Hamis Lépések Igaz Lábnyoma - Kyara, Crimson - Megbízás

Crimson mosolyogva sétált a folyosókon, ujjai közt értesítőjét szorongatva.
A jegyei miatt kiválasztották... Tényleges, őszinte büszkeség töltötte el. A saját eredményei hozták előtérbe, nem az árnyakban munkálkodó "szövetségeseinek" közbenjárása.
- Jó reggelt! - köszönt rá csapatára, ahogy kitárta szobájuk ajtaját.
Teal kivételével már mindenki felkelt... Az a lány túl jól játszotta a lusta faunusz macska szerepét.
- Hallottatok már Vale legújabb programjáról? - választ nem várt, folytatta. - A lényege annyi, hogy Shade és Haven akadémiái kiküldenek két-két tanulót, hogy egy Atlas-i szállítmányt elkísérhessenek Vale szívébe. Igazi nemzetközi buli. - egy kis szünetet tartott az egyelőre értetlen szempárok kereszttüzében - Éééééés... Nos, Shade részéről engem választottak. - lobogtatta meg papírját Crim. - Szóval, egyikőtöket magammal kell cincáljam. 
- Őh mivan, haver? Ez nekem túl bonyolult... de ha jól hallottam, valami bulit emlegettél! - emelte ki Lake a számára emlékezetes részt. 
- Hogy nézne már ki, ha két fiú menne bulizni? - szólt közbe Sphene, mielőtt társa túlságosan beleélte volna magát a gondolatba. - Nekem biztos off. Felébredt az adottságom... jobb, ha inkább azt fejlesztem... - utasította el az ajánlatot saját részről is.
- Akkor csak a kedvenc, antiszociális faunusz kabalánk maradt. - azzal Crim mosolyogva odasétált a még pizsamában durmoló Teal-hez, majd felkapta az egyik vállára. - Indulunk is, a gép lassan érkezik. Jön velünk egy követ, azt mondta, nem szeretne sokáig várni. - kacagta el a magyarázatot, miközben már az ajtó felé tartott. 
- Jó utat! - búcsúzott egyszerre a csapat maradéka.
A folyosók még szinte teljesen üresek voltak, így senki sem döbbenhetett meg a fiún, akinek a vállán egy alacsony lány szunnyadt, míg szabad kezében egy megrakott bőrönd feszült, ráfűzve Teal íjával. 



Hamarosan ki is fejtette az utazás, valamint megbízásuk lényegét.
- Erről először beszélned kellett volna velem. Vagy velük... - jelentette ki fagyosan a lány. - Bár talán összegyűjthetünk pár fontos információt erről a nemzetközi megállapodásról. És amúgy se hinném, hogy túl sokáig húzódna... - kezdte győzködni önmagát.
- Ugye? - helyeselt sanda vigyorral Crim. - Jó buli lesz. 
- Minden cuccomat elhoztál? - kezdte átnézegetni Teal a holmiját. - Mikor érünk oda? Át kellene öltöznöm, nem? Addig menj ki. Túl perverz vagy...
- Ugyan Teal, nyugodtan átöltözhetnél előttem, ha rád felizgulnék, akkor ugyanaz már a kisfiúknál is megtörténne. - jelentette ki mosolyogva Crimson. - Aludj inkább tovább, messze van Vale északi része. 
- Hümm... - biccentett bágyadtan a faunusz, majd visszadőlt korábbi helyzetébe. 

- Kyacchan!
Rá fogok függni a kávéra.
- Kyacchan, keeeelj feeel! Tök jó dolgot raktak ki a faliújságra, nagyjából… 2 perce! Kelj fel vagy kirugdosom a segged abból a pihe-puha ágyikóból!
A fogaskerekek lassan beindultak, elkezdtem felfogni, miről is beszél. Felkelni, faliújság… de hisz még sötét volt.
- Ame, a faliújságot nem hajnalban cseréik le mindig…?
- De igen, tök szupi, megéri figyelni ám néha. Egy elnöknek ez…
- Figyelj, szoktál te aludni egyáltalán? Este még fenn voltál, játszottál azzal Immortal Combattal vagy mivel, és most meg ez? Mi vagy te?
- Az alvás a gyengéknek való – forgatta meg a szemeit. - Mint te. Na, ezt félretéve – lehetőségünk van eljutni Vale Királyságába! Tudod, eddig nem nagyon tudtunk kijutni Mistral egy-egy városából – hála a családjainknak.. de most, de most! Olyan cserediákizé dologgal kiutazhatnánk, tök jó mókának hangzik.
- Jó, tegyük fel, hogy megyünk… - Álmosan csukogattam-nyitogattam a szemeimet. - Hogy lehetséges ez?
- Hát, már tartottak előzetes válogatást vale-i normák alapján – sóhajtva próbálta felidézni a követelményeket. – Például, akik sokat hiányoznak órákról és négyes alatti átlaguk van, kizárva. Öhm.. ezzel sokan kiestek, a felsőévesek a lazaság, a gólyák a bevágódás igénye miatt… Egy nagyjából húsz fős potenciál van még. Köztük – mi!
Sajnos a folyamatos dumálásnak hála, kezdtem ébredezni. Tudtam, hogy már esélyem sincs visszaaludni, szóval muszáj volt egy kis életet vernem magamba…
- Nos, a megállapodások alapján vagy mi, szívesebben küldenének gólyákat – hadarta tovább Ame – Ezt mondjuk csak hallottam a folyosón az egyik tanártól. Egy felmérő tesztet kell kitölteni Vale Királyságáról, meg hasonlók. Bánnád, ha melléd ülnék…?

Persze, így nem volt nehéz. Én magam elég sokat tudtam, már csak a családi magánórák miatt is – mert hogy ezt kell tudni az ilyen követről, azt meg az amolyanról… néha kiderül, hogy apám egész hasznos dolgokat tudott kitalálni, csak nem jó dologra akarta használni.
Egy napot kellett várnunk az eredményre, amiben egész biztos voltam – a tanárok szerettek, a jegyeim jók voltak, mi kell még…? Persze, Ame nem volt az a mintadiák fajta, de nélküle meg sehová, szóval ennyi áldozatot biztos képesek voltak hozni.
A számunkra hatalmas méretű gépre félve szálltunk fel – sose tapasztaltuk még meg a modern világot ilyen formában. Igaz, hogy a családunk a legtöbb dologban tartotta a lépést, de ha nem volt muszáj, inkább nélkülözte a gépi dolgokat, elvégre nem illett bele a tradicionális környezetbe. Amethyst pedig… hát, bizonyára nem volt olyan szerencséje, hogy az egyik nevelőcsaládja gazdag legyen, és lássa ezt a minimalisztikus stílusú modernizációt.
Ezegyszer Ame se volt nagyszájú… csöndesen sétált fel velem együtt a hajóra, ahol már a pilóta és a velünk utazó követ is várt minket. Megint egy követ… persze, nekem nem volt sok mesélnivalója arról, hogy mit várhatok – társamat pedig nem hiszem, hogy nagyon érdekelte volna, habár sok választásunk nem volt. Újabb előadás a kulturális különbségekről…

Annyi előnye volt, hogy mikor megérkeztünk, már tudtuk nagyjából, mi lesz a dolgunk – karavánt kísérni vagy felderíteni előtte az utat, és azt megvédeni az esetleges Grimm vagy bandita támadástól… magam se tudtam, melyik aggasztóbb. Egy banditának rosszabb esetben még esze is van, de a Grimm? Az ész nélkül öl. Őt nem győzheted meg azzal, hogy „ó, családom van”, vagy, hogy „vigye el a rakomány felét, a többi a családom fenntartására kell”… de legalább egy Grimm megölésével nem megy tönkre a lelkiismeretem. Csak gyakorlok.
Odaérve szembesültem a ténnyel, milyen jól rendezett környezetbe érkeztünk – mindenki a helyén volt, a rakodás befejeződni látszott, a tényleges védelmet adó katonák már elfoglalták a helyüket, és felszabadultan beszélgetve ütötték el az időt a közeledő indulásig.
A követ, aki velünk volt, már-már unottan méregette a karavánt; bizonyára már menni akart, mert elhadart mindent, amit szükséges volt tudnunk. Már csak le kellett passzolnia minket… a vezetőnek, gondoltam, habár még várnia kellett, mert Amethyst épp lábadozott a tériszonya miatt. Kezdett elérni olyan szintre, hogy végre megálljon a saját lábán.
Amikor Ame már kifejezetten rám támaszkodott, és nem kettőnk között dülöngélt, hanem inkább nekem támaszkodott, a követ egyből megindult megkeresni egy Stahl Klug nevű illetőt – nyilván azt a személyt, aki felelős értünk az egész út alatt.
Miután lepasszolt minket, már tovább is állt – Stahl se igazán foglalkozott velünk, hát, minek is… egy köszönés azért jól esett volna.
Pár percig csupán tétlenül sétálgattunk előre a karaván mentén, felmérve annak szállítmányát – édesapám kocsijaira emlékeztettek, ahogy hosszú métereken át kanyarogtak a szerpentines hegyoldalon lefelé, hogy elérje célját…
Nyilván, ahogy egy ilyen rendezett dolognál várható, hamarosan minket is megtaláltak a katonák; bizonyára valami feladatot akartak ránk sózni indulás előtt, vagy akár most előre küldeni minket felderíteni.
Ám mint kiderült, nem ez volt a céljuk – a karavántól kicsit távolabb hagytak minket ott, hogy „várjunk, hamarosan megismerjük a társainkat, ugyanis nem csak ketten leszünk”. Persze, tudhattam volna, hogy nem csak a Haven kap jogot arra, hogy cserediákokat küldjön… na de a Shade? Kérem, az egy koszfészek.
Hamarosan pedig meg is jelentek azok, akikre vártunk; egy fiú és egy lány. Előbbinek hamar kiült az öröm az arcára, bizonyára annak hála, hogy a nők száma a csapatában megháromszorozódott; én pedig lemondóan sóhajtottam, mert nem voltam kedvem közösködni egy vélhetően közönséges sráccal.
Amethyst viszont az ellenkező véleményen volt.
- Aztaaa, egy pasi! – Szűrte fogai között az örömteli hírt. - És ha a Shade-ből jött… az talán azt is jelentheti, hogy nem nyámnyila! – Szemei megcsillantak, én pedig értetlenül hallgattam, ahogy egyre jobban belelovallja magát a dologba. Közben igyekeztem jobban felmérni őket. A lány egész aranyos volt… - Óó, az a vörös haj olyan különleges! Ide nem látom, de egy ilyen cukipofinak biztos még a szemei is úgy csillognak, mint a napfelkelte…
- Te mióta beszélsz így? - A viselkedését furcsállva fintorogtam, hátha ráérez, mire gondolok, de ő csak folytatta.
- Ráadásul olyan magas! Magasabb, mint te! Azta… egy kész óriás! Neked is tetszik, mi? Hogyne tetszene…
Egy kis szünetet hagytam, hátha előjön az eredeti Amethyst, aki jól hátba ver, hogy bevettem ezt a tőle igencsak nyálasnak számító… valamit, és, hogy milyen kretén vagyok. De ő csak ott állt, kezeit az állának támasztva, szemei szinte szó szerint csillogtak. Nagyon természetellenesnek hatott.
- Tudom, hogy nálatok, törpéknél ez már felhőkarcoló magasságú, de én a fiúsabb méretű fiúkra bukok. Tudod, száznyolcvan felett pár centivel.
- Ch – legyintett lemondóan, ami már sokkal inkább hozzá illet. - Ismered a mondást. Kis ember…
- Sziasztok! –Köszönt ránk a fiú pont időben, mielőtt még előjött volna a pajzán Amethyst; lehet, hogy már azt is hallottam volna, milyen gyerekeik lennének együtt… - Minket küldtek ide Shade részéről. Az én nevem Crimson, Crimson Fall. Ez a tökmag pedig Teal... – A faunusz lány nem túl jókedvűen cibálódott a fiú után, nem úgy tűnt, hogy nagyon ismerkedne szeretne. - Nem tűnik soknak, de.... Hát igazából nem is túl sok. – Felszabadultan kacagott, ahogy töpszli társa oldalba bökte őt. Töpszli? Magam se voltam magasabb… de azzal a pár centi különbséggel büszkén hencegtem volna, ha erre kerül a sor.
- Helló, én Kyara vagyok. – Köszöntöttem magam is, fejemet enyhén oldalra döntve. Vezetéknevemet jobbnak láttam nem közölni; egy nagy család lányának lenni nem mindig hálás dolog.
Érdeklődve figyeltem a srácot, olyan felszabadultnak tűnt, élettel telinek; mégis vegyült bele valamiféle színlelés, amin nem tudtam túltenni magam. Elkönyveltem a dolgot annak, hogy csak nehéz lehetett rávennie magát, hogy ő barátkozzon, hisz talán máskor nem ilyen közvetlen… mégis, zavart…
- A Haven diákjai. Szerintem a törpeversenyt én nyerem – egy kisebb vigyort megengedve magamnak rámutattam társamra, visszaadva neki egy kicsit a sok-sok szúrkálódásból. - Ő..
- Amethyst, köszi, be tudok mutatkozni. – Vágott a szavamba sértetten; azt hittem volna, hogy ennyit igazán kibír, ha már ő ennyiszer szid. Mégis, szemeiből a csillogás hamarosan bosszús szikrákká alakultak át. Ó, biztos az a baja, hogy leégettem a kiszemeltje előtt.
- Hű... Ha Haven-be hozzátok hasonló diákok járnak, azt hiszem iskolát tévesztettem. – S lőn, igazam volt; a középszerűség gyorsan megmutatkozott. Talán olyan típus, aki gyorsan csábít, gyorsan ott hagy. Erre egy ilyesfajta, iskolák közötti találka tökéletes… egy ferde éjszaka, és puff, másnap már két külön kontinensen vagyunk. Az ilyenekkel nem árt vigyázni.
- Nos, amilyen illetlenül kezded a beszélgetést, a Shade talán inkább neked való. – Vágtam vissza, jelezve, hogy én nem leszek az a könnyű préda, akire vár. Reméltem, hogy Amethyst se fog áldozatául esni egy ilyen nyilvánvaló csapdába, de az ő férfiügyeibe nem szólhattam bele…
- Hát, próbálok elvegyülni – ugyanúgy mosolygott, ahogy vállat vont. Ilyen hamar túltette magát rajta? Persze, biztos ez is része a tervnek. A mosoly csábító, meg ilyenek… Persze nem mondhattam, hogy nem javított a kisugárzásán, de erre próbáltam inkább nem figyelni.. - Na és, titeket hogyan választottak ki? Minket kissé unalmasan, osztályzatok alapján. Vagyis, inkább csak engem.... És magammal hozhattam egy társam a csapatunkból. – Ahogy beszélt, Amethyst itta a szavait, én viszont sokkal inkább arra koncentráltam, hogy társa ajkai folyamatosan nyílnak, csukódnak, szájából szócafatok szabadulnak ki… hogy is hívták, Teal?
- Sok mindenen kellett keresztül mennünk... – sóhajtottam, ahogy visszagondoltam a koránkelésre, no meg, hogy aztán nem is alhattam vissza. Visszagondolva is olyan volt, mintha még mindig egy rémálmot élnék. - A társad... nem tud szóhoz jutni, azt hiszem? – Hívtam fel a figyelmét arra, mely az enyémet már megragadta egy ideje. - Nem te lehetsz a vezér ott távol, úgy hiszem. – Vontam le a nyilvánvalót, elvégre egy vezető csak-csak figyel annyit az alatta szolgálókra, hogy tudja, ha mondani akarnak valamit…
Crimson kissé bizonytalanul felé fordította a fejét, hogy tényleg így van-e, a lány pedig egyből megnyílt.
- A.... A nevem Teal! Örvendek a találkozásnak! – Bár a nevét már tudtuk, azért nem volt rossz, hogy ő maga is hallatta a hangját. Aranyos volt, hallatszódott belőle az újdonság iránti félelem.
- Oh, én is. – Mosolyogtam biztatóan; szerettem volna, ha jobban megnyílik nekünk.
- Lehetnél magabiztosabb is! Így aztán nem csoda, ha nem vesznek észre. Pedig mennyivel magasabb vagy. – Dörmögte mérgesen Amethyst; habár bizonyára örült neki, hogy ő a kisebb, elvégre így általában több esélye volt a nem túl magas srácoknál, akik azért szerették volna magukat nagyobbnak érezni…
- Saj.... Sajnálom. – Teal elszégyellve kezdte el kémlelni a földet, bizonyára a motyorgás, ami még Ame szájára jött, eljutott faunusz füleibe.
- Szegény kissé.... Hát, elég bizonytalan új emberek társaságában. Az élet nem a legjobb lapokat osztotta neki, ami a gyerekkori sorsolást illeti. - Szólalt fel érte társa, én pedig tanakodva néztem a faunuszt és Ame-t; mennyire más tud lenni két ember, hiába rossz mindkettő gyermekkora… - Egy idő után ő is megnyílik. Ó, és korábban.... Nos vicceltem. Teal a legjobb nyomolvasó, akit ismerek, és szinte minden térkép megmarad a fejében. Na meg, remek lövész. – Ezek mind jó hírek voltak, hisz ennél jobbat ki kívánhatna egy felderítéshez? Mindenesetre, szegény lány titkait olyan hamar tárta ki elénk, hogy már én éreztem magam kényelmetlenül. Talán nem akart volna ennyi mindent magáról tudatni ilyen hirtelen, erre…
- Nos, a Grimmek elleni harcban meglátjuk, hogy miképp is viselkedik, hisz az számít, nemde? – Én magam nem akartam elárulni magam még; jobb szerettem a meglepetés erejével élni, így inkább kitértem kissé a dolog elől. - Te miben jeleskedsz? – Az viszont már annál inkább érdekelt, mire számíthatok a fiútól.
- Az legyen meglepetés. – Hogyne, hogyne. Azért ketten ne éljünk a meglepetés erejével. Úgy már nem vicces…
- Nem szép dolog a másikat így felvezetni, ha aztán te ezt csinálod. – Mutattam rá, alsó ajkaimat szomorkásan kibuggyantva, mintha tényleg a leány lelki üdve miatt csinálnám, s mintha nem saját kíváncsiságom vezérelne. - Mindenesetre, kíváncsi vagyok. Meg remélem, hogy nem lesz annyira akciódús ez a karavánozás... – Bizony, azért jobb lett volna úgy hazamenni, hogy nem szakadnak végtagok, vagy törnek csontok, vagy fene se tudja. Ha pedig csak egy karaván unalmas kísérgetésével közelebb kerültem volna a dologhoz, hogy Diákelnök legyek, hát, az lett volna a főnyeremény.
- Hát, én azért remélem lesz alkalmam megmutatni, hogy mit tudok. – A középszerűség újabb példája, hölgyeim és uraim… kiábrándító volt kissé, hogy egyből egy ilyen sráccal sodor össze az élet, nem sokkal azután, hogy elhagyhattam a tradíciók szigorú otthonát. Nem egy merev, szigorú srácot akartam, csak valami kissé tisztelettudóbbat, mint Crimson…
- Ő... – Teal szerencsére legalább olyan feszélyezve érezhette magát, mint én, mert gyorsan közbeszólt… Amethyst szomorúságára. - Nagyon jó közelharcban.... És rátok miben számíthatunk?
- Mi vagyunk a gyors közbelépés csúcspéldái! – Sipította Amethyst, ezzel tökéletesen kitérve, és meghagyva nekem a meglepetés erejét. Szuper! - A hősök, akiket majd emlegetnek, mert kettészeltek egy egész grimmfalkát, és így, ttszszszs – hevesen mutogatott, nagyon beleélte magát azokba a történetekbe, amiket rólunk szőhetnek majd. Lágyan elmosolyodtam a jeleneten, imádtam őt ilyen felspannoltnak látni. - Sz'al, ja...
- Ó! Remélem így lesz. – Teal elmosolyodott; olyan aranyosan, hogy szinte zavarba jöttem tőle. A nehezen megnyíló emberektől valahogy igen jól tud esni egy ilyen őszinte arckifejezés.
- Noooos.... – Törte meg a meghitt csendet Crimson, és csak reméltem, hogy nem valami közönséges dolgot akar mondani újra. - Bármennyire is röstellem, úgy tűnik az ismerkedésre szánt idő a végéhez közeledik. De legalább, a legfontosabb dolgokat megtudtuk egymásról.
- Azt hiszem – biccentettem helyeselve; egy beszélgetéssel hamar el tud telni sok idő. - Vissza kéne mennünk a karavánhoz.. biztos vannak hálókocsik, meg ilyenek, amiket fel kell fedezni még.
- Az indulás sajnos a nyakunkon... – Sóhajtotta legalább olyan fájdalmasan, mint amikor egy gyermektől tagadják meg a játékát. - Nos, csak maguk után, hölgyeim. – Kezét kissé megpörgetve a karaván irányába mutatott, jelezve, hogy előre enged minket; egészen meglepődtem, hogy legalább ennyi jó érzés szorult belé.
Társammal oldalamon indultunk vissza, hogy az első utasítások alapján megkezdjük a
munkát; én csak szolidan sétáltam előre, Amethyst viszont meglepően boldogan rázta
magát jobbra, balra….

A karaván gépszörnyei végül lassan, de biztosan életre keltek, s lomha füstcsíkokat eresztve megindultak előre.
Nem voltak gyorsak, ám stabil, s biztonságos védelmet kínáltak a minden bizonnyal értékes rakomány számára.
A négy diák, akárcsak a katonák is, a karaván mentén haladtak, mégpedig gyalog. Nem volt megerőltető menet, ám Crimson aligha hitte volna, hogy pusztán lépegetniük kell majd napokon át...
Egy katona hamar össze is szedte a négyest, hiszen Stahl újfent látni akarta őket. Menetelés közben, félig az utat kémlelve beszélt hozzájuk
- Rendben zöldfülűek. A lényeget már tudjátok, ezért voltak itt a követek. De pár dolgot tisztáznunk kell. - bökött előre. - Három nap múlva érjük el Smelterville-t, ám addig egy mondhatni veszélyes, erdős terepen fogunk áthaladni, emberi települések nélkül. Sok Grimm lényre, de esetleges banditatámadásokra is számítok... A lényeg, hogy szükségem lesz közületek két felderítőre, akik előremennek, leölik az elkóborolt dögöket, ha pedig nagyobb bajba ütköznek, azt nekem jelzik. - emelte ki az őt jelölő szót. - A másik két vadásztanonc a karaván mentén halad, és megvédi azt az erdőből felbukkanó kósza Grimm fenevadaktól. Hogy miképp osszátok fel a feladataitokat, azt már rátok bízom. Minden érthető? - a bólintásokat látván a rövid eligazítás véget ért.
Az akadémiák küldöttei kissé felgyorsultak, hogy a gépek elé érve egymás közt is beszélhessenek.
- Szóóóóóval.... - kezdett bele Crim, az örök kezdeményező. - Ki akar előremenni felderíteni?
- Hát, mi ketten elég jók vagyunk ebben, az otthoni birtokot szoktuk tisztogatni. - ajánlotta önmagát és társát Kyara.
- Az cuki. - vigyorodott el a vörös srác. - De szerintem Teal-t mindenképp előre kellene küldenünk. Nyomolvasás, terepismeret, nagyon jó lövész... Olyan, mintha egy szerepjátékból szedték volna ki, és ráírták volna, hogy "felderítő". - tolta maga elé társát Crimson, így az előtérbe helyezve őt.
Haven lila vadászlánya ellenérzésekkel telt arckifejezést öltött, ám hamar megenyhült, s vállat vont.
Talán csak együtt akart maradni eredeti társával a küldetés folyamán, ezért nem tetszett neki az ötlet elsőre... Mindenesetre Crim biztos volt abban, hogy négyük közül Teal a legalkalmasabb a felderítői feladatkörök ellátására. Továbbá, ez egy nemzetközi esemény volt.... A lényege a csapatok keverése. Túl jó ötletei voltak, talán ez hatott bosszantóként...
- Rendben, Amethyst viszont jó védelem egy gyenge, sebezhető íjász mellé, véleményem szerint. Az pedig nem árt.- érvelt Kyara.
A vörös srác ezt is másképp látta.
Bár a haven-i küldöttek nem árulták el neki végül az erősségeiket, - amit butaságnak vélt az ehhez hasonló helyzetek végett - ha Amethyst erőssége a védelem volt, úgy inkább a másik lányt küldte volna Teal-el. A felderítés lényege nem az elhúzódó harcokban rejlett, sokkal inkább abban, hogy a lehető leghamarabb leöljék az elkóborolt fenevadakat. Minél rövidebb idő alatt végeztek, annál kevesebb Grimm lényt vonzottak magukhoz a negatív érzelmekkel.
Ha pedig túl nagy falattal találkoztak volna... Nos, mint Stahl is megmondta, egyszerűen csak jelentik. Mindezek miatt Crim nem látta értelmét a védelemnek, hisz az csak akkor számított, ha egy harc tovább tartott pár pillanatnál... A felderítők ezt nem engedhették volna meg.
Ugyanakkor, a fiú ezen gondolatokat már  megtartotta inkább magának.
Egyrészt nem akart unalmasnak tűnni a sok okoskodással, másrészt... Nem bánta volna a Kyara-val együtt töltött napszakokat a karavánt őrizve.
Bár Ame is szimpatikus volt neki a külseje alapján, aranyos arcával, és remek testével, de... A lila lányban volt valami mélyebb, ami valahogy vonzotta őt. Mintha átlátott volna rajta... Persze nem teljesen. Az elmúlt pár óra alapján Remnant legjobb emberismerője sem lett volna képes megmondani Crimson-ról azt, hogy ki is ő valójában. Egyszerűen lehetetlenség lett volna.
Mégis, azokban a halványlilás szemekben minduntalan látta a kétely, és kíváncsiság jeleit... Ez pedig tetszett neki. Sőt, az intelligenciája is... Bár, taktikai téren nem volt zseni... Az érzelmeit előtérbe helyezte volna a csapatalakításnál, és másképp látta a felderítők feladatkörét, mint kellett volna. Nem szokott az efféle feladatokhoz, és voltak hibái... De nem volt ostoba, közel sem.
- Rendben. - bökte ki végül Crim. - Bár a legjobb az lesz, ha Teal a lehető leghamarabb leszedi az egyesével kóbórló egyedeket. Az elhúzódó harcok csak még több Grimm-et vonzanának a karaván közelébe. - ennyit azért hozzátett, leginkább saját társának címezve.
- Na nem, mintha tőlünk függne... -sóhajtotta Kyara. - Akkor ránk marad az itteni védelem.
- Megleszünk. - biztatta a vörös fiú, ajkait felemás mosolyra húzva.
Az út tehát kezdetét vette.
Crimson és Kyara párosa viszonylag könnyűnek találhatta feladatkörét, hisz csak pár Grimm lény akarta oldalba támadni a karavánt.
Mindet a lila lány szedte le, a lándzsája még elhajítva is remek fegyvernek bizonyult, ráadásul gyorsabb megoldásnak, mint halálra rúgni egy ilyesfajta fenevadat... Márpedig, a gyorsaság kulcsfontosságú volt.
Bár a vörös srác elég sok témáról próbált beszélgetni, a lány viszonylag zárkózott maradt napközben. Mintha kissé elutasító lett volna a külvilág, vagy talán csak Crimson felé... Mindenesetre, a fiú helyette is eleget beszélt.
Este a két felderítő holtfáradtan tért vissza a letáborozni készülődő karavánhoz, ami érthető is volt... Jó munkát végeztek, nem sok szörny jutott át rajtuk. Mindez persze sokat kivett belőlük, így még Ame se volt beszédes kedvében.
Mint kiderült, a gépeken nem lehetett aludni, így a diákoknak sátrakat adtak... Crimson nagy bánatára, neki egyszemélyes jutott.
Nem zavarta a föld, sem annak nedvessége, vagy pár bogár... Szokás szerint a gondolatai voltak azok, amelyek nem hagyták aludni.
Nem is volt nagy baj, hisz jól tudta... Reggel még a szokásosnál is jóval nehezebb lesz Teal-t felébresztenie.


A második nap kezdetén Crimson szinte szabályosan beleöntötte társa szájába a kávét, majd újra rázni kezdte a rongybabaként viselkedő lányt.
A színes hajú faunusz mindenfélét motyogott további öt percekről, az állítólagos hajnali sötétségről, a nem létező ébresztőórák nem létező sípolásáról, de végül Ame segítségével sikerült két talpra állítani.
A felderítés ezúttal is a két alacsony lányra maradt, hisz  a négyes úgy vélte, hogy kár lenne változtatni a bevált módszereken.
A nap viszonylag zökkenőmentesen is haladt előre útján, mígnem Crim megpillantotta feléjük rohanni azt a párost, amelynek párszáz méterrel előttük kellett volna haladnia...
- Na, a felderítés kalandosabb  eseményeket hozott, mint eddig. -  fújtatott Ame, miután szinte rögvest megállása után eldarálta az első mondatot. - Egy nagy falka van előttünk. Grimmek, nyilván... legalább kéttucatnyian, és úgy tűnik, nem mennek sehová.
- Lopakodó mind... - tette hozzá Teal kissé bizonytalanul... bár a tényei megbízhatóak voltak, de ő szinte minden mondatában kételkedett, ha azt mások előtt kellett előadnia.
- Le kéne csapni őket! Akkor nem kellene megállnia a karavánnak. - öklözött tenyerébe a másik felderítő, így nyomatékosítva elképzelését.
-Tetszik az ötlet. - helyeselt Crim. - De előbb jelentsük a fejesnek a dolgot, hogy zöld lámpát kaphassunk...
Elvégre Stahl valami hasonlót kért tőlük, így eleget is tettek a parancsnak.
A karaván vezetője két opciót tárt eléjük: Vagy négyen intézik el a falkát, a karaván előtt haladva, vagy pedig bevárják a kíséretet, és a katonák tűzerejének támogatásával semlegesítik a veszélyforrást.
A döntés az ő kezükben volt...
- Nos, én maradok annál, hogy négyen intézzük el őket.... - újfent csak Crimson kezdeményezte a megbeszélést. - Egy tömeges harc a negatív érzelmek szülőosztálya. A katonákban felgyülemlene a harag, a gyilkolási vágy, a mechanikusok félnének a közvetlen tűzharc közelében, és igazából még órákig sorolhatnám... Ha csak négyen harcolunk, ezt a mértéket talán redukálhatjuk. Nem tudom, ti mennyire lesztek dühösek, idegesek, vagy hasonló Grimm irtás közben, de bennem általában mindig más érzelmek dominálnak. - vigyorodott el.
- Nos, ha igazán szakszerűek lennének, már meg se kéne kottyannia nekik egy kis grimm irtásnak... - grimaszolt Kyara. - De legyen, nem kockáztatnám az amatőrök érzelmeit, vagy azt, hogy megsérüljenek.
- Milyen nemes.  - bár a vörös srác szarkasztikus volt, egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy a lány ténylegesen valamiféle felsőbb osztályban születhetett... viselkedése, és az efféle megjegyzései mind ezt sugallták.
Bár, igazából ez a részlet aligha foglalkoztatta Crimson-t.
A döntés tehát megszületett, a vadásztanoncok pedig gyors tempóban meg is indultak a Grimm falka irányába.
Őszintén szólva, több mint két tucatnyi lopakodó látványa valamelyest ijesztőnek hathatott szinte bárkire... A bizarr lények a természet kigúnyolását testesítették meg, ahogy törzsükből kiálló szájukkal nyáladzottak, pusztán két végtagjukra támaszkodva.
Anatómiájuk borzasztóan kellemetlen ellenféllé tette őket Crim számára.... Nem voltak felső végtagjaik, amelyeken használhatta volna "adottságát". Képessége miatt úgy vélte, talán még egy Ursa alfát is legyőzhetne a meglepetés erejével, de ezek a kis dögök... Tudta előre, hogy sok fejfájást fognak neki okozni. És hogyan rúgjon le valamit, ami gyorsabb nála?
Bárhogy is, a lopakodók nem hezitáltak, az első gyors ugrásokkal meg is indult előre, de... Úgy elszaladt a diákok mellett, mintha ott sem lettek volna. Valószínűleg érezte a karaván irányából áramló érzelmeket...
Crimson a földre ugrott, majd sarkával még épphogy képes volt alákanalazni a lény testébe... Az egyensúlyát vesztett szörnyeteg már jóval könnyebb prédának bizonyult egy újabb, teljes erejű rúgásnak, amely a talajba passzírozta.
A csata mindeközben már teljesen kibontakozott... Teal és Ame nagyon is megszokták a közös munkát, ez pedig mindenki előnyére szolgált.
Az íjász lány elfoglalta helyét egy fa koronáján, ahonnan az egész csatateret belátta, míg pajzsos társa egyfajta áthatolhatatlan falként védte annak törzsét. Teal nem is tétovázott soká, viszonylag gyors lövésekkel engedte útnak fény lövedékeit, amelyek pontosságuktól függően egy-két találattal elégették a lopakodókat.
Ame-nek akadt munkája bőven, hisz a Grimm képviselői hamar észlelték az íjász jelentette veszélyforrást. Szerencsére azonban a pajzsos lány nem ingott meg, viszonylagos könnyedséggel forgatta hatalmas fegyverét, és egy fenevadnak sem engedett utat maga mellett. Visszaütötte, agyonnyomta, széttrancsírozta őket, nem kímélve sem magát, sem a felszerelését... Hát igen, este elég sok tisztítómunka várt rá.
Kyara lándzsája is felettébb hasznosnak bizonyult, hiszen mint szálfegyver messzire elérhetett, még az idegesítő anatómiával megátkozott lopakodók ellen is... Ugyanakkor Crimson... A látottak alapján elég magabiztos volt benne, hogy a csoportból bárkit legyőzne egy az egy elleni harcban... Mégis ebben az összecsapásban ő volt a legkevésbé hasznos, és az ölés-számlálója messze lemaradt bárkié mögött... Azt valószínűleg Teal, esetleg Ame vezethette...
A lopakodók gyorsak voltak, a rúgásai általában csak arrébb repítették őket, elég bonyodalmas kombinációkat kellett ahhoz véghezvinnie, hogy kivégezhessen egyet... Az adottsága pedig szinte teljesen haszontalan volt... Franc, miért nem egy vérfarkas falkába botlottak, amiknek voltak karjaik, na meg nagyobb testük... Ez az összecsapás bosszantotta a fiút, bár egy ideig próbált arra figyelni, hogy a stratégiailag kulcsfontosságú "Teal-fa" egyik szárnyát legalább teljesen tisztán tartsa.
A harc kezdett elhúzódni, és egy újabb fenevad nézte ki magának Crim-t.
Rohant pár kört a gyűrűjében, míg a fiú csak védekező állásban várta támadását... A lény hirtelen ugrott, a srác kihajolt.
A Grimm nem adta fel, újfent harapni próbált, mire Crimson két karral közrefogta a testét... A lény állkapcsa közvetlenül az arca előtt csattogott, miközben a lendület földhöz vágta a srácot. Valahogy a lábaival ki kellett.... Ám ekkor egy nyílvessző csapódott a dögbe, amely szinte rögvest el is hagyta az élők világát fekete füst formájában.
Nem a faunusz volt az, hanem Kyara... úgy tűnt, ilyet is tud a fegyvere. Mikor Crimson ránézett, a lány önelégülten kacsintott egyet... Hát persze, végül is... Vedd el a győzelmeidet ott, ahol tudod...
Bár viszonylag kevés volt a saját érdeme mindebben, de az ütközet hamarosan véget ért, a lopakodók pedig elfogytak.
Senki nem sérült meg különösebben, leszámítva pár zúzódást, és Ame vércsutakos felszerelését... De győztek.
Bárhogy is nézzük, ez jó érzés volt. Csapatmunkával felülkerekedtek egy Grimm falkán, amely akár egy kisebb emberi falvat is komoly veszélybe sodorhatott volna. Ők négyen pedig elsodorták ezt Remnant felszínéről... Crimson úgy vélte, nemcsak ő, de mindenki büszke lehetett erre, Kyara elkényeztetett felfogása ide-oda.
Mindazonáltal, mint később kiderült, pár Grimm átjutott rajtuk... A csata heves volt, sok ellenféllel, rengeteg pontra kellett figyelniük.... A fiú nem tartotta hibásnak a csapatot, de a baj megtörtént.
Bár senki nem sérült meg, hisz  a katonák leszedték a kósza lényeket, de minden kísérő és mechanikus érezhetően idegesebbé vált. Végül is, az első nap nem kellett harcolniuk, a vadászok mindent elintéztek... Ezúttal ez másképp alakult. Szemközelből voltak kénytelenek visszaverni az emberiség legnagyobb ellenségeit úgy, hogy közben a vadászok, akiknek ez lett volna a dolguk, több száz méterre voltak elfoglalva... Crimson ennek ellenére még ugyanolyan büszke volt a csapat teljesítményére.
A nap hátralévő része szerencsére már nyugalmasan telt, olybá tűnt, hogy a környék Grimm szörnyei összevonták magukat a falkába, amelyet korábban elintéztek.
Az éjszaka végül elérkezett, ám amikor a vörös srác az alváshoz készülődött, váratlan meghívást kapott... Mint kiderült, pár katona szívesen látta volna őt kártyaasztaluknál.
Őszintén szólva, nem volt sok kedve az efféle időtöltéshez, de neki is érdekében állt, hogy a karaván kísérői megnyugodjanak a támadás után. Ha a szerencsejáték kikapcsolódást nyújtott nekik, úgy hát ő is beszállt.
Nem igazán törekedett a győzelemre, inkább csak csevegett a férfiakkal, miközben elbukta az aprópénzét... Ha nyernek, attól még jobb kedvük lesz, nem kívánta tovább idegesíteni a katonákat. Elvégre még volt előttük pár nap, és senkinek se hiányzott volna, ha a semmi közepén lecsap rájuk mondjuk egy Nevermore.
- Te vagy a vadászlány Haven-ből ugye? Nem akarsz beszállni te is? - a fiú észre sem vette, de Kyara az asztaluk körül sétