Rosso Ferrum

Név: Rosso Ferrum
Életkor: 17
Faj: faunusz
Nem: férfi
Foglalkozás: Tanuló
Kaszt: Vadásztanonc/Shade

Tulajdonságok
Megjelenés: Rosso egy 178 magas átlagos srác lenne, ha nem kellene neki a faji adottságait elrejtenie többnyire. Sajnálatosan füleit hiába rejti el, ugyanis a szemét melynek színe narancssárga, nem tudja takargatni minden esetben. Haja világosbarna néhol hosszabb néhol rövidebb. Alkatilag vékony, de erős. Ruházata általában galléros kapucnis fölső, kesztyű, köpeny, kényelmes nadrág és egy pár bőrcsizma.
Személyiség: Alapvetően egy barátságosan viselkedő alkat, de ki nem állhatja, ha valaki meg akarja mondani, hogy mit csináljon. Ezt abban az esetben fogadja el, ha az adott személy magasabb rangú illetve elnyerte Rosso tiszteletét. Faji adottságai miatt kisseb korában gyakran kigúnyolták és kiközösítették ennek következtében enyhén antiszociális, bár ezen próbál javítani. A vér látványa nem borzongatja meg, sőt van, amikor kifejezetten feldobja, ha vért lát ilyenkor, képes szándékosan kárt tenni magában.
Erősségek:
- Vékony alkata ellenére erős
- Gyors
- Sötétben jól lát
- Jó reflexek
Gyengeségek:
- Enyhén antiszociális
- Előítéletes
- Néha bekattan

Készségek
Aura és adottság:  adottságok:
Aurája alapvetően élénkpiros, de annak függvényében, hogy mennyire sérült besötétedik.
Adottság: Használatakor 15 méteres körben bárhova képes egy pillanat alatt helyzetet változtatni. Az első használat után az eltelt idő függvényében tud újra ugrani. (1 perc=1 méter). Ez, mind fizikailag mind szellemileg megterhelő, ha nagyon sokat használja, egymás után elkezd homályosan látni (ez az 5. ugrás után kezdődik).
Minden egyes ponttal plusz egy méterrel nő az ugrási távolság, és minden második szinten csökken a fáradási idő 10 másodperccel (min. 30 másodperc kezdő szinten).
Fegyver
Név: Coundown
Első forma: egy csuklópánt, amely egy pengét rejt, ami igen erős és szívós anyagból készült, ez szinte törhetetlen. A pengébe bele van mélyesztve a fegyver neve.
Második forma: a penge megnyúlik és kivehető lesz a csuklópántból így egy hosszabb tőrt kapunk a helyébe. A tőr ugyan azokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint első formájában a penge.

Történet:
Egy hideg téli este volt, a hó úgy hullott, mintha valaki odafentről maroknyi követ szórna a nagyvilágra. A fák is beleremegtek a hideg szél fúvásába. Az én aprócska falumban nagydolog történt ekkor. Egy olyan gyermek született melynek kis szőrös fülei és a szemei inkább hasonlítottak egy farkaséra, mint egy emberére. Az emberek nem akarták el hinni, hogy történhetett ilyen egy jelentéktelen kihalás szélén lévő helyen. A gyermeket először csak megbámulták azután elkezdtek felháborodva az anyával kiabálni. Nem értettem, hogy mért is kell ilyen apróság miatt háborogni. Az volt a legnagyobb probléma az egészben, hogy az a nő az én anyám volt és az az ártatlan kisgyerek pedig én. Azért még elviseltek az emberek egy darabig. Amikor betöltöttem a harmadik életévemet elkezdtek félni tőlem, ezt azzal fejezték ki, hogy kiközösítettek és minden féle gonosz és csúnya dolgot mondtak rám. Az egyik éjjel meghalt a falu legelőjén egy marha. Persze kit gyanúsítottak meg, egyértelműen engem, miközben én nem tehettem az egészről semmit. Különben meg nem is szeretem a marhahúst, olyan fura íze van neki. Másrészt miért akarna megölni egy 6 éves gyerek egy 300 kilós marhát? Végül be bírtam bizonyítani, hogy nem én voltam az elkövető. Igazából, lehet, hogy csak a szüleim könyörgése miatt enyhült meg a szívük. 7 éves koromban az anyámék rávettek arra, hogy ne csak otthon gubbasszak, hanem menjek és játsszak a többi gyerekkel. Én tényleg megpróbáltam odamentem hozzájuk illedelmesen, ahogy tanítottak a szüleim megkérdeztem őket, hogy beszállhatok-e a játékba. Erre a válasz az volt, hogy:
- Mit akarsz tőlünk te kutya? Tényleg azt hiszed, hogy játszunk veled?
- De most miért nem akartok velem játszani?
- A szüleink megmondták, hogy ne barátkozzunk veled, mert csak a bajt hozod ránk, és még a végén bolhásak leszünk, vagy elkapunk valamit tőled!
Ekkor nem tudtam mást csinálni elszaladtam és elbújtam szégyenemben. Szidtam az életet, hogy mért nem teremthetett normálisnak. Órákon át ültem egyedül kinn a házunk tövében. Kis ház volt a miénk, melynek ’L’ alakja volt így ott könnyedén elrejtőzhettem a külvilág elől. Éjszaka csak azon járt az eszem, hogy mért pont én lettem ilyen? Mért nem egy másik gyerek?
Kilenc éves voltam, amikor újabb katasztrofális dolog történt a faluban. A fiút, aki kigúnyolt meggyilkolták. A többi pedig azt mondta, hogy biztosan én voltam, mert, csúfolódott rajtam és így álltam bosszút rajta. Ekkor a halott gyermek szülei fellázították az embereket, hogy öljenek meg engem. És a legdurvább az, hogy meg is tették volna. Apám épp kinn volt az erdőben fát vágni télire. Én anyámmal épp ebédelni készültünk. A kis asztalon ott pihent a tányér és az evőeszköz. A következő pillanatban dörömböltek az ajtón. Akkorákat suhintottak az ajtóra, hogy azt hittem az kiszakad a helyéről. Anyám rögtön a szobámba küldött.
- Hol vagy az az átokfajzat? –kiáltotta a dühös és feldúlt férfi
- Kiről beszél maga? – kérdezte anyám mit sem értve a dolgokat
- Az a valami, amit te fiadnak nevezel!
- Mit akarnak maguk az én gyermekemtől?
- Hát ez egészen egyszerű! Eltűntetni a föld színéről!
- Nem azt nem hagyom!
- Azt nem te döntöd el asszony!
Ekkor a szobám kulcslyukán keresztül láttam amint arcon vágja őt az a fickó. Nehezen bírtam ki, hogy ne szaladjak ki és védjem meg. Mi esélyem lenne nekem egy kilenc éves gyereknek az egész faluval szemben? Egy pillanatra lehunytam a szemem gondolataim közben, és mikor újra kinyitottam, láttam amint anyám ismét földre zuhan. Erős asszony volt. Mindent megtett értem akár még a halált is vállalja. Sajnos így is lett. A férfi megelégelte azt, hogy nem mondta meg neki hol vagyok. Láttam, ahogy anyám mellkasán a hideg acél átfúródik, és a hátán kijön a vére mellett. Ekkor ordítva odaszaladtam az ablakomhoz kitörtem azt egy székkel és kiugrottam rajta. Futottam. Futottam, ahogy csak tudtam. Az erdő fele amerre minden bizonnyal találkozok apámmal. Szerencsémre így is volt. Kérdezte, hogy mi a baj, de én meg se tudtam szólalni csak annyit tudtam kinyögni, hogy menekülnünk kell. Ő habozott és nem értett semmit, de meglátta, ahogy a fáklyák fénye egyre közelebb ér. Hangok is hallatszódtak már. ’Utána! Kapjuk el azt a kis mocskot!’ Akkor apa fölkapott és elvitt egy rejtekhelyre. Ott volt valamennyi élelem, amivel pár napig kihúztuk. Amikor elmondtam, hogy mi történt nem akarta elhinni. Fájdalmas volt látnom, ahogy anyám meghal, ahogy az is fájdalmas volt, amit apám arcán láttam.
Négy napot töltöttünk el a rejtekhelyen. Apa ez idő alatt sokat mesélt anyáról és arról, hogy mi is vagyok én pontosan. Most már értettem mindent! Mesélt nekem egy nagybácsiról, aki a városba lakott, hogy talán ott megszállhatunk, és új életet kezdhetünk. Az út hosszú és fárasztó volt.
Amikor a városba értünk apa elcserélte a pecsétgyűrűjét egy csuklyás felsőre, amit rám adott.
- Ez remélem, megóv majd egy darabig.
- Apa ez mért kell nekem?
- Ebben a városban nem nagyon szeretik a faunuszokat fiam. Ezért el kell takarnunk a füledet, amikor csak tudjuk! És próbáld kerülni a szemkontaktust mindenkivel!

A rokon ajtaja előtt izgatott voltam. Mégis milyen lehet? Mielőtt nagyon belemerültem volna nyílt az ajtó és, egy öreg fickó állt előttem. A haja ősz volt, de a szemébe lehetett látni, hogy még puszta kézzel képes lenne kettétépni egy lovat. Nem az a tipikus öregember volt. Apa elmesélte neki, hogy mi is történt pontosan. Ő is megrázkódott a hír hallatán. Azután rám került a sor. Nem tűnt meglepettnek, amikor lehúzta a fejemről a csuklyát. Még meg is simogatta a fülemet, ami kifejezetten jól esett. Bár a történtek után nem igazán volt kedvem mosolyogni. Ezt követően ő is mesélt pár dolgot a fajomról. Apa rögtön témát akart váltani, de a bácsikám nem engedte neki, sőt még le is tolta, amiért nem mondta el előbb ezeket. Rájöttem mért volt az, hogy nem tudtam teliholdkor aludni, mért láttam jól a sötétben és még egy pár dologra. Érdekes érzés volt rájönni, miért is volt olyan az életem amilyen.
Este az újdonsült szobámban olvastam egy könyvet a faunuszokról amikor hangokat hallottam az előtérből.
- Mért nem mondtad el neki eddig? Tudod mennyi lehetőség van a fiadban?
- Ne akard megmondani nekem, hogy neveljem a gyerekemet!
- De értsd meg Red, hogy a fiad különleges! A családban senkiben nem volt ilyen erős a vér!
- Sss! Halkabban még meghallja!
- Legalább megtudja a kis titkodat.
Erre a mondatra nem bírtam magam visszafogni és kinyitottam az ajtót.
- Milyen titok apa?
- Semmi különös fiam. A testvérem már megint ostobaságokat beszél.
- Hallottam miről beszéltetek. Milyen titkod van? Mond, el kérlek!
- Nem! Menj vissza a szobába ideje aludni!
- Addig, nem amíg el nem mondod!
- Hát jó legyen...
És akkor elkezdett mesélni. Elmondott mindent a családról azt, hogy nagyapa és az ő szülei is már faunuszok voltak. Azt, hogy én vagyok az első, akin ennyire látszik a faj egyedisége. Azzal próbálta magyarázni, hogy éjfélkor születtem teliholdkor.
Másnap Vermell bácsi rávette apámat, hogy kezdjenek el kiképezni, a képességeimet kiélezni. Eleinte nem értettem a dolgokat, hogy mit miért csinálok, de úgy voltam vele, hogy biztosan jó nekem. Nagyon sokszor kellett állatokat gyilkolnom. Eleinte ez igen nehezen ment. Sajnáltam őket. Mondták, ha nem teszem meg szó nélkül büntetést kapok így hát megtettem, ahányszor csak kérték.
Eltelt egy év a kiképzés még mindig folyt. A reflexeim gyorsultak, figyelmem is javult az idő során. A vér látványa már nem keltett bennem bármi féle reakciót. Előfordult, hogy én kértem meg a bácsikám ’ Hozol nekem egy kacsát? ’ Vermell bácsi szó nélkül hozott. Büszke volt rám, amiért eljutottam erre a szintre. Néha úgy gondolta kicsit, hogy túlzásokba esett. Azt érezte egy állatot nevelt belőlem, egy gyilkoló gépet, aki parancsszóra öl. Én tudtam, ez azért nem így megy.
Tizenegy éves voltam, amikor megtanultam úgy közlekedni az emberek közt, hogy azok bármi figyelmet fordítottak volna rám. Eltudtam menni, vásárolni a város legforgalmasabb helyeire is akár akkor se vettek észre. Anya emléke már nem facsarta annyira a szívemet. Az elmúlt időszakban, amikor leszúrtam egy állatot, arra az alakra gondoltam, aki kegyetlenül megölte őt. Elgondolkoztam rajta, mit tennék, ha most ott állna előttem, vagy meglátnám azt az undorító fejét. Belegondoltam, mekkora boldogsággal töltene el, ha látnám a vérét kibuggyanni úgy, mint azoknak a kacsáknak és disznóknak a vérét, amelyeken gyakorolt. Ilyenkor kicsit úgy éreztem nem vagyok normális. Tény és való, hogy nem vagyok az, hiszen egy olyan fiú vagyok, akinek szőrös fülei vannak, amiket dugdosnia kell, aki nem nézhet bele mások szemébe, különben abban a pillanatban ki akarják végezni. Csodálatos gyerekkor mondhatom. Egyetlen barátom egy vén öreg fószer aki igazából a nagybátyám.
Este lefekvés előtt gondolkoztam kicsit. Mit kezdjek magammal? Megtanultam szó nélkül gyilkolni, elvegyülni úgy, hogy ne vegyenek észre, de mégis mire megyek én ezzel? Majd fölpattantam az ágyból és odafutottam Vermell bácsihoz.
- Bácsikám mond el kérlek, hogy mit kezdjek én azzal a tudással amit szereztem?
- Hát fiam erre igen egyszerű a válasz. Elmész a harci akadémiába.
- Mit csináljak én ott?
- Megtanítanak használni a képességeidet és az adottságaid
Apa belépett a szobába.
- Nem megy semmi féle harci akadémiába!
- Apa, de miért?
- Igen Red miért? – vágott közbe a bácsikám
- Azért mert én azt mondtam most pedig irány aludni!
- Dedede…
- Most!
Nem akartam elmenni, de végül mégis engedelmeskedtem neki. Aznap este keveset aludtam. Csak bámultam az eget, de semmi gondolatom nem volt. Néha behallatszott, ahogy apáék beszélgetnek. Gondoltam Vermell épp próbálja meggyőzni. Tudtam, ha neki nem megy, akkor nekem se fog. Egy perc csend. Nyílik az ajtó.
- Te még nem alszol?
- Nem tudok.
- Tudod Rosso. Azért nem mondtam el, hogy mi is vagy igazán mert én is féltem. Féltem attól, hogy, elvadulsz majd és különbnek tartod magad.
- Apa én így is annak tartottam magam. Tudod. – közben megmozgattam a füleim.
- Na, figyelj, mennyire szeretnél elmenni az akadémiába?
- Nagyon! – izgatott lettem
- Akkor aludj, reggel indulunk!
Nem is kell mondanom, hogy egy percet se tudtam aludni. Pakoltam a holmiimat, készültem. Izgatottan vártam a reggelt, de valahogy nem akart eljönni. Mintha 5 napot kellett volna várakozni. Végre már jön föl a nap. Kirohantam a szobából egyenesen apámhoz. Ő is indulásra kész volt már. Bár ő nem volt annyira friss, mint én.
