Sphene naplója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Sphene naplója

Témanyitás  Sphene Alder on Hétf. Okt. 24, 2016 8:14 pm

1. bejegyzés: A záróvizsga

A sivatag közepén álltunk talpig felfegyverezve, nem tudva mi vár ránk a mai vizsgán. Hátunkat egymásnak vetettük, és vártuk, hogy elkezdődjön az utolsó megmérettetésünk csapatként. Lake időközben jóképű férfivá cseperedett. Fekete loboncai továbbra is rakoncátlanul a szemébe lógtak, ám most Atlas egyik legmodernebb fél-sisakja próbálta azokat kordában tartani. Szálkás testét fehér, szürke, és kék színkombinációjú testpáncél védte, mely részben rugalmas anyagokból állt ugyan, de megfelelő védelmet és komfortot biztosított viselőjének. Kezében egy modern, porral működő puskát tartott, és figyelmesen fürkészte a terepet. Azalea izmos, két méter magas testén rózsaszín és barna ruhákat viselt, melyek kreol bőrét védték a déli nap sugaraitól. Szőke haja rövidre vágva hullott vállára, szemei pedig szüntelen ellenséget keresve kutatták a horizontot. Kezein vadi új fém kesztyűk villogtak, melyek egyenesen Atlasból érkeztek, és Lake segítségével igazi vadászfegyverré lettek alakítva. Végül ott voltam én, majd’ 180-as magasságommal is a legalacsonyabb, legtörékenyebbnek kinéző csapattag. Egyszerű bőrruhákban feszítettem, melyek alig fedték testem, de nem is volt rá szükségem. Aurám teljes védelmet biztosított számomra, kezemben pedig nagyanyám ajándékát szorongattam. A harci bot súlyát tekintve nem csak bevonatában tartalmazott nemesfémet; valószínűleg az aranyréteg alatt réz is volt. Még nehézkesen forgattam, de tudtam, a nagyi okkal adta át nekem ezt a hagyatékot.
- Lake, Sphene! – kiáltott fel feszülten Azalea. – Nyolc óránál!
Odafordultunk, hogy mi is felmérjük a fenyegetést. Lake a sisakjának a kontrolleréhez nyúlt, és valamit állított rajta. Valószínűleg ráközelített a célobjektumra, mely a dűnék alatt közelített felénk iszonyatos sebességgel.
- Halálvadász? – vetette fel Azalea.
- Ahhoz túl hosszúkás… talán taijitu? – pontosította társunk, Lake. Én azonban a fejem ráztam.
- Ők párban vadásznak és erre nem honosak… egyáltalán grimm?
- Ha rálövök, meglátjuk. – válaszolt Lake. Az ellenség még legalább 300 méterre volt, de a távolság vészesen gyorsan csökkent. A fiú bemérte a célpontot, majd tüzelt. A lövedékek pont előtte csapódtak be, hogy arra kényszerítsék a feltehető szörnyet, hogy irányt változtasson, vagy előbújjon a homok rejtekéből. Úgy tűnt azonban, hogy a szörnyeteg rendíthetetlen. Célba vett minket, és mintha még gyorsabban száguldott volna felénk.
- Lődd, Lake, lődd! – kiáltottam, és magam elé emeltem harci botom. Gyorsan hátam mögé pillantottam, hogy további lehetséges ellenségek után kutassak, ám a sivatag néma maradt.
- A homok gyengíti a lövedékeim és azt se tudom, hol van a dög gyengepontja! – panaszkodott a fiú, ám tovább sorozta a rejtőző szörnyet.
- Lea, szükségünk lesz az oroszlánra! – adtam ki a parancsot, miközben tovább fürkésztem a sivatagot. Valami azt súgta, hogy a szörnyeteg nem egyedül fog támadni.
- Tíz másodperc, és becsapódik! – kiáltotta Lake.
- Lea, blokkolj, Lake, hátrálj. – utasítottam őket. Ekkor hozzánk nagyon közel egy újabb mozgó bucka bukkant fel. Még egy ellenség, az első valószínűleg csak elterelés volt, míg ez a homok mélyebb rétegeiben mozogva közel férkőzött hozzánk.
- Dög tizenegy óránál! Fogadom! Lake, támogass! – kiáltottam. Azalea átváltozása gyorsan ment végbe. Testét rózsaszín aura vonta be, majd izmai megnőttek, kezei veszélyes, karmos mancsokká alakultak. Lábait a homokba mélyesztette, hogy a lehető legstabilabb pozíciót tudja felvenni. Követtem a példáját, majd botomat vízszintesbe fordítottam, és magam elé nyújtottam. Immár nem tudtam figyelni Azaleára, a saját szörnyetegemmel kellett foglalkoznom, mely ebben a pillanatban kibukkant a homok alól, és egyenesen nekem rontott. Aurámmal felfogtam a támadást, de az ereje hátrébb taszított. Most már megbizonyosodtunk róla, hogy egy grimm támadás ért minket. A dög fekete gyűrűsféregére emlékeztetett, ám hátán erős csontpáncélzat védelmezte. Teste körülbelül nyolc méter hosszú lehetett, vastagsága másfél méter, és tüskés fogakkal teli szája is legalább akkorára nyílt ki. Lake folyamatosan sorozta a szörnyet, aki most újra a homok alá bukott. Legalább a lendületét elvesztette, és egy pillanatnyi lélegzetvételhez jutottunk.
