Kyara krónikái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Kyara krónikái

Témanyitás  Kyara Aoshirotsurubami on Hétf. Okt. 31, 2016 9:41 am

Az iskolai évek
I. Diákelnökség


Társammal karöltve indultam meg a Haven Akadémia bejáratához. Az iskola milyensége nem okozott csalódást; olyan szép, keleties ívek fogták közre a falakat mindenütt, melyeket egy-egy nemesi család birtoka is megirigyelne. A cseresznyefavirágok már rég nem virágzottak – elhalt, bíborszínű leveleik csendes halálukban belepottyantak az alattuk gyűlő avarba. A fák kérgei lassan szürkülni kezdtek, a fű kifakult… a tél közeledtével minden kevésbé életteli…
- Kyacchan, arra gondoltam, hogy hová kerülünk? – Amethyst értetlenül pislogva fordult be elém. Lepillantottam rá; nagyjából 150 centijével még az én átlagmagasságommal is felhőkarcolónak tűntem mellette. - A vadásztanoncok csapatostul kapnak szobát. De első nap még nincs csapatunk, szóval..?
- Nos, jó emberhez jöttél – kezemet feltartva, magamat kihúzva készültem a válaszadásra - Ami azt illeti-
- Most azt hitted tényleg érdekel? Kyacchan, bedőltél a legalapabb tréfáim egyikének… - Ame lenézően legyintett egyet, majd visszatért oldalamra. Morcos tekintettel próbáltam felhívni a figyelmét arra, milyen sértőn is viselkedett; ám ő a közöny tökéletes álarcával ment tovább mellettem, bámészkodva az új iskolánk területén. Egy-két embert jól megbámult, sokakra mutogatott, hangosan jellemezve őket, és kacagva; én pedig addig igyekeztem elsüllyedni szégyenemben, és elbújni a számonkérő tekintetek elől…
Lassan elhagytuk az udvart, és az épületben találtuk magunkat. Ott pár felsőbb éves diák boldogan vezette a diákcsapatokat hol erre, hol arra – minket is megtalált egy ilyen ifjú, aki az újoncokra lecsapva, ragadozóként indult meg felénk.
- Üdvözletem, gólyák! – Pattant elénk a motiváltság teljességével. - Úgy látom, nektek még nincsen vezetőtök, szóval, ha nem gond, felvállalnám ezt a szerepet…
Amethyst megvetően nézte a másodikos-harmadikos korban lévő fiút, aki ettől rohamtempóban jött zavarba. Mintha szabad szemmel láttam volna, ahogy minden ruhátlan testrésze szabályos csíkozással bevörösödik.
- Küldhettek volna helyesebbet – csak ennyit vetett oda, majd lépet kettőt, és meglepetten hátrafordult. - Na, mi lesz akkor? Nem vezetsz?
A fiú nyelt egyet, majd sűrű bocsánatkérések közepette elindult, felvezetve minket egy lépcsősoron. Sok lépéssel előttünk járt, látszik rajta, hogy siet, és nem igazán akar a közelünkbe lenni.
- Lehettél volna finomabb is vele – súgtam oda halkan. - Ő nem ismeri a „Naaagy Amethyst Hölgyet”, aki elé le kell borulni, és a legjobb férfit hozni elé, blabla…
- Nem tehetek róla, hogy ilyen kis suta – sóhajtotta. – A Sanctum ennél sokkal belevalóbb emberekkel volt tele. A tanárok is kemények voltak. De ha kiderül, hogy ide ilyen marcipánfiúk jelentkeztek csak, hablányokkal karöltve… - Amethyst oldalra döntötte a fejét, szemeit lehunyta, nyelvet kidugta; majd karját felemelve azt imitálta, mintha éppen saját kézzel felakasztaná magát. Kuncogva csapkodtam meg őt, jelezvén, hogy bármikor hátranézhet a felettünk járó fiú, és igen illetlen dolog ilyet mutogatni.
- Csak azt mondom, hogy ha itt is te lennél a Diákelnök, mint a Harci Akadémián, akkor hozhatnál olyan… megszorításokat, ami az ilyen ficsúrokat kiszűri. – Hanyag módon megvonta a vállát, mintha nem is érdekelné igazán a dolog. - Elvégre, az ilyen hogy marad meg egy Grimm ellen? Felméri egy Beowolf, mint ellenfelét, ez meg zavarában elé is vetné magát.
Ami azt illeti, egészen elgondolkodtam a dolgon. Én, mint a Diákelnök – a Sanctum rendszerében is nagyon élveztem a dolgot, ez pedig egy sokkal komplexebb dolog…
- Itt is lennénk, a szállásotok – beértük a fiút, aki egy nagy, háromszemélyes szobába kalauzolt el minket. - Egyelőre a még érkező diákokat nem használt csapatszobákba szállásoljuk el, szóval ne feltétlen pakoljatok ki nagyon, mert bármikor áthelyezhetnek titeket. A Diákelnökségről, meg… hát, egy másik elsős is pályázik rá, és nem mondanám, hogy túl jó kedélyű…
- Az igazán nem gond! Hangoztasd csak nyugodtan, hogy Kyara Tsuru lesz a diákelnök.
A fiú ráhagyva biccentett egyet, majd aztán továbbállt. Ingerülten fordultam társam felé, aki önelégülten sétált be a szobánkba, és dobta le a cuccát az ágyra, mintha így kellett volna történnie…
- Ez így igazán nem jó! Nem akarok már az első napon bajba kerülni… ráadásul nem is a teljes nevemet mondtad el! Pontatlan voltál…
- Most akkor az zavar, hogy valaki meg akar majd verni, vagy az, hogy nem tudja pontosan kit verjen meg? – Ame csak a szemeit forgatta a panaszkodásomra. Jellemző. - Amúgy meg, túl hosszú neved van, nem tehetek róla, hogy ilyen megjegyezhetetlen.
- Hát ami azt illeti, én se tehetek róla… - puffogva ledobtam magam az ágyra, hogy pihenjek egy kicsit. Rám fért. Sokat utaztunk…

- Kyacchan, ébredj már! – Egy női hang a messzeségből. Anya…?
- Még öt perc… - egyik oldalamról a másikra fordultam, ám az édes álom nem folytatódott. Valaki kirántott a paplanom alól…
- Ame! – Rosszallón bámultam támadómra, aki kilökött engem az álomvilágból. - Olyan szépet álmodtam. – Valójában nem emlékeztem, tényleg álmodtam-e, de igyekeztem lelkiismeret furdalást okozni a lánynak, vélhetően sikertelenül.
- A második emeleten, a közös fürdő előtt – hadarta izgatottan - Az a fura csaj! Akiről beszélt a fiú. Ott ordibálja a neved, tök részeg, bunyót akar!
Nyeltem egyet. Szuper, akkor mégis csak bajba keveredtem.
- Produkálja csak magát, majd kicsapják… - morogtam, ahogy kapaszkodtam vissza az ágyba.
- De ezt nem érted! Ez Midnight Moon iskolája! Azé a rosszéletű, fantasztikus nőé, aki még a diákjainak is szerencseszelvényeket osztogat meg feleseket! – Úgy tűnt, Amethyst minden pletykát elhisz… - Ha elp*csázod ezt a nagyszájú csajt, akkor tuti felfigyel rád! – Felegyenesedett, karjait a derekára támasztotta. - „Ez igen, ez már szép, a rendbontókat elveri, jó lenne Diákelnöknek” – figurázta ki mély hangon az igazgatónőt.
- Le kéne szoknod a csúnya beszédről. – Sóhajtottam. Tudtam, hogy nincs más választásom, Ame úgyse hagyna békén, vagy elverné ő maga. Az pedig az iskolának se tett volna jót… - De oké, akkor eleget teszek jövőbeni kötelességeimnek. – Magamhoz vettem a lándzsámat, de egyelőre hagytam, hadd maradjon pihenő alakjában; nem akartam ok nélkül fenyegető lenni.
- Ezaaaaz! – Ő maga nem vette magához a fegyverét, hagyta a kis diszkoszt az ágyon.  
Lerohantunk a lépcsőkön –szerencsére csak egy emelettel lejjebb volt ellenfelem–, onnan pedig már csak a folyosó végére kellett sétálnom… ami elég nehézkes volt, tekintve, hogy tele volt emberekkel. Összesúgtak, ahogy közeledtem – én pedig zavartan törtem előre, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ismert leszek…
- Ó, hát itt vagy! – A szőke lány tényleg részeg volt, elnyúlt beszéde és dülöngélése pont erről árulkodott. - Ittam egyet az alkalomra, hogy még egy ellenfelemet kiüthetem a mezőnyből. Midnight asszonyság biztos értékelné.
- Mit? Hogy eliszod előle az alkoholt, szóval majd kevesebb jut neki? – Hanyagul megvontam a vállamat, ahogy lándzsámat magam körül megpördítve aktiváltam. - Nem biztos, hogy ennek ő annyira örülne.
Sután nézett a riposztom után. Szegény lány, nem túl intelligens, vagy elbutítja az alkohol – mindegy is, sehogy se jó választás Diákelnöknek. Ki kell iktatni.
- Úgy hallottam, a buta fejeddel te akarsz a Diáktanács élére állni… hát csak lesheted! – Ame rosszallóan ciccegett. Persze, ő ennél sokkal frappánsabb szólást talált volna ki, de egye fene, nekem megtette ez is.
A lány egészen felbátorodott ezen, és maga is előkapta fegyverét, egy hosszúkás botot. Nekem ugrott, én pedig könnyedén elléptem jobbra, hogy felé sújtsak; arra viszont nem számítottam, hogy ő maga milyen gyorsan reagál majd erre, és egy gyors fordulattal lebukott, majd botjával félkörívesen a lábam felé csapott, hogy kisöpörhesse azokat alólam. Meglepve ugrottam fel, véletlenül az arcába rúgva. A tömeg körülöttünk egységesen szisszent fel, ahogy évfolyamtársam eldőlt, de egy hátra bukfenccel viszonylag kecsesen jött ki a helyzetből.
- Mocskos kis…! A sminkemet teljesen elcseszted!
Ó, ha tudtam volna, hogy feldühítem ezzel. Vadul csapkodva rontott nekem, ami egy másik szituációban biztos őt vezette volna nyereségre – de lássuk be, részeg volt, így ezzel inkább saját magának ártott. Alig kellett belepiszkálnom lándzsámmal a cselekvéssorozatba, hogy aztán végül saját magát csapja arcon fegyverével.
A körülöttünk állók kacagni kezdtek, amitől ő csak még mérgesebb lett – de hirtelen megállt a mozgásban, meghökkenve szorította szájára a kezét. Rám pillantott, majd a körülöttünk állókra, és hirtelen futásnak eredt a fürdőbe, ami legalább közel volt. Mindenki csodálkozva nézett utána, és egy kis szünet után megtudtuk, mi volt a probléma: a lány egy hangos „bloá” kíséretével adta ki gyomrának tartalmát.
Ez van, ha valaki nem bírja az alkoholt, és még ugrál is rá.
- Nem mondanám, hogy becsületes győzelem volt, Kyacchan. – Ame szomorkásan rázta a fejét, de szája sarkában megbújt egy kis mosoly. - De legalább jól megaláztad! Szép volt. Majd legközelebb talán meg is mutatod, mire vagy képes.
Zavartan vakargattam meg a tarkómat, ahogy a tömeg lassan szétszéledt. A hírnevem vélhetően eddig tartott – de nem mondtam le a Diákelnökségről…


Spoiler:
Pontot kérek, meg a társamnak is ^^

___________

avatar

Kyara Aoshirotsurubami

Hozzászólások : 14
Regisztrált : 2016. Oct. 29.

Karakterlap
Hovatartozás: Haven Akadémia
Valuta: 450 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kyara krónikái

Témanyitás  Kyara Aoshirotsurubami on Hétf. Okt. 31, 2016 8:36 pm

Gyermekévek
I. A megfelelés kényszere


- Újra! – A pofon hirtelen csattant orcámon, habár nem lepett meg. Arcom bal oldala már jelentősen megdagadt, hisz nem ez volt az első ilyen erőszakos cselekedet, melyet negatív megerősítésként kaptam. Kezdtem elveszteni az erőmet, karjaim erőtlenül feküdtek mellettem, homályos látásomat próbáltam egyetlen mentsváramra pontosítani – mostohabátyámra. Nem tudtam, hogy a könnyek okozzák gyenge látásomat, vagy a kimerültség, vagy a dagadt arcom nyomja fel annyira orcámat, hogy az megnehezítse a nézést; én a könnyekre voksolnék így utólag, mivel valami csípte kisebesedett bőrömet.
Fel akartam állni, tényleg, nagyon igyekeztem… lélekben. Ám a testem nem mozdult, egy pillanatra úgy rémlett, mintha a lélegzést is abbahagytam volna. Talán így is volt, talán már a testem a határon túlra csúszott – ekkor húzott ölébe mostohabátyám, és kezdte el lágyan ütögetni a jobb orcámat. Ó, igen, ő mindig figyelt rám, ő mindig ébren tartott…
- Apánk! Talán jó lenne kicsit pihenni. Elfáradtam, igazán. – Nyilván hazudott. De egy nyolc éves tudna ki találni ennél jobbat? Akárki tudna?
Csak egy ideges fujtatást kapott válaszul. Biztosan a haját is hátradobta mérgében, de ezt nem tudtam volna megmondani, a fülem pedig annyira sípolt, hogy hajának lágy esését se hallhattam.
- Újra! – Megmutattam volna neki. Ám hiába dacoltam a testemmel, itt most nem volt helye holmi magamutogatásnak, levegőt is alig kaptam. Ez nem az a mese volt, ahol a nyolc éves még a sárkányt is leküzdi, mert mellette a család vagy a barátok. Ez az a sztori volt, ahol az ifjú pont a körötte állók miatt bukik el…
- Persze, csak egy nő – apró placcsanás a földön; bizonyára köpött egyet. - Miért is gondoltam, hogy nem olyan lesz, mint az anyja? – Hangos léptekkel elviharzott, saruja vadul kopogott a kővel kirakott ösvényen. A zaj lassan elhalkult, és én ki mertem nyitni a szemeimet – már valamivel többet láttam néhány foltnál. Bátyám lassan bekúszott a látóterembe, nagy, zöld szemeivel szinte világítva a sötétben.
- Jól vagy, Kyara? – Felállt, és magával húzott engem is, karomat átvetve a vállán. - Jól vagy? – Kérdezte újra válaszom hiányában.
- Ez is csak egy nap, mint a többi. – Próbáltam erőltetni valami mosolyt, hátha erősebbnek tűnök úgy, de nem tudtam, hátha a feldagadt arcomnak.
- Egy kis jég majd leviszi a duzzanatot. – Megindult velem egy másik kőösvényen, az otthonunk felé. – Tudod, apának is nehéz. Egyedül kell nevelnie minket, és kinevelni két erős örököst. Az Aoshirotsu-
- Ki se mondd! – Förmedtem rá, már amennyire erőmből telt. – Szörnyű ez a név, a legrosszabb. Ha nagy leszek, megváltoztatom…
- Ez a családnevünk, büszkén kell hordanod.
- Persze. Nagy családnak nagy név.
Ezután csöndben ballagtunk tovább, legalábbis ő ballagott, én meg bicegtem hol rajta, hol a köveken. Mérgesen tekintettem előre, dacolva a vággyal, hogy tovább beszélgessek a bátyámmal, az egyetlen emberrel, aki még mellettem volt.
- Kisasszony! – Egy cseléd a karjaiba vett, mielőtt még a dac elszállt volna, és sietve hurcolt el bátyám mellől. Vitt engem összefércelni – a szobájában már volt egy csinos kis matracom, ahol alhattam minden komolyabb apámnak okozott csalódás után. Vagyis szinte már a sajátoménak tudhattam.
- Kisasszony! Hát megint így végezte! – Már hozta is a lavórját a meleg vízzel, kendő, kenőcs, tű, cérna…
- Ugyan, Midori. Csak a szemem alatt egy kicsi seb, magától is beforr holnapra.
- Ezt meg nem halljam mégegyszer! – Emelte fel a hangját, aztán kicsit nyugodtabban folytatta. – Mármint, ezeket a buta dolgokat mondogathatod, hogy te ilyen erős vagy, de a Midori…
- Persze. Nii. – Lesütöttem a szemeimet. Apánk a cselédeket átneveztette számokra. A csodaszép, színes neveik mind oda lettek, csak, hogy tudják, hol a helyük. Nii egyszer elárulta, őt hogy hívták régen… Azóta pedig egyszer-egyszer kicsúszott a számon. Nem tehettem róla, csodaszép név volt.
Miközben összefércelt, igyekezett szóval tartani, habár inkább ő mesélt, én nem mozoghattam még csak annyira se, hogy beszéljek. Nehéz volt megállni a mosolygást, néhol kacagást, mert hát egy cseléd tud egy ekkora birtokról vicces históriákat összeszedni. Mindig színt csempészett a mindennapjaimba – meg a bátyáméba, amikor őt is megverte. Anyánk helyett anyánk volt.
- Kész is. Most pedig aludj! Pár nap, és édesapád visszaér a küldetésről, amire holnap indul. Addigra újra erőre kaphatsz…
Nem kellett mondogatni. Elnyomott a fáradtság…

S pár nap múlva megint ott álltunk. Ezúttal egymás előtt. Én, és a bátyám, mögöttünk nem túl messze pedig apánk.
- Kyara, bár még nem állsz készen erre, mondjuk nem hiszem, hogy a közeljövőben ez megtörténne – szólalt fel lenézően apánk - Viszont Byakuroku fejlődni szeretne, neki már nem kihívás fabábukat püfölni. Így hát ma igazi ellenfele lesz.
Bátyám bizonytalan tekintettel nézett hol rám, hol apánkra. Leeresztette gyakorlókardját, habár tudta, hogy hamarosan újra harci pozícióba kell állnia. Volt olyan dolog, ami egyszerűen nem lehetett beleszólásunk gyerekként.
- Egymással fogtok megküzdeni. Örülnék, ha nem hoznál rám ennél nagyobb szégyent, Kyara. Nem várok tőled győzelmet, de a teljes szánalomtól kicsit térj el.
Fájt, nagyon fájt, ahogy beszélt. Remegtem, a torkom összeszorult, a gyomrom helyén mintha egy szikla lett volna. Hisz hogy beszélhet így egy szülő a gyermekével? Miért nem tud kedves lenni, mint Anya? Ha Anya itt lenne…
Megráztam a fejemet. Mindig feltettem ezeket a kérdéseket, és mindig ugyanott kötöttem ki. Tilos gondolatok. Jobban ártanak, mint használnak.
- Készüljetek fel. Harci pozíció – kihúztam magam, kardomat a testem mögé húztam, míg Byakuroko teste megsüllyedt, kardját maga mellett, fent tartotta, mint egy támadásra kész kígyó. – Támadás!
Egyként szökkentünk el, én alulról döfve, ő felülről hárítva. Átpördültem a kardok körül, hogy aztán pengémet lecsúsztassam övéről, és a vállát támadjam, ám ő könnyedén odébb suhant, fa saruja csikorgott a kövön. Ezúttal ő támadt, térdét berogyasztva – lenéztem, mire ő felülről támadott egy kézzel. A csiszolatlan kard háton talált, majd a másik kezével gyengéden a földre lökött.
Elégedetlenül nyögtem fel, egyként kifejezve a hátamra mért nyomás kellemetlenségét, valamint a fájó kőre huppanást. Gyorsan felpattantam, a hasa felé szúrtam, mire ő könnyedén hátraugrott. Kissé megcsúszott a saruja miatt, ezt kihasználva átlósan a válla felé sújtottan, ám ő hamarabb nyerte vissza egyensúlyát, mint ahogy arra számítottam, így a kard követ ért. Ő persze mellém lépve könnyedén kirúgta a lábamat, és hirtelen alám tartotta kardját; azt két kézzel fogva, erőlködve fogta, hogy aztán segítségével visszalökjön a levegőbe, és miközben újra zuhanni kezdek, háromszor gyorsan belém vágjon. Jelzésértékű hasítások voltak ezek csupán, lévén, a kard életlen volt – mégis, minden egyes mozdulatával mintha a lelkemet szeleteltem volna.
Újra a földön voltam, csak azért, mert fiatalabb voltam, nő, és nem értettem a kardhoz. Nem értettem, miért nem lehetek olyasfajta, ha nagyleszek, aki ül egy irodában, és igazgatja a család dolgait. Ekkora szégyen lett volna? Nem megengedhető, kiküszöbölendő hiba?
- Elegem van! – Csattantam fel, és a kardot földhöz vágtam. - A katana nem az én fegyverem! Byakuroku úgy kezeli, mintha hozzá lenne nőve, de én utálom, utálom, utálom! – A gyerekes hiszti nem illett hozzám, nemesi vérek csöndben tűrnek és gyorsan tanulnak, de úgy tűnt, én inkább Anyám egyszerű stílusával rendelkezek.
Persze, meg is volt a jutalmam – ahogy apám felém viharzott, emelte a kezét, és bár bátyám meg akarta akadályozni, ezúttal nem volt elég gyors. Pofon csattant az orcámon, és én megint a földön voltam.
- Újra! – Harsogta apánk, én pedig nem tudtam, meddig tudok felállni „csak még egyszer”…

Spoiler:
Pontokat kérek ^^

___________

avatar

Kyara Aoshirotsurubami

Hozzászólások : 14
Regisztrált : 2016. Oct. 29.

Karakterlap
Hovatartozás: Haven Akadémia
Valuta: 450 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kyara krónikái

Témanyitás  Gray Cipher on Hétf. Okt. 31, 2016 9:14 pm

Motiválatlanul kezdtem bele az olvasásba, ráadásul a sok a naplózás miatt fáradt is vagyok, így nem nyújtok hosszú értékelést, mindenesetre ahogy olvastam a naplóid, motiválatlanságom elmúlt, az első megnevettetett, a második meg megdöbbentett, de tökéletesen átadtad például azt a lelki terror-t, ami a karakter gyerekkorát áthatotta. Hibát, bár valószínűleg nem voltam túl figyelmes, mert inkább az olvasásba feledkeztem bele, csak elvétve találtam, az is csak elgépelés lehetett. Összességében nagyon jól válogatod meg a szavaidat és hűen játszod ki a karaktereidet, ezért úgy gondolom megérdemled a pontokat. Várom a folytatást.

Jutalmak: 10 pont a két naplóért és 3 pont Amethyst-nek

avatar

Gray Cipher

Hozzászólások : 26
Regisztrált : 2016. Sep. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kyara krónikái

Témanyitás  Kyara Aoshirotsurubami on Kedd Nov. 01, 2016 8:24 pm

- Kyacchan, ébredj! Kyaccha~n! – Hangos visításra ébredtem. Mindig meglepődtem, milyen aranyos, magas hang tud kijönni egy olyan lányból, aki máskor mély baritonnal küld melegebb éghajlatra. Ilyenkor mindig úgy éreztem magam, mintha valami mese szereplője lennék, amit itt keleten készítenek – anime, vagy mi…
- Mi van már megint? – Lassan felébredtem, a fény bántotta a szememet, így inkább összeszorítottam azokat. - Sose tudom magam kialudni? – Amethyst mániájává vált, hogy ilyen-olyan okokból felkelt engem. Nézd Kyara, kapunk reggelit is. Képzeld Kyara, ma végre láttam egy helyes pasit. Hallotad már, Kyara…
- Van valami, amiről nem tudtunk, Kyara! – Lassan hangja kezdett egy mélyebb, természetesebb hangszínt felvenni, ami nem bántotta annyira a fülemet. - Adminisztrációs hiba történt, vagy mi a fene. Az is lehet, hogy az apád korrupciója, hogy tuti felvegyenek és elhúzz otthonról végre – idiótán vigyorgott, de lesújtó tekintetem, akkor egyszer elérte, hogy kicsit elszégyellje magát. - Szóval, az a helyzet, hogy itt van felvételi vizsga is. Tök fura, pár ember egyből átrakott a felvett listába, szóval nem is mentünk át hivatalosan. Kirúgni elvileg nem fognak senkit, de meg kell csinálni, szintfelmérő vagy mi – hanyagul megvonta a vállát, ő biztos örült annak, hogy ez történik.
- Szuper, szóval harcolnunk kell. – Pedig az nem épp az a nap volt, amikor annyira harcoltam volna. Elvégre, néha vannak kényes napok egy nő életében, és olyankor inkább a szobájában döglődne egy csoki bunker alatt. Meg mi van, ha elborul az agyam? Nyugodtan sokkal jobban harcolok.
- Igen! Hát nem fantasztikus? Úúúúgy bepörögtem a gondolatra! – Ó, persze. Neki a női kényes napok, ami vélhetően szintén erre az időre esett, csak jól jött. Egy rossz vicc, és az ellenfél már a földön is van, az auramérő pedig kiakad.
- És lehetünk párban?
- Tudtommal nem – ez kicsit elszomorította, de hamar erőre kapott. - Mindegy, egyenként elverjük valaki seggét. Most mi van abban? Nézhetjük majd egymás pofáját épp elég ideig. – Nagyon magabiztos volt azzal kapcsolatban, hogy egy csapatba kerülünk, persze én is ezt reméltem.
- Értem… és mikor fogják megtartani? Még csak reggel van, szóval gondolom van időnk felkészülni, gyakorolni…
Ame kicsit meghökkenve pillantott rám, mielőtt megszólalt volna.
- De Kyacchan, már délután van – pislantott, mintha nem értené, miért hiszem azt, hogy reggel van – A reggeli nap nem süt be az ablakunkon. A te köröd 5 perc múlva kezdődik…

Kifulladva, izzadtan, összezavarodva értem oda a gyakorlópályára. Nem volt túl jó jel, hogy már a harc előtt kifáradtam, a stressz meg pluszba rátett, elvégre – szerepelnem kellett! Több tucatnyian álltak a harci kör előtt, tanárok és diákok sokasága, páran pedig az udvart körülvevő kerítésszegélyre ültek fel, vagy épp cseresznyefákról lógtak le. Mindenki érdeklődve figyelte a két oldalról érkező harcosokat – engem, és az ellenfelemet. Aki nagyon ismerős volt…
A szőke csaj, aki az előző összecsapásunkat a hányásával koronázta meg. Komolyan?
A pályát bebiztosító tanár már ott várt minket, egy ezüsthajú, középkorú férfi, aki viszonylag laza beállással kacsintgatott a diáklányokra, persze csak azokra, akik ezt egyszerű bóknak élték meg, és nem az olyasfajtáknak, akik már szexuális zaklatásként vették volna. Engem és ellenfelem egy egyszerű mosollyal fogadott, majd beállt közénk.
A szőke lány megvetően vigyorgott, biztos úgy vélte, hogy józanul majd biztos megver. Nem akartam meghagyni neki ezt az örömet – magamnak is megengedtem egy kaján félmosolyt, hátha kicsit cukkolom vele.
- Nos, lányok, hallottam, hogy volt egy kis összetűzésetek – sétált körbe minket a tanárunk. - Épp itt az ideje, hogy ezt rendesen elrendezzétek. S mi sem jobb erre a célra, mint egy párbaj, mely a fantasztikus adminisztráció miatt nem jöhetett hamarabb létre? – Legyintett egyet, ezzel mintegy kifejezve, hogy jobb is így. - Jobb is így – mondta ki a gondolataimat, mire én meglepetten pislantottam fel rá. Nagyon frusztráló pillanat volt. - Végre láthatok ma egy jó csatát is! – Bizonyára unalmas napja lehetett, mert fáradtan sóhajtott. - Csináljuk is! Lépjetek hátra… három, kettő, egy! Támadjatok!
Olyan gyorsan hadarta el, hogy még hátrébb menni is alig tudtunk. A szőkeség egyből nekem rontott botjával, ám sokkal kifinomultabban, mint eddig – lágy eséssel közelített felém a bot, én pedig gyorsan magam elé rántottam az apróra összehajtogatott lándzsát, hogy pihenőalakjából felvegye első formáját. A támadást könnyedén tudtam hárítani, ám ő cselesebb volt – kicsit megtolta a botját, mire az több részre bomlott, és így láncos fegyvere ráfonódott az enyémre, majd könnyed mozdulattal kirántotta azt a kezemből.
- Ezzel vége – másik kezével a háta mögé nyúlt, bizonyára egy lőfegyvert akart előhúzni; ám én nem akartam máris feladni, egy tigrisbukfencnek indított mozgássorral rávetődtem, átkaroltam a derekát, és feldöntöttem, majd ketten befejeztük a bukfencet, és ő volt alul. Kissé ingerülten megpofoztam, mire ő megdöbbenésében elejtette a saját fegyverét, és az enyémet is; én kikaptam őket a kezéből, és felpattantam, majd a lándzsám döfő részével megcéloztam a hasát, és támadtam; aurája természetesen megvédte őt a sérüléstől, de attól még a nyomás tud fájni. Lazán átpörgettem karjaimon, a hátam mögött a lándzsát, hogy végighasítsam a lányt, és ezzel véget vessek a küzdelemnek, ám ő addigra kigördült előlem, így Ignis csupán az úton hagyott nyomot. Ellenfelem kirántotta kezemből a fegyverét, majd megpörgette azt, és gondosan a tarkómra csapott. A földre zuhantam, kis csillagokat láttam, és hirtelen hányingerem támadt. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy ez a csata is egy gyomor kiürülésével végződjön, de nem volt kedvem így megalázkodni mindenki előtt. A kezeim viszont csak remegtek, a lábaim zsibbadtak, nem akartak engedelmeskedni az én parancsomnak. Jól fejbe vágott. Valamit szépen eltalálhatott, mert a látásom csak lassan tisztult ki, a fülem csengett…
- Kyacchan! Mutasd meg neki, Kyacchan! – Ame volt az… ő már végzett is? Így felülmúlt volna? S idejött biztatni, ahelyett, hogy tömné a fejét valamelyik közeli gyorsétteremben az elégetett kalóriák miatt…
Mégis, hogy veszíthettem volna ilyen körülmények között?
Én is elpördültem, így a következő ütés, mely az eszméletem vesztéséhez vezetett volna, a földön csattant; rántottam magam után a fegyverem, ám a célpont túl közel volt ahhoz, hogy lándzsát használjak.
Ignis egy pillanat alatt szétpattant a megfelelő kézmozdulatok hatására, így a szőkeség felé tudtam döfni; könnyedén hárított, egy egyszerű hátraszökellés kellett csupán, én pedig sebesen felpattantam, és alulról felfelé srégen a mellkasát szeltem ketté; vagyis így lett volna aura nélkül, meg amúgy is újra hátralépett. Mosolyogva folytattam ezt; döfés, vágás, ő pedig nem tudott felülkerekedni ezen, láncos fegyvere haszontalan volt, hisz bár párszor elérte, hogy én is kihajoljak előle, alapvetően én domináltam. Egyre hátrébb lépkedett, majd realizálta, hogy neki még van egy ütőkártyája – a lőfegyver, melyhez megint közeledett egyik keze…
- A harcnak vége! Köszönöm, lányok – a szőkeség bugyután bámult rá, én pedig fölényesen mosolyogtam. - Kyara, nagyon szép csel volt. Krista, sajnálom, ez nem a te meccsed volt.
A lány még akkor se értette. Már épp felszólalt volna, hogy ellenezze a döntést, biztos azzal is dobálózva, hogy „az apám gazdag, és kidobatja innen magát!” ám én szavába vágtam, mielőtt még elkezdhette volna a mondatot.
- Milyen vicces, hogy egy szabályos körben voltunk, nem igaz? – Oldalra döntöttem a fejemet. - Először nekem se tűnt fel, a vonalak is olyan halványak voltak… mindenki az erőszakot használja, a legtöbbek kiütés miatt veszítenek. De mi van akkor, ha láthatóan jobb fegyverekkel rendelkezik az ellenfeled, nyerésre áll, pedig még az adottságát se használta? – Alsó ajkaimat kibuggyasztva figuráztam ki a helyzetet. - Akkor ezt kell használni, itt. – A halántékomra böktem. - Gyakorolhatnád te is kicsit, és akkor lenne esélyed ellenem. A Diákelnök választáson találkozunk.
Flegmán hagytam ott a terepet, és próbáltam nem kirobbanni a boldogságtól. A háttérben elnyújtott „űűű” hallatszódott, páran át is vették, jelezve az alázás mértékét.
Ha nem küldött volna földre, nem vettem volna észre, hogy porzik a kezeim alatt a kréta. Sokáig tartott realizálni, hála a szédülésnek – de végül is nyerésre vitt… Nem mehettem ebben teljesen biztosra, véletlen is lehetett volna, hogy kört húztak oda, vagy csak jelzésértékű, és akkor talán a nyerés esélye is puff, elillant volna. Ám nem így volt. Kiismerve ellenfelem forrófejűségét, türelmetlenségét, így egyszerűbb is volt. Mert ha egyszer kiborul…
- Jó voltál, Kyacchan! – Pattant oda mellém hű társam. - Feleslegesen okoskodó és kellemetlen, mint mindig! – Erőltetetten vigyorgott, majd kifújta magát. Kimerültnek tűnt.
- Neked hogy ment, Ame?
- Áh, könnyű volt – legyintett hanyagul. - A srác valami gépfegyverrel volt, és mikor újratöltött, hozzávágtam Smasher-chan-t – elégedetten megpaskolta az oldalán csüngő diszkont, és vigyorgott, mint a tejbetök. – Párszor még bevertem neki, aztán mondták, hogy álljak le inkább, győztem… ez így, dióhéjban.
Nem is vártam volna tőle mást, habár vélhetően kicsit kiszínezte a sztorit, és ő is bekapott pár csapást valamilyen módon – ám nem akartam faggatni erről, mert tuti, hogy felhúzta volna magát, és én is kikapok tőle.
- De a csaj, aki ellened volt! Nem tudom, hogy csináltad, lehet egy kicsit megtörted az auráját, mert a hasa véres volt, meg minden – magyarázta, én pedig hirtelen elvörösödtem, és rohanni kezdtem a fürdő felé. Az bizonyára nem az ő vére volt…

___________

avatar

Kyara Aoshirotsurubami

Hozzászólások : 14
Regisztrált : 2016. Oct. 29.

Karakterlap
Hovatartozás: Haven Akadémia
Valuta: 450 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kyara krónikái

Témanyitás  Gray Cipher on Szer. Nov. 09, 2016 4:40 pm

Kellemetlen. Próbáltam benne annyi hibát keresni, hogy levonhassak egy pontot, de sajnos kudarcot vallottam. Úgy tűnik hogy tartod a szintet, mondjuk kéne már neked az a semblance. Smile

Jutalmad: 5 pont és 3 pont Ame-nek.

avatar

Gray Cipher

Hozzászólások : 26
Regisztrált : 2016. Sep. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kyara krónikái

Témanyitás  Sponsored content



Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.