Az út során végig a fejemre kellett húznom a csuklyát a városokban apa közelebb húzott magához. Majd egyszer csak apa közli, hogy levehetem a csuklyát, ha szeretném, de már úgy a fejemhez nőtt. Nem is érezném magam jól nélküle. Majd megpillantottam az Oasis Akadémiát. A szavam elállt az ámulattól. Az apám megállt, hosszú búcsút vettünk egymástól. Közölte mit kell tennem, és próbálta visszafojtani az érzelmeit. Elindultam egy hosszú úton az akadémia felé. Egyszer még vissza pillantottam intettem apunak majd folytattam utam. Vegyes érzelmek keringtek bennem össze-vissza. Örültem és majd kiugrottam a bőrömből, hogy itt lehetek, viszont szomorú voltam, mert hátra kellett hagynom a maradék családom.
Az akadémia első évében egy különös dologról tanultunk. Egyfajta aura, amely megvéd és meggyógyít, ha megfelelően használjuk. Érdekes érzés volt mikor előjött. Piros színű aura csak úgy sugárzott belőlem.
A második évben az adottságokról kezdünk el beszélni. Elég hosszadalmas folyamat volt mire rájöttem, hogyan is működik, és, hogy mi is az én adottságom. Végül azt is megtaláltam, és elég hasznos dolog.
A harmadik évben a fegyverek is közbe jöttek. Nagyon sokat gondolkoztam mi is lenne nekem az ideális eszköz. Rajzolgattam minden félét. Majd az egyik este beugrott minden. Egy olyan penge, amit nem lát senki, csak amikor már késő. Plusz egy tőr is lehet belőle. Elkezdtem hát össze állítani és végre kész lett a tökéletes fegyver.
Az utána lévő két év a gyakorlásról szólt. Kihasználni a fegyverünk, és az adottságainkat. Valakinek ez könnyen valakinek ez nehezen ment. Én szerencsés módon pont abba a csoportba tartoztam, amelyiknek nehezen ment. Nem a fegyverrel volt a baj, hanem az ugrással valamiért nem voltam képes a lábamra érkezni, és akkor még az nem is jött szóba, hogy közben támadni is.
Elérkezett az utolsó év a vizsga éve. Mindenki keményen dolgozott azért, hogy sikerüljön neki. Én is e voltam reggeltől estig gyakoroltam azt az ugrást. Eljött a vizsga napja. A kimerültség miatt késve keltem, kész vége megbuktam nem értem oda. Futottam, ahogy tudtam és pont akkorra értem oda, amikor az ’R’ betűs neveket elkezdték sorolni. Megúsztam, de ennek az volt az ára, hogy alig álltam a lábamon. Beléptem a vizsgatérre, és a legnagyobb meglepetésemre a fáradtság elmúlt. Nem törődtem vele, hogy milyen minősítéssel sikerült a vizsga az volt a lényeg, hogy meglegyen. Sikerült jó minősítéssel befejezni a vizsgát, és ezzel a Harci akadémiát is. Végre mehetek a Shade-be!
Pontok:
Közelharci jártasság: 6+8 -> 14
Távolsági jártasság: 3
Intelligencia: 6
Auraismeret: 1

Szia!
Először is, keserédes dolog számomra, hogy még valaki a Shade Akadémián köt ki. Jó, mert ezzel tovább színesited diákjaim sorát, másrészt pedig így teljesen felborul az iskolák egyensúlya. Erről te nem tehetsz, ez ellen majd nekem kell tennem a továbbiakban, de ki kellett írnom magamból.
Most pedig jön az értékelés. Hosszú lesz, de ne ijedj meg, viszont szeretnék mindenre kitérni.
Először is - nagyon grimaszolva tekintettem erre a jellemre, mert mindehol előfordul valamiért azaz ember, aki a semmi miatt hű de imádja a vért, és emiatt teljesen pszichotikus. A te részedről pozitív csalódás volt, hogy hátteret adtál a dolognak - az egész önutálat és bántásvágy, a lelkiismeret furdalás csak azért, mert létezel, és a véres kiképzés, ezek mind egyenként elegek lennének ahhoz, hogy egy keményebb pszichózis kialakuljon, de szerencsére ez Rosso esetében kimerül "csak" az önbántalmazásban és a vér szeretetében. Mellesleg irónikus, hogy még a neve is a vér pirosára utal...
Az adottságnál szeretném, ha kikötnénk, hogy csak olyan helyre ugorjon, amit lát. Sokaknak ez nem egyértelmű, ezért fontos - elvégre ha véletlen beleugrana egy falba, az nem lenne szerencsés. Illetve inkább szeretném ezt teleportáció helyett gyors mozgásnak hinni, ezt is azért írom le, mert nem igazán tisztáztad, mi is ez.

Az előtörténet már egy sokkal nehezebb falat. Bizonyára te is tisztában vagy vele, hogy a helyesírásod nem jó, és a fogalmazásodban is akadnak hibák. Ez nem gond, mert ha akarsz, tudsz fejlődni ebben, viszont nem egy könnyű dolog, tényleg akarni kell. Ajánlom a Microsoft Office Word használatát, mely az alapvető hibákat javítja (vesszőhiba például), bár tény, hogy alapvető fogalmazási taktikákat nem fogsz megtanulni. Olvass el néhány könyvet, sokat tudok ajánlani erre a célra, főleg bérgyilkososat, ami amúgy se árt a karaktered milyensége miatt. Ezeknek a stílusát könnyebb felvenni, és segítenek elsajátítani a szebb írásmódot.
Pár dolog, amire nem árt, ha figyelsz:
- Vesszőhibák. Előfordul, hogy olyan helyre raksz, ahová nem kéne, aztán cserébe kihagysz helyeket, ahová viszont nagyon muszáj.
"- Nem azt nem hagyom!
- Azt nem te döntöd el asszony!" -> itt például az első nem után, valamint az asszony elé nagyon is elfért volna egy-egy vessző. Néha olvasd fel magadban a mondatot, akár mondd ki hangosan, és ahol levegőt vennél beszéd közben (ilyenkor tagolod a mondatot, beszédben ez a vessző), olyankor rakj ki egy vesszőt.
" Hallottam miről beszéltetek. Milyen titkod van? Mond, el kérlek!" --> itt pedig a Mond után nem kéne vessző. Olvasd csak fel, és erőltesd a levegővételt a szó után - ekkor hallod, milyen idétlen is lenne ez így. Valamint, ha felszólítasz valakit egy cselekményre, akkor meg kell kettőzni a szó végén a mássalhangzót. Például: Mondd, tedd, szedd... ez alól nyilván vannak kivételek (hagyd), de ezek a köznyelvben is ismeretesek.
Most így hirtelen ennyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban, ezek az égetően fontos problémák, amire figyelned kell.

A sztoriban is akadt néhány lyuk, például nem esett le, hogy játszódik. A karakter minden további nélkül felvételizek az Oasis-ba, aztán a Shade-be; ám ha ez Vacuo területén játszódik, szinte kizárt, hogy ilyen faunusz gyűlölő faluba születik, mivel a népességnek nagy százaléka maga is faunusz. Persze nem teljesen lehetetlen, de többnyire...
A másik, hogy nem értettem, miért képzi az apja és a bácsikája az ölésre, ha addig azzal volt a bajuk, hogy egy gyilkosnak hisznek, és inkább meg kellett volna tenniük mindent ez ellen...? Az egész nagyon a semmibe vezető és értelmetlen volt ilyen téren.
Az aura-adottság-fegyver triót igen egyszerűen lerendezted, nos... ezzel már nincs utólag mit tenni.

Azaz igazság, nagyon sok minden szól az előtörténet ellen - én magam viszont látom azt, hogy igyekeznél, csak eddig nem kaptad meg a kellő segítséget a szerepjátékokhoz, vagy esetleg még teljesen kezdő vagy. Én minden bizalmammal elfogadlak, annak reményében, hogy megfogadod tanácsaimat, és így előrébb mozdulhatsz írástudásilag is. Jó játékot

Köszönöm szépen
Wordben írtam az egész ET-t helyesírás javítóval. Nem értem, hogyan fordult elő, de igyekszem majd javítani a dolgokon.
Lényeges részeket azért nem írtam bele, mert hallottam erről a naplóról, és úgy terveztem, hogy abba írom majd le.
Köszönöm még egyszer
Rosso