Kyacchan~

Karakteradatok
Név: Kyara Aoshirotsurubami
Életkor: 17 év
Faj: Ember
Nem: Nő
Foglalkozás: Tanuló – Haven
Kaszt: Vadásztanonc

Tulajdonságok
Megjelenés: Amolyan megnyerően átlagosfajta lány; nem túl magas, valahol a 165 és a 170 centi között van (mindig azt mondja, ami épp előnyösebb), kilóra meg valahol 50- és 60 között mondja magát (szintén ezek alapján). A haja olyan seszínű; fura árnyalat a lila és a barna között, nagyon sokban függ ez a megvilágítástól – meg attól, hogy kinek melyik szín tetszik inkább. Meg mit lát bele. Eme hajkorona egész sokáig leér neki; a dereka alatt ér véget valahol, de sűrűn előfordul vele, hogy lófarokba, vagy két copfba fogja, elvégre a harchoz, meg a takarításhoz¸ tanuláshoz az sokkal praktikusabb. Egyenetlen frufruja sokszor belelóg szintén seszínű szemébe, ami hasonló színekben pompázik, akárcsak a haja – egyetlen különlegessége, hogy a keleti vonásokat tükrözve kissé mandulavágású. Arca kedves, naivitást tükröző, mosolya kis gödröcskékkel jelenik meg, de ha egyszer felidegesítik, hát, a morcos arckifejezését se feltétlen egyszerű komolyan venni.
Az akadémián kívül általában könnyed, testéhez simuló ruhát hord, mely nem akadályozza őt a mozgásban, a perverzebb, korabeli fiúknak pedig tökéletes figyelemelterelésnek. Általában sötét ruhákat hord, így nem tűnik ki különösebben.
Személyiség: A puha külső egy valamivel keményebb belsőt rejt, mint ez sokaknál előfordul. Naivnak naiv, úgy hiszi, az emberi jó még nem fogyott ki a világból, hiába ütközik folyton ennek ellenkezőjébe. Bízni viszont nem bízik senkiben – az már sokkal inkább a gyenge polgárok dolga, véleménye szerint. Nehezen köt emberi kapcsolatokat, és nagyon gyakran megtörténik vele, hogy lenéz valakit; ám nem az általános dolgok miatt, hanem, mert nem tartja magát a kötelességeihez. Nagyon fontos számára az ígéret, a becsület, a kötelékek ápolása. Nincsenek alapvető ítéletei, viszont egy ember igen hamar el tudja ásni magát nála. Szereti a csendet, az elmélkedést, ezért nem ritka tőle, hogy elvonul rajzolni, olvasni, alkotni akármit; inkább a háttérben él, hacsak nem szükséges előrébb lépnie. Éleslátó, lelkiismeretes és empatikus ember, aki stresszhelyzetben is tud teljesíteni, valamint nagyon türelmes.
Nos, így viselkedik általában… ha nem hozzák ki a sodrából. De ha ez egyszer (nagy nehezen) megtörténik, akkor az önfejűség teljes mintaképe lesz, a diplomata énjét a sutba vágja, és gyakran őrjöng. Eléggé kiszámíthatatlanná tud válni…
Erősségek (ha van): célzás; akrobatika; tanulás; türelem
Gyengeségek (ha van): ha elszakad a cérna, elveszti az ítélőképességét; nagyobb erő kifejtése (nem lendületből); szoros kötelékek teremtése
Felszerelés: Néhány szíj, melyeket főleg arra használ, hogy egybe tudja rögzíteni a nyilait

Készségek
Aura és adottság: Az aurája halvány színátmenet valahol a lila és a kék között, elég zavaros színű. Az adottsága még nem ébredt fel (de kérek rá pontot, majdcsak megtörténik), általában azt szokta mondani másoknak, hogy a jó célzását és akrobatikus képességeit köszönheti az adottságnak.

Fegyver
Név: Ignis
Első forma: Lándzsa – egy piros, igen egyszerű kinézetű, nagyjából 2 méteres vékony lándzsa, melynek egyik végén hosszú, kétélű szablya található, míg a másik végén egy kisebb, fullánkszerű penge. Értelemszerűen az egyik felének inkább a vágás, a másiknak pedig a döfés az erőssége. A lándzsa kettépattintható, habár ritkán használja két külön félként.
Második forma: Íj – a kettépattintott lándzsa egyik fele képes íjjá alakulni, a másik fele pedig egy kis deformálódás után nyilakká pattan szét. Ez nagyjából egy tucat nyilat jelent, amennyiben a strapabíróság fontos, ha pedig nem gond, hogy széttörik, akkor ez megduplázódhat. A nyilak nincsenek túl jól rögzítve egymáshoz szétválás után, így megeshet, hogy kilövés után erőbehatásra levegőben kettéválnak.

Pontok elosztása:
Közelharci jártasság: 5 (+4)
Távharci jártasság: 3 (+4)
Intelligencia: 7
Auraismeret: 1

Történet:
Nagyot sóhajtottam, ahogy íjamat leeresztve vártam az erdőben. Szokásos napi rutin volt ez, mióta arra vártam, hogy végre értesítsenek a felvételi eredményeimről. Hajnalban ki az erdőbe, hogy az éppen arra csámborgó Grimmeket levadásszam, addig se lesz gondja vele a polgároknak vagy a Vadászoknak. Persze, csak a kisebbekkel bírtam el, de azokat büszkén gyűrtem le.
Ha éppen volt kit legyűrni…
Mert azon a hideg hajnalon az istenért se akart senki előjönni. Már éppen kezdtem volna feladni, mert azért az átfagyás nem jó vicc – mikor felbukkant egy igencsak leharcolt Beowolf. Mit ad isten, gondoltam magamban, mikor felhúztam az íjamat, majd céloztam. Nem volt mondjuk nehéz célpont, ahogy sétált felém a hatalmas alakjával; talán kicsit túl nagy volt… de erre már késő volt gondolni, hisz repült felé a nyilam, puff, kilőttem az egyik szemét.
Nyüsszögve kapta fel a fejét, támadóját keresve, miközben én összefogtam a nyilakat, majd miután azok és az íj visszaalakultak eredeti formájukba, gyorsan összecsatoltam őket, és leugrottam az ágról, amin tanyáztam. Mielőtt még a Beowolf elsöpörgetett volna a mancsával, felfele tartva a lándzsámat hátrébb ugrottam, és a keze pont az élesebbik felét értve… így a mancsa lepuffant a földre, hogy aztán ott hamuvá válva elszálljon.
Elég könnyű csatának ígérkezett, de hát egy falkájától leszakadt Beowolf amúgy is halálra van ítélve. Már épp döftem volna felé, mikor váratlanul kitért előlem – és meglepetésemre, egy másik példány ugrott felém, a lándzsa felett kecsesen ugorva…

Nos, ilyen az, amikor lepereg valaki előtt az élete nemde? Látja maga előtt a gyermekkorát – mely nekem legalább egy ideig boldog volt, kacagással teli, amíg édesapám úgy nem döntött, hogy elüldözi otthonról édesanyámat. Aztán, hogy inkább a mostohatestvéremet kezdte el kiképezni a családi harcmodorra, hagyományokra, és nem engem; mert én túlzottan ragaszkodtam édesanyámhoz. Aztán, hogy…

Nos, igen, nem volt egy hosszú életem filmje – noha nem azért, mert ilyen hamar elmetszette volna a torkomat egy grimm, hanem inkább, mert azt a böhöm nagy állatot valaki könnyűszerrel odébb seperte. Egy apró alak állt előttem ezúttal; rövid, világos hajjal, hatalmas pajzsát a farkasba beleállítva. Sután mosolygott rám, fejét oldalra döntve, örvendve, hogy megmenthetett.
- Kya, örülnék, ha nem kéne mindig a seggedet fedeznem – amilyen pici volt, olyan mocskosszájú is; habár, ez tőle egészen költői mondat volt. - Az anyád mit szólna, ha látná, hogy a fegyverét erre használod? Kikapná a kezedből, és elverné vele a segged, amit épp most mentettem meg.
Pislogtam vele egy ideig, majd felnevettem; úgy tűnik, menet közben mindkét Beowolf-ot kettészelte, legalábbis amíg én keserédes kiskorommal voltam elfoglalva, ő valahogy elintézte őket.
- Ha mindig megmentesz, nincs azaz adrenalinlöket, ami miatt feléledne az adottságom… - sóhajtottam, majd lándzsámra támaszkodva felkeltem; ugyanis, ijedtem, úgy tűnik, lehuppantam a földre.
- Nem tudom, miért reménykedsz még, talán csak nem vagy elég tehetséges az ilyenekhez. – Kacagott röfögve. Au, ez fájt. Hiába volt általában vicces ez a kis törpe, akaratán kívül sűrűn mondott olyat, amivel fájó pontra tapintott. Mégis, én csak mosolyogtam elrontott tréfáján.
- Amúgy, ha érdekel, Miss Kamikaze, azért jöttem, mert mindkettőnket felvettek – két papírlapot vett elő, az egyiket rögtön elvettem tőle.

„Tisztelt Kyara Aoshirotsurubami!
Ezennel örömmel értesítem, hogy a Sanctum iskola írásbeli és gyakorlati tesztjén 95%-os pontossággal vizsgázott le, valamint, hogy ezen eredménnyel felvételt nyer a Haven Vadászképző Akadémia első évfolyamára. Kérem, csatolja ehhez a levélhez motivációs levelét és adatlapját, melyet rögzítünk a tanoncok nyilvántartásába. A sablont csatoltuk a…”

- Hihetetlen, nem? Kyacchan?
- Most miért kell megzavarni az olvasásban? Ah… anya büszke lenne. – Ránéztem a fegyverre, amit ő hagyott rám. Talán az adottságom is olyan, mint az övé… ha tudnám, ő mit tudott… áh, majd egyszer úgyis kiderül.
- Ezután megtudjuk védeni magunkat, és az embereket is! – A kis pukkancs úgy örült, mintha megnyerte volna a lottót. Mondjuk, én is hasonlóan éreztem… - Majd remélem, hogy egy csapatba kerülünk. Nem lehet csak duóban kijárni a sulit? Úgyse verne le minket, senki, mi vagyunk a legjobb csapat, így ketten… - Csak beszélt, beszélt, beszélt; én pedig már nem is figyeltem rá, csak mosolyogva gondolkoztam azon, micsoda dolgok elébe nézek még…

Nagyon nyűgös vagyok, tekintve elég rossz napon vagyok túl, és mindez eltörpül a holnapi kilátásokkal szemben... De azért gondoltam gyorsan elbírálom röpke et-det.
Nem lett túl hosszú, így igazából kissé nehéz róla beszélnem is... Ejtettél egy kevés szót a karid családjáról, bemutattad a fegyverét, adottsága ugye még nincs....
A karaktered ugyanakkor szimpatikus, legalábbis a Fate szériák art stílusát mindig is nagyon szerettem, a jellemről pedig még nehéz nyilatkoznom... A lándzsa viszont menő, csodálom, hogy azt még a sorozatban nem is láttunk senkitől. Ráadásul, te vagy az első játékos, aki képesség helyett inkább egy plusz formával kezd, hát, így is lehet.

Szóval, egy őszinte összesítés:

A karakter szimpatikus, a történet kissé semmilyen, de ami kell, az meg van benne, a nyelvtani hibákkal ellentétben, amik nincsenek. :O
Szóval el is fogadlak, fuss játszani, ha be akarsz hozni párakat.... Akik előtted vannak....