- Lea? – fordulltam hátra, hogy másik társam állapotát is ellenőrizzem. Az oroszlán-nő tántoríthatatlanul tartotta helyét, éles karmait a szörnyeteg altestébe véste, s puszta izomerővel feszültek egymásnak.
- Lake, támogasd! – kiáltottam, mire a fiú a lövéseit a szörnyetegre irányította. A páncélba csapódó golyók sorra lepattogtak, de lágyszövetű részbe könnyedén belefúródtak a lövedékek, ezzel szörnyű fájdalmakat okozva a bestiának. A megvadult féreg lerázta magáról Azaleát, de a lány újra neki ugrott. Közben a visítására előbújt társa is, aki most Lake-et célozta meg. A fiú szerencsére gyorsan kapcsolt, de így sem úszta meg teljesen. A becsapódás ereje hátrarepítette őt, és elvesztette fegyverét.
- Lake! – kiáltottam, majd rávetettem magam a szörnyetegre. Az vadul próbált megszabadulni tőlem, de nem hagytam magam. Harci botomat megpörgettem, majd két csontpáncél közötti résbe vágtam azt. Ekkor leugrottam a hátáról, és a fiú fegyvere felé rohantam. Azalea felé pillantottam, a lány továbbra is kordában tartotta a másik szörnyet, de láttam rajta, hogy ereje fogytán van. „ Nemsokára elveszti az átalakulását, és akkor nagy bajban leszünk.” – gondoltam kétségbeesetten, majd megragadtam Lake fegyverét, és felé hajítottam. A fiú már talpon volt szerencsére, és ügyesen kapta el puskáját, mellyel azonnal célba vette korábbi támadóját. Közben én irányt váltottam, hogy Azalea segítségére siessek. Adottsága abban a pillanatban mondott csődöt, mikor mellé értem. A lány lihegve esett össze, miközben én átvettem helyét, és harci botomat lendítve támadtam az ellenséget. Az azonban csak nem akart elpusztulni.
- Sphene! – hallottam Azalea kiáltását. Ahogy oda pislantottam, egy vörös üvegcse csillant meg a perifériámban. Egy méterre tőlem landolt, s szerencsére a homok felfogta a becsapódás erejét. A porral teli üvegcse sértetlen maradt. Azonnal megértettem, hogy a lány mire céloz. Egy gyors rókabukfenccel felkaptam a tégelyt, és egyenest a féreg szája felé hajítottam. A szörny ösztönösen ráharapott a tárgyra, és ez okozta vesztét. A por felrobbant, ezzel darabokra tépve a féreg fejnek nem éppen mondható testrészét.
- Tűz! Lake, a tűz! - mesterlövészünk felé fordultam, aki egy biccentéssel jelezte, hogy megértette feladatát. Egy utolsó lövedéket lőtt ki a másik szörnyetegre, mely már olyan lyukas volt, mint egy jó minőségű pannónia sajt. A tűz elemi porral átitatott lövedék a társához hasonlóan féreg szájában robbant, ezzel megsemmisítve őt is. A két test a következő pillanatban elporladt, s egyesült a sivatag homokjával.
Nagy levegőt vettünk, és nehézkesen egymáshoz léptünk. A csapat-ölelés nem maradhatott el egy ilyen kemény küzdelem után, ám valami megmozdult alattunk. Először lassan, komótosan indult meg, majd a talajt elveszítve lábunk alól, egy újabb féreg tört elő. Ez azonban a korábbiaknál sokkal hatalmasabb volt. Egy falásra bekebelezhetett volna minket, s mivel teste félig a dűnék alatt rejtőzött, teljes méreteit sem tudtuk meghatározni.
- Basszameg. – csúszott ki Lake száján egy hangos káromkodás. A szörnyeteg lecsapott, és én társaim elé lépve kitartottam aurámmal átitatott fegyverem. "Ha meghalunk, hát harcosként fogunk odaveszni." - gondoltam elszántan. A következő pillanatban a szörnyeteg feje szétloccsant, majd azon nyomban porrá vált. Szürke hamuként hullott ránk az elpusztított grimm maradéka.
- Ejnye, Frost úrfi. Hát így kell beszélni két kifinomult hölgy előtt? – hallottuk az ismerős hangot a hátunk mögül. Beryl tanárnő mosolyogva közelített felénk, kezében hatalmas ágyúját lóbálva.
- A homoki férgek sosem támadnak egyedül… szerencsétekre ez a kettő csak tíz éves körüli példány lehetett… A harc annyira lefoglalt titeket, hogy a harmadikat észre sem vettétek… pedig ez legalább kétszáz éves lehetett. – magyarázta.
- Akkor most megbuktunk? – kérdezett vissza Azalea megrendülten.
- Dehogy! Pont ellenkezőleg! Nagyszerűen teljesítettek! Senki sem várja el a végzős diákjainktól, hogy egy ilyen ősi szörnyeteget küzdjenek le. – folytatta a tőle megszokott kedvességgel tanárnőnk. – Most azonban induljanak haza, és pihenjenek! Az úton nem fognak már ellenséggel találkozni. A záróünnepség holnapután, este 7-kor kezdődik! Ne késsenek!
Utoljára ránk kacsintott, majd nyugodt léptekkel megindult a sivatag mélye felé, valószínűleg azért, hogy a következő vizsgát felügyelje. Egymást támogatva botladoztunk haza, ahol a kivetítők és padsorok mentén családunk várt ránk büszkén, és örömmel telve. A csapatunk győzedelmeskedett, és ezzel hivatalosan is elvégeztük az Oázis Akadémiát.

Spoiler:
-okat kérek. Vagy pontokat. Inkább pontokat...

NJK-nak is jár akkor a pont? mármint Lake-nek?

avatar

Sphene Alder

Hozzászólások : 20
Regisztrált : 2016. Oct. 13.
Életkor : 24

Karakterlap
Hovatartozás: Shade Akadémia
Valuta: 300 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Sphene naplója

Témanyitás  Gwyneira Lavi on Pént. Okt. 28, 2016 6:11 pm

Na, kedves faunusz leányka!
Szép harcot rittyentettél elém a záróvizsgáról, habár igen bántó, hogy Sphene néha tehetetlen adottságának hiányában Very Happy De legalább az esze kárpótolja! Nagyon jó stratéga, és törődő csapatvezér, ennek hasznát fogja venni a Shade-ben is.
Azaela pedig nagyon emlékeztet valakire... talán.. talán... talán?
Nem sajnálom tőletek a pontot, Sphene 5 ponttal gazdagabb amit eloszthat, Lake pedig 3 pontot kap :3

___________
I should try this

avatar

Gwyneira Lavi

Hozzászólások : 35
Regisztrált : 2016. Sep. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése http://remnant.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Re: Sphene naplója

Témanyitás  Sphene Alder on Vas. Okt. 30, 2016 2:37 am

2. bejegyzés: Egy új kezdet

- Nem is tudom Lake… olyan furcsa úgy itt állni, hogy a nagyi már nincs többé… - szóltam társamhoz vonakodva, kezemben lakásom kulcsát szorongatva. A vályogból emelt, lapos épület most még kisebbnek tűnt, mint régen; hiányzott belőle a hívogató melegség, mely otthonná tette. A sziklakert is elhagyatottnak látszott; már egy hete nem locsolta a növényeket senki, és ez bizony a sivatagban hamar a növényzet kiszáradásához vezetett.
- Tudom, kislány. – mondta kedvesen, és átkarolta a vállam. Kivételesen nem a megszokott páncélzatát viselte; egyszerű fekete trikó, és rövid vászonnadrág volt rajta, na meg persze jó vastag réteg naptej. A krém és a fiú szaga azonban most valahogy megnyugtatónak tűnt, bár nem tudtam, miért érzem így. Talán csak most fogtam fel igazán, hogy a nagyi örökre eltűnt az életemből, és szükségem volt a társaságára.
- Muszáj bemennem, ugye? – fordultam Lake felé, aki gyengéden mosolyogva bólintott.
- Csak összeszeded a személyes holmikat, aztán onnan apám átveszi az irányítást. Amit pedig megtartanál, azt megjelöljük, és elvitetjük hozzánk. Nem lesz gond. – szorította meg bíztatóan a vállam. Tudtam, a Frost család segítsége nélkül most igen nagy pácban lennék, mégis úgy éreztem, ez az én feladatom lett volna. Az iskolából is azért kértem ki magam a hétvégére, hogy itthon mindent elrendezzek, de Lake végül csak nem hagyott magamra. Vegyes érzelmek keringtek bennem, de tudtam, ideje megtennem az első lépést a jövőm felé.
- Nem értem, miért kell eladnom a házat. – panaszkodtam tovább kifogásokat keresve, hogy ne kelljen még egy lépést megtennem a régi otthonom felé.
- Mert ez volt Mel nagyi végakaratában. Ez is megy szépen a bankkártyádra, amit majd a suli után szabadon használhatsz fel. Nem sokan kezdik a nagybetűs életet gazdag emberként! – nevetett társam. Persze, volt valami a meglátásában, de mégis… ez a ház a nagyival együtt az életem része volt.
- Hát… - sóhajtottam végül, félre téve kétségeim. – Végül is… jogos.
A bejárat, mely eddig oly távolinak tűnt, most ott termett előttem. Elfordítottam a kulcsot, és kinyitottam az ajtót. Valami ismeretlen szag csapott meg. A veszély, és a rossz szándék bűze, és nagyon is frissnek tűnt. Fél karommal megállítottam a befelé tóduló fiút, és csendre intettem; de tudtam, már túl késő. Aki a házban tartózkodott, már rég tisztában volt a jelenlétünkkel. Fegyver híján Lake szinte védtelen volt; én azonban anélkül is harcra készen álltam. Intettem társamnak, hogy hátráljon, ő pedig értetlenkedve ugyan, de követte utasításaim. A háznak egy bejárata volt csupán. Ha a betolakodó távozni kívánt, ez volt az egyetlen hely, ahol megtehette azt.
- Most mi van? – suttogta feszülten Lake. Az idegen szag elillant, és a gyanúm is vele tűnt tova. Talán csak a fájdalom, és az egész helyzet volt az, mely elhitette velem, hogy valaki betört a házunkba. Mégis, a rossz érzés nem akart teljesen megszűnni. Végül beléptem az előszobába, amiből egyenesen nyílt a stúdió-nappali. Halkan lépkedtem az ismerős bútorok között, felmérve, hogy hiányzik-e valami. Úgy tűnt, minden rendben volt, ám a tekintetem megakadt valamin. Nagyi szobaajtaja résnyire nyitva volt, pedig ő mindig zárva tartotta azt. Az elmondottak alapján a kórházban hunyt el, és azóta senki sem járt a házban.
Óvatosan léptem közelebb az ajtóhoz, Lake pedig egy vázát vett a kezébe, és helyezett hajításra kész pozícióba. Benyitottam a helyiségbe, ahol furcsa sötétség honolt. Természetellenesnek tűnt, mert úgy éreztem, a szemem képtelen teljesen alkalmazkodni a fényviszonyokhoz. Ekkor valami nagy erővel a gyomromnak ütődött, mely az érzésből ítélve egy ököl lehetett. Megrogytam, de tartottam magam, majd a támadóm után fordultam, aki az immár szinte vaksötét nappaliban tartózkodott. Egy ismerős nyögés utáni puffanás jelezte, hogy Lake valószínűleg már kiesett a csatából. Bár még nem uraltam teljesen az újdonsült hatalmam, némi elektromosság előidézésére már képes voltam. Az energiát a gyomromból indítottam el, és végigvezettem a jobb karomon, melyet a támadó irányába nyújtottam. A kékes szikra az ujjaimon távozott, egy pillanatra bevilágította a szobát, majd erejét vesztve elérte a célpontot. Egy kistermetű nő volt, hegyes macskafülekkel, és farokkal, arcán fehér maszkot viselt, a Fehér Agyar szimbólumát. Teste megremegett, s egy pillanatra egyensúlyát vesztette. Ahogy a koncentrációját, és valószínűleg auráját is megzavarta az áramütés, a szoba is kivilágosodott, teret adva az ablakokon beáradó délelőtti napsütésnek. A nő elejtette zsákmányát; néhány por kristályt, valamint öregnek tűnő könyveket, köztük a nagyi saját naplójával. Úgy tűnt azonban, hogy a behatoló harcedzett; a fájdalmat hamar lesöpörte magáról, és szerzeményének nagy részét is ördögi ügyességgel kapta össze a földről, miközben újra sötétséget bocsájtott ránk. A szemem megzavarodott a gyors, és éles fényváltozástól, de támadómat jellegzetes szaga miatt még így is viszonylag könnyedén be tudtam mérni. Újabb szikrákat idéztem, ám a faunus most gyorsan reagált, és elugrott a hatósugaramból. Ugyanezzel a mozdulattal már ki is vetődött a bejárati ajtón, egyenesen az utcára, ahol már nyílt célpontot nyújtott. Utána rohantam, és szikrákkal soroztam, ám tudtam, erőm nem elég ahhoz, hogy megállítsam. A fürge lábú betörő azonban már rég messze járt mikor én kiléptem a bejáraton, apró villámaim is leginkább csak dühöm levezetésére szolgáltak. A támadó meglógott.
Összetörve siettem vissza Lake-hez, hogy felmérjem állapotát. Úgy tűnt, a fiú kapott egyet a tarkójára, és elájult, de legalább lélegzett, és ez jó jel volt. Egy díszpárnával kitámasztottam a fejét, majd a betörő által hátrahagyott tárgyakat is átnéztem. A por kristályok és a nagyi naplója eltűntek, és csak néhány furcsa ékszer maradt hátra, melyek kicsusszantak a macskanő zsákjából. Újabb nyögésekre lettem figyelmes; társam végre ébredezett.
- Lake, jól vagy? – kérdeztem, miközben mellé térdeltem.
- Megvagyok… hirtelen sötét lett, aztán meg leütött ez a ribanc… - mérgelődött. – Bocs, hogy nem vetted hasznomat… Bezzeg, ha Glimmer-chan itt lett volna velem…
- Nem a te hibád. – nyugtattam a fiút fejemet rázva. – Bárki is volt ez a nő, azt hiszem, tudta mit keressen. Abból ítélve pedig, hogy milyen könnyen lerázta magáról az elektrosokkomat, valószínűleg nálunk is sokkal erősebb lehetett. Nem gondoltam volna, hogy a Fehér Agyar itt is ránk talál…
- Mit vittek el? – érdeklődött Lake, miközben talpra segítettem.
- Néhány por kristályt… és a nagyi naplóját. – válaszoltam sokatmondó tekintettel.
- Huh, az nem vészes akkor. Mégis mihez kezdenének egy öregasszony naplójával? – nevetett a fiú megkönnyebbülten, ám én majd’ felpofoztam mérgemben.
- Az az öregasszony egy legendás erő birtokosa volt! – ordítottam le őt, és mérgemben még meg is csíptem egy kis elektromos kisüléssel. – Ki tudja milyen titkok birtokában volt?
- Igaz, igazad van, bocsi! – mentegetőzött a fiú megadóan. – Egy pillanatra megfeledkeztem róla, hogy mi is volt ő… Még nekem is új a dolog, na!
- Ahj, te… - sóhajtotta, majd a fiú őszinte tekintetét látva végül el is szállt minden mérgem. – Nézzük meg mi tűnhetett még el… aztán pakoljunk.
Nagyi szobája a néhány hiányzó tárgy kivételével rendben volt, és még a kutakodás nyomai sem látszódtak. Asztalába rejtett széfje, és rejtett por tároló szekrénye tárva nyitva, és üresen állt, jelezve, hogy a betörő nem csak azt tudta mit keres, hanem azt is, hogy hol találja azt. A dolog rengeteg kérdést felvetett, melyet most nem volt időnk megválaszolni, és én is mielőbb el akartam hagyni a házat. Nagyi dolgaitól nem akartam megválni, mert úgy éreztem, még fontosak lehetnek hajadon fejlődésemhez, és Lake biztosított róla, hogy az ő kúriájukban lesz hely az összes furcsa műszernek és könyvnek, így nyugodt lélekkel folytattam a pakolást. Saját szobámban már főleg dekorációs kellékek voltak, hiszen lényegében egy hónapja a kollégiumban éltem, de most végre az utolsó ruhadarabjaimat és összepakoltam. A megtartandó tárgyakat egymás után felcímkéztük, majd végül búcsút intve a háznak, kiléptünk az előkertbe.
Úgy éreztem, hatalmas súlytól szabadultam meg, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen érzéssel töltött ez el. Nagyi hiánya kínzó volt, ám az ereje lévén bennem élet tovább, és néhány hasznosnak tűnő könyvet is bezsebeltem, melyek talán elősegíthetik hajadon edzésemet. Egy bátorító szorítást éreztem a vállamon; de Lake már a korábban hívott taxiba pakolta be csomagjaimat. Nem fordítottam hátat; tovább kellett lépnem, és nem engedhettem meg magamnak, hogy most veszítsem el az érzelmi kontrollt. A kocsi hátsó ülésén ülve mereven bámultam a sofőr üléstámláját. A jármű elindult, és ezzel véglegesen magam mögött hagytam régi életem. Sphene, az adottság nélküli harcos tanonc nem volt többé, egy nő, egy hajadon vette át a helyét. Ahogy befordultunk a pályaudvarra, új elhatározás körvonalazódott bennem.
- Visszaszerzem a naplót. – fordultam társamhoz.
- Én pedig melletted leszek. – vágta rá Lake, mint aki már várta, hogy kimondjam, amire mindketten gondoltunk.
A Fehér Agyar befolyása csendes szellőként érte el Vacuot. Akkor még nem tudtuk, hogy micsoda vihar kerekedik majd belőle…

Spoiler:
Kérek pontokat magamnak meg Lake-nek is 

avatar

Sphene Alder

Hozzászólások : 20
Regisztrált : 2016. Oct. 13.
Életkor : 24

Karakterlap
Hovatartozás: Shade Akadémia
Valuta: 300 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Sphene naplója

Témanyitás  Gwyneira Lavi on Kedd Nov. 01, 2016 11:25 am

Szia!
A történetbe már egyből egy kis románcszálat látok bele.. Smile Lake-t jól játszod ki, bár sajnálom, hogy már a harc elején le lett ütve, ezek sokszor úgy jönnek ki, mintha direkt kiírnád szegényt, hogy ne kelljen mozgatni.
A Fehér Agyar aktivista meg igencsak érdekel, most már egyre több helyen tűnnek fel, és ha egyszer összeérnek a szálak, rossz vége lesz Surprised
Sphene 5 ponttal gazdagodik, Lake pedig 2-vel, mert béndzsó volt Razz

___________
I should try this

avatar

Gwyneira Lavi

Hozzászólások : 35
Regisztrált : 2016. Sep. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése http://remnant.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Re: Sphene naplója

Témanyitás  Sphene Alder on Csüt. Nov. 10, 2016 12:58 am

3. bejegyzés: A nyughatatlan táncoló dervisek – 1. rész

Mióta megkaptam nagyanyám erejét, szüntelen új erőm határait feszegettem. Az edzések során felfedeztem, hogy már nem csak az elektromosság, de a szél is uralmam alá került. A pihenő időszakokat a könyvtárban töltöttem, hogy olyan legendákat kutassak fel, melyek kapcsolódhatnak a hajadonok történetéhez. Így jutottam el a nyughatatlan táncoló dervisekhez.

Réges-régen, a sivatag közepében, élt egyszer egy gyönyörű hercegnő, Aleysha. Férfiak százai kérték meg kezét, de ő mindenkit rendre visszautasított. Azt mondta, csakis az méltó az ő kezére, aki úgy meg tudja őt táncoltatni, hogy azonnal beleszeressen. Teltek az évek, ám egy nap egy vándor ifjú érkezett a palotába. Szerencsét próbált hát a hercegnővel, és felkérte őt egy sivatagi keringőre. Aleysha már a fiú szépségétől elájult, de tartotta magát, és azt parancsolta, hogy először táncoljon egyedül. A fiú hát táncra perdült, s oly kecsesen, mégis lendületes erővel járta a keringőt, mint egy tornádó. Léptei nyomán sivatagi dervisek kerekedtek, pörögtek, forogtak, ámulatba ejtve a hercegnőt. Aleysha nyomban beleszeretett a fiúba, s csatlakozott a tánchoz. Három napra rá meg is tartották az esküvőt s három évig boldogságban is élt a szerelmespár. Azonban ennyi idő alatt sem fogant trónörökös, s az öreg király gyanút fogott. Letartóztatta a fiút, meztelenre vetkőztette, s kiderült, hogy veje valójában egy szépséges nő. Még aznap kivégezték árulásért és cselszövésért. Aleysha azonban végtelen haragra gerjedt, s a sivatag megszánta a gyászoló nőt. Pusztító tornádót küldött a királyságra, a homok alá temetve mindent s mindenkit. Egyedül Aleyshát kímélte meg, aki azóta is a sivatagot járja, léptei nyomán nyughatatlanul tomboló derviseket teremtve, melyek démoni erejükkel azóta is falvakat s városokat döntenek romba.

- Hát ez érdekes volt… - véleményezte Lake rövid összefoglalómat a legendáról. - Leginkább az tetszett, hogy a csajok leszbik voltak… Látom magam előtt, ahogy Aleysha ráveti magát a másik csajra…
- Köszi, én pont ezt nem akarom látni… - ráztam meg a fejem mérgesen, hogy elhessegessem még a gondolat foszlányait is.
- Miért gondolod, hogy ennek a legendának köze van a hajadonokhoz?
- Szerintem a vándor ifjú egy korábbi ősz hajadon volt. Gondolj bele, a léptei nyomán tornádó démonokat teremtett… talán ez is egy hajadon képesség. Hiszen, lássuk be, még én is csak most kezdem kiismerni az erőmet…
- Áh értem… és mikor a vándor meghalt, a hercegnőre szállt az ereje… és nem a sivatag küldte a pusztító tornádót, hanem ő maga. - vonta le a következtetést Lake.
- A kisebb homokviharokat azóta is táncoló derviseknek hívják… a nagyobbakat pedig a folklór Aleysha dühének nevezi. Az igazgatónő megmondta: nem minden legenda mese.
- Sose hallottam ezt a megnevezést. - ellenkezett társam.
- Mert városi gyerek vagy. Mikor a karavánnal utaztam, esténként meséket mondtak a többiek. Persze, mindenki másképp mondta a történetet, de a végén a hercegnő mindig elpusztította a királyságot. Egy fickó összegyűjtött egy csomó sivatagi mondát, és felkutatta a származási helyüket... - magyaráztam, majd elővettem a legendát tartalmazó kötetet. - A szerző szerint az ősi királyság itt van tőlünk nem messze, Shadetől északra… A háború után megpróbálták kiásni, azonban minden kísérlet kudarcba fulladt, mert egy titokzatos homokvihar újra meg újra betemette az ásatási helyszínt.
- És mégis ki írta ezt a könyvet? Talán írhatnánk neki, és akkor többet is megtudnánk… - kérdezte Lake, kikapva a kezemből a kötetet.
- Valami Rosa Fruin…
- Hát érdekes neve van… lefuttatok rá egy keresést. - ajánlotta fel a fiú, és már be is kapcsolta sisakját. Pár perc múlva azonban csalódottan csapta fel kijelzőjét.
- Találtál valamit? - kérdeztem reménykedve.
- Összesen négy kötetet adott ki valaki ezen a néven. Mind a négy ország legendáit összegyűjtötte, de ennyi. Semmi sem található az életéről, nincs semmi Scrollpedián, még antikváriumokban se lehet megtalálni a könyveit, csak a négy akadémia könyvtáraiban. Mintha összesen csak néhány példány készült volna belőlük… minden ország vadászképzőjének egy, az adott ország legendáiról.
- Lehet, hogy nem ez a valódi neve, csak egy írói álnév… - vetettem fel. - Talán direkt az iskoláknak írta meg ezeket a könyveket…
- Akkor olyasvalakiről van szó, aki kapcsolatban áll a jelenlegi, vagy korábbi igazgatókkal… - gondolkodott Lake tarkóját vakargatva.
- Ez az egész… kezd gyanús lenni. – említettem meg, utánozva a fiú mozfulatait.
Lake tekintete hirtelen felcsillant, és sisakjának elejét gyorsan lecsapta.
- Ai-chan! Futtas le egy keresést az előző név anagrammái alapján! - adta ki a parancsot a sisakba épített mesterséges intelligenciának.
- Őh… Ai-chan? - kérdeztem vonakodva.
- Így neveztem el az MI-modult. Sokkal könnyebb így utasítást adni neki. - magyarázta, miközben a szemei nagy sebességgel pásztázták a kiadott eredményeket. - Hoppá! Van egy találat anagrammára… Noir Asfur…
- Az nem lehet! - kiáltottam fel. - hiszen ő…
- A Shade könyvtárosa! - mondtuk ki immár egyszerre. Persze ez elég sok dolgot megmagyarázott, ám még több kérdést felvetett.
- Hú, azért ez durva… gondolod, hogy tényleg ő az? – kérdezte hitetlenkedve Lake.
- Hát… csak akkor tudjuk meg, ha rákérdezünk. – vontam meg a vállamat, majd a könyvet hónom alá kapva megindultunk a könyvtár felé.

A könyvtáros egy gyönyörű, napbarnított bőrű, magas, szemüveges hölgy volt. Fekete íriszei mély intelligenciáról tanúskodtak, sötétbarna, hosszú haja pedig szépségét volt hivatott kiemelni. Formás alakján rövid szoknya, és sokat sejtető barna felsőrész feszült, és hosszú fehér köpenye csak még egy lapáttal rátett intellektuálisan erotikus megjelenésére. Az igazat megvallva, még engem is letaglózott a nő látványa, a fiúk pedig egyenesen odavoltak érte. Noir professor gyakran volt távol, mikor is elmondása szerint régi könyveket kutatott fel, így könnyedén elképzelhető volt róla, hogy tényleg bejárta a világot a királyságok legendái után nyomozva. Éppen a pult mögött végzett valami roppant unalmasnak tűnő papírmunkát – arckifejezése legalábbis arról tanúskodott, hogy ő sem élvezi túlzottan.

- Elnézést Noir professzor… nemrégiben ezt a könyvet vettem ki… - kezdtem bele. – Vagy hívjam önt Rosa Fruin-nak?
A nő szemei kikerekedtek, de még mindig a képernyőre meredtek. Lassan, először mögénk pillantott, hogy van-e valaki más is a teremben, ám szerencsére magunk voltunk, majd a könyvet is szemügyre vette. Végül ránk emelte tekintetét, és szemüvegét megigazítva felemelkedett székéből.
- Sejtettem, hogy előbb-utóbb valaki rájön… a diákok manapság túl kíváncsiak. – sóhajtott nagyot, majd önelégülten elmosolyodott. – Jók, mi? Amíg még vadászként dolgoztam, bejártam a négy királyságot, és a független területeket. Két grimm-irtás között a tábortűznél a helyi vadászokkal nem volt jobb dolgunk, mint legendákat mesélni.
- Látod? Aki utazik, történeteket mesél. – fordultam Lake felé, aki karjait széttárva, kínosan vigyorogva megvonta vállait.
- Az már csak az én heppem volt, hogy utána is nézzek a valóságtartalmuknak. – magyarázta Noir, miközben könyvét lapozgatta. – Nah, bökjétek ki! Melyik legenda érdekel?
- A nyughatatlan táncoló dervisek… - válaszolt Lake előrelépve. A könyvtáros szemügyre vette először a fiút, majd engem is, miközben kilépett pultja mögül, és zavarba ejtően közel nyomult hozzánk…
- Veszélyes… de talán… talán veled sikerülhet… - mormolta, majd kihúzta magát, és újra elmosolyodott. – Tudom, miért érdekel a történet, Őszike. Talán… talán… talán az igazgatónő nem ellenezne egy kis tanulmányi kirándulást…
- Mi is épp ezért kerestük fel! – lelkesültem fel, meg sem lepődve azon, hogy a legendák ismerője tisztában van kilétemmel. – Látni akarom azt a helyet! Hátha tanulhatok valamit… ez örökségemről.
- Ez esetben… - lépett vissza a pulthoz a nő, majd felkapta könyvét, és a kijárat irányába fordult. – Ideje meglátogatni Gwyneira-t.
A nő lendületes léptekkel hagyta el a könyvtárat, fehér köpenye csak úgy lobogott mögötte, láttatni engedve formás vonalait. Egy pillanatra megtorpant, majd hátrafordult.
- Mi van, ti nem jöttök? – kérdezett vissza őszinte meglepetéssel. Mire feleszméltünk, már mögötte loholtunk egyenesen az igazgatónő irodája felé…

Noir Asfur:

Spoiler:
Pontokat szeretnénk, az összes intelligenciára megy majd. Lake-nek tuti nem ártana... Very Happy

avatar

Sphene Alder

Hozzászólások : 20
Regisztrált : 2016. Oct. 13.
Életkor : 24

Karakterlap
Hovatartozás: Shade Akadémia
Valuta: 300 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Sphene naplója

Témanyitás  Gwyneira Lavi on Pént. Nov. 11, 2016 7:51 pm

Nagyon tetszett a mese, amit kitaláltál, főleg, hogy így összeszőtted a hajadonságoddal. Az pedig, hogy te és Lake ilyen aranyosan, kissé detektívesen utánajártatok a dolgoknak, és végül rábukkantatok a könyvtárosnőre, megintcsak jó "fordulatok" voltak, csak nagyon hirtelen ugrottak át egyikről a másikra. Itt-ott nagyon sietett talán a sztori, néhány vesszőhibát is leltem, no meg ez csak egy felvezető volt... ennek ellenére viszont nagyon tetszett.
*kopogás, a könyvtárosnő harsogása*
Óha, úgy hiszem, mennem kell... Sphene 4, Lake pedig 2 ponttal gazdagodik. Várom a sztori többi részét Smile

___________
I should try this

avatar

Gwyneira Lavi

Hozzászólások : 35
Regisztrált : 2016. Sep. 14.

Felhasználó profiljának megtekintése http://remnant.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Re: Sphene naplója

Témanyitás  Sponsored content



Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.