Indigo Kiefer

1., Jobbról balra

Saját gondolataiban elmélyülten, tanakodva nézegette a kezei között nyugvó bumerángot, miközben karhajlattal kapaszkodott a hinta hideg láncaiba. Ajkait összepréselve, homlokát ráncolva elmélkedett, mialatt lábai segítségével enyhén mozgásba lendítette ülőhelyét. Leendő fegyverét – mely próbafázisban egy egyszerű, színtelen, kettőbe hajtott fémlapnak nézett ki – jobb markába vette. Egy lazább mozdulattal kinyitotta szóban forgó, készülőfélben lévő fegyverét, megvizsgálván azt. Fogásra kimondottan kényelmesnek találta, ami egy elégedett félmosolyt váltott ki a fiúnál. A halvány bazsaly azonban megszűnt, miután felállt, s domináns kezéből egy tesztszerű dobást igyekezett kivitelezni. Hátába tompa, de erős fájdalom nyílalt. Kellemetlenségében Indigo felszisszent, majd reflexszerű ügyetlenséggel csúszott ki a bumeráng, szolid szorításából. Döbbenettel keresztezett kétségbeeséssel meredt a földre hullott fegyverre. Lassan, egykedvűen vette magához. Ujjai izgatottságában remegtek, miközben ajkába harapott. Gondolatai magyarázatot követeltek: „hogy lehet ez? Mi történt? Miért?” A levegőt egyre többet, szaggatottan vette. Érezte, úrrá lesz rajta a pánik, bár ennek ellenére igyekezett megőrizni a hideg vérét.
A lombok árnyékából kilépve, kocogva a ház hátsó bejárata felé szaladt, apja után kiáltván. Hangjából érzékelhető volt a kétségbeesés, mely bekebelezni próbálta. Figyelmetlenségében a zárva tartott üvegajtónak rohant, orrát keményen beverve, lábával bohókásan ollózva a hátára esett. Az ütés kijózanította a pánikból, s szerencsére megúszta egy egyszerű orrvérzéssel. A becsapódással járó hangzavarra Indivar aggódva rohant ki a házból, földön elterült, saját balszerencséjén vigyorgó fia épségéjét féltve. Eleinte köpni-nyelni nem tudott, mikor félelmének képtelen volt hangot adni, ám amint látta, Indigo mennyire jól szórakozott botlásán, megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Jól vagy? – kérdezte meg végül, miután gyermeke kiszórakozta magát. Kezét segítségképpen nyújtotta Indigo felé.
- Aha, köszi. – felelte, kacagásból kiábrándultan, apja segítségét elfogadván. A földről feltápászkodva, puszta megszokásból leporolta magát, fejét felocsúdva rázta meg. Orrnyergét ujjaival erősen megszorította, a vérzés csillapításának érdekében. Indivar egy gyors mozdulattal odanyújtott Indigonak egy gyűrött, de használatlan papírzsebkendőt.
- Na, akkor áruld el, hogy sikerült nekirohannod. – mormogta a szóban forgó férfi, szemét rosszallóan forgatva. – És hogy mi baj van.
- Mi? Ja, az üvegnek? – motyogta orrhangon a gyerek, vérző részébe egy-egy papírgalacsint tömve. – Hát… öhm… na! Nagyon nem látszódott az üveg, de nem ez a lényeg! – hadarta. – Ez most nagyon fontos dolog!
- És ez annyira fontos, hogy az orrodat töröd érte? – kérdezte az apa, csúfondáros félmosollyal az arcán. A fia azonban nem szólt. Ami néhány perccel ezelőtt megesett vele, azt Indivar előtt is szemléltette: bumerángját jobb kezébe véve, határozott hajításra szánta el magát. Ámbár miután egy pontnál jobban ki szerette volna nyújtani karját, a forradásba húzó fájdalom nyilallt. A dobófegyver – ahogyan előbb is – kicsúszott a gyermek markából, a terasz kemény kövén, fémes hangon koppanva. Az éles zaj visszhangot vert, amit mintha elvágtak volna, úgy szűnt meg, miután Indigo kezei közé vette leendő fegyverét.
- Látod? – mormolta aggódóan a szóban forgó fiú, szemét Indivarra meresztvén. – Most így mi lesz, apu?  
- Gondoltam, hogy valami gikszerrel kell elszámolnunk… – hümmögött tanakodva az apa. Kezét ajkai elé biggyesztve, homlokát elmélkedve ráncolta. – Mit érzel, amikor dobnál? – kérdezte, mire a fiú értetlenkedő pillantással válaszolt. – A karodban.
- Hogy nem megy tovább a kelleténél. – válaszolta csendesen, megszeppent pislogással. – Úgy fáj, mintha ki akarnák tépni a helyéről…
Az apa gondolataiban elveszve agyalt. A kisfiú nématagon szemlélte, ahogyan Indivar vonásai gondterhességtől vezényelten változtak. Ha meg a férfi pillantása őrá vándorolt, Indigo szemérmesen lesütötte szemét, lábával a hideg kövezetet rugdosva.
- Próbáltad bal kézzel? – kérdezte apja, a kétperces csendet hirtelen megtörvén.
- Hát… öhm… nem. Nem próbáltam. Jobbkezes vagyok. – felelte a fia, némi habozással.
- Akkor próbáld meg most, jó? Dobj egyet ballal. – zárta le a beszélgetést Indivar, miközben gyengéd erővel a kert irányába fordította Indigot. Az imént említett gyermek meghökkentetten nézett fel apjára, aki csupán egy megerősítő bólintással próbálta őt biztatni. Habozva, darabos mozgással emelte meg félkész fegyverét. Támadóállást felvéve, a fiú egy ügyetlenebb mozdulattal, gyermeteg nyögéssel küldte útjára a bumerángot. Az eszköz azonban természetével ellentmondásos mozgással szelte át a levegőt: mintha egy kés vagy egy ahhoz hasonlatos tárgyat repítettek volna, úgy repült a szóban forgó fegyver is. A bumeráng durvább köröket ír le az éjárban, míg nem a legközelebbi fának ütközve, egy rajnyi madarat menekülésre bírt. A föld, egy tompa zörejjel fogadta a hajító eszközt, mely a zöld fűben terült el. Indivar fiára nézett, aki zavarában mást sem tudott csinálni, minthogy fejét vakarva, fülig érő vigyorral viszonozza apja pillantását.
- Bocsi... – motyogta orrhangon a gyermek, mire a férfi játékosan összeborzolta haját.
- Rá se ránts. – kacsintott nyugtatóan a fiúra. – Kitalálunk valamit. – Torkát megköszörülvén, vonásai némi komolyságról kezdtek árulkodni. – Habár van egy-két dolog, amin változtatni kéne.
- Min? – kérdezte, kíváncsi szemöldökemelgetéssel Indigo.
- Jó lenne, ha mostantól kezdve átszoknál jobbról bal kézre. – kezdett bele az apa, nagy levegőt véve. – Minden kis tevékenységet csinálj azzal. Evés, ivás, satöbbi. Jó lesz, ha megtanulsz bal kézzel írni.
- De miért? – Nézett rá döbbenten a gyermek.
- Elsősorban ha tevékenységeidet bal kézzel végzed, idő előtt meg fogod szokni, hogy az evőeszközhöz is azzal nyúlj. – nyelt egyet. – Az írás meg segít finomítani a mozdulataidon, ami a pontos célzáshoz elengedhetetlen. Érted, fiam?
- Egen… ’sszem. – felelte, lassú bólintással, némi tájszólással Indigo.
- Na, hozd vissza és gyere be. Minél előbb kezdesz, annál jobb lesz neked. – öltött rá pajkosan nyelvet az apa, gyöngéden a fűben elterült bumeráng irányába lökve fiát. Indigo hasonló játékossággal nyögött egyet, majd a férfi kérésének eleget téve indult meg, s egy lustább mozdulattal vette magához leendő vadászfegyverét. Hosszabb pillanatig a bumeráng fémszínű, mintátlan oldalát nézegette. Elmélyülten, félmosollyal az arcán mormolt valamit, szemöldökét tanakodóan ráncolta.
- Apa! – kiáltott oda a nevezett férfinak, fél kézből tölcsért formázva. Indivar elmenetele közepette visszafordult Indigohoz. Hosszú, kérdőre vont hümmögést hallatva, szemöldökét érdeklődve vonta fel. A fiú jókedvre derült bazsallyal vette fel vele a szemkontaktust, miközben lassú, komótos léptekkel közeledett a ház hátsó, üvegbejárata felé. – Nem lehetne valamit ráfesteni vagy valami? Nagyon uncsin néz így ki.
Indivar őszintén, felszegett fejjel kacagta el magát.
– Majd, talán, Indi. – felelte, a nevetésből kijózanodván, bohókás vigyorral az arcán. – Azt ki kell érdemelni. Előbb tanulj meg bal kézzel írni.
- És… azt hogy csináljam? Meg a többit is… – tette fel a kérdést Indigo, szemét rosszalló tanácstalansággal forgatván. – Fura egy feladat.
- Megmondom, mit kell tenned, de a kivitelezését neked kell kitalálnod. – felelte az apa, miközben kezével már a kilincs felé nyújtózott. Indigo még időben leintette Indivart, s udvariasan – bal kezét használva – nyitott a vadásznak ajtót. – Kezdetnek jó, de ennél nehezebbre számíts. – mosolygott rá a gyermekre, miután átlépett a küszöbön, be a nappaliba. – Ha vadász leszel, embert próbáltató helyzeteket kell majd megoldanod.
- Szerinted eljutok oda? – kérdezte egyszerűen, színtelen hangon a fiú, tekintetét lesütve. Az apa visszafordult, jobb vállára tette kezét, s megszorította azt.
- El fogsz, fiam. – felelte komolyan, ellentmondást nem tűrően. – Még ha csak ezt tudom érted tenni. Teszek róla, hogy eljuss odáig.
Indigo egy halk morgást hallatva biccentett, bár apja szemébe egy-két hosszabb pillanatig nem nézett. Néma köszönömöt tátogott, majd a férfi nyomában járva lépte át a küszöböt, az üvegajtót maga mögött – természetesen bal kézzel – behajtva.

Jutalom: