Cerise Au'Berran

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Cerise Au'Berran

Témanyitás  Cerise Au'Berran on Hétf. Okt. 31, 2016 9:05 pm

Karakteradatok
Név: Cerise Au'Berran
Életkor: 16 év
Faj: Ember
Nem: Lány
Foglalkozás: Gyógyító
Kaszt: Hajadon

Tulajdonságok
Megjelenés: 164 cm, és 52 kg. Hosszú, rózsaszín hajzuhatagát általában kiengedve hordja, de gyakran előfordulnak nála egyéb, átlagosabb hajviseletek is, mint például a lófarok, a hajfonat, vagy az eddig felsoroltak érdekes turmixa. Szereti a kiegészítőket, így hajgumik, hajcsatok, és néha még virágok is feltűnhetnek hajkoronájában. Bőre hófehér és nem jellemző rá a lebarnulás vagy a napbarnítottság. Ha teheti, inkább kerüli a napfényt, mert sokkal hajlamosabb a leégésre, mint az emberek többsége. Ugyancsak rózsaszín, mandula alakú szempárral rendelkezik, melynek árnyalatai gyakran változnak egy napszakhoz, vagy éppen egy évszakhoz igazodva. Ruházatát régebben a visszafogottság, és a jellegtelenség jellemezte, ám most hogy önálló életet él, ez megváltozott. Sokkal jobban érvényesülnek benne ízlésének egyedi vonásai. Ez a színesebb ruhákat, valamint tavaszhoz illő motívumokat jelenti leginkább. Mindig nála van egy oldaltáska, melyben a fontosabb dolgait tárolja. A varázskönyvét, a növénymagokat, váltóruhákat, egy kevés étel-ital tartalékot, valamint az általa készített gyógyszereket, és segédeszközöket. Múltját pimaszul megtagadva már nem az a mélabús lány, mint volt. Sokkal többet mosolyog, és a kisugárzása is fényévekkel közvetlenebb, pozitívabb.
Spoiler:
Személyiség: Határozott, céltudatos és bátor lány, akinek a múltbeli énje már csak egy szürke emlék. Ismerősökkel és idegenekkel is egyaránt kedves, valamint nem ítél el elsőre senkit addig, míg meg nem ismeri jobban. Titkaira és múltjára nagyon érzékeny, de igyekszik ezt a gyengeségét leplezni. Bár nagyon közvetlen és nyílt egyéniség, mégsem bízik meg vakon mindenkiben. Szeret élni, de nem a saját életszeretete miatt. Úgy érzi, hogy általa láthatja meg a világot Haru is, aki egy bizonyos esemény óta a szívében él. Gyakran beszél hozzá még a mai napig is úgy, mintha csak ott lenne mellette. Ez ad neki erőt nagyon sok dologban, és ezért is szeret nagyon gyakran egyedül lenni, félrevonulni. Ilyenkor átgondolja, mit cselekedne a helyében legjobb barátnője és aszerint tevékenykedik. Kíváncsisága és buzgó segítőkészsége még a két legjellemzőbb tulajdonsága, mely nagyban leírja őt. Nagyon szeret új dolgokat megismerni, és a végletekig keresi azt az utat, amit neki szánt a Sors, Hajadonként.
Erősségek (ha van): Mágiahasználat, gyógyítás, kitűnő tanulási képességek
Gyengeségek (ha van): Gyenge pusztakezes harckészség, rovaroktól való félelem, a múltja gyakran gyengepontként köszön vissza nála

Mágia
Mágia habitusa: Tavasz Hajadon lévén teljes mértékben kihasználja a környezet, és a természet adta lehetőségeket. Leginkább defenzív, és támogatói szerepeket szeret betölteni a mágiája segítségével, melyet egy jól elhelyezett növénycsapda, vagy erősebb földfalak által ér el. Az aurája is legfőképpen a védekezésben segíti elő, hiszen erős védelmet nyújt számára a támadások ellen, és gyors regenerációs képességeket adományoz neki. Esetleges offenzív akció esetén a talaj szilárdságát bolygatja meg, vagy kődarabokkal sorozza meg az ellent. Növénymagjait gyakran használja gyógyításnál vagy egy specifikusabb harci helyzetben, a növesztő képességét kihasználva.
Első elempáros és szintje: Tavasz - föld, növény (kezdő)

Felszerelés

Fegyver: Grimoire
Egy bőrkötésű kódex, melyet az előző Tavasz Hajadontól kapott ajándékba. Alaposan kidolgozott tanácsok, tippek, és segítségek találhatóak benne a mágiahasználattal kapcsolatban. Az álca kedvéért fegyverként emlegeti, mely a Por használatban segíti, de valójában csak egy fontosabb emlék számára, melytől sohasem akar megválni, és mely segít neki olyan pillanatokban, amikor megakadna egy ponton a mágiatanulásban.
Egyéb felszerelés:
  • Scroll

Jártasságok
  • Anatómiai és élettani ismeretek - 1.szint
  • Elsősegélynyújtás és sebkötözés - 2.szint
  • Gyógynövény és méreg ismeret - 4.szint
  • Gyógyszer és méreg készítése - 3.szint

Pontok elosztása
Közelharci jártasság: 2
Mágiahasználat: 13
Intelligencia: 12
Mágiaismeret: 1
________________________
Összesített pontszám: 28
Szint: 1


A hozzászólást Cerise Au'Berran összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Nov. 02, 2016 1:26 pm-kor.

avatar

Cerise Au'Berran

Hozzászólások : 10
Regisztrált : 2016. Oct. 13.

Karakterlap
Hovatartozás: Független
Valuta: 0 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Cerise Au'Berran

Témanyitás  Cerise Au'Berran on Hétf. Okt. 31, 2016 9:10 pm

Karakternapló

Küldetések
-

Napló
1. bejegyzés: Vérszagra gyűl az éji vad - 4 pont

Pályázatok
-

Általános pontok jóváírása
-

Pénzmozgás
1. vásárlás - 1000-1000=0 lien
Jelenlegi vagyon: 0 lien

avatar

Cerise Au'Berran

Hozzászólások : 10
Regisztrált : 2016. Oct. 13.

Karakterlap
Hovatartozás: Független
Valuta: 0 lien
Pontok:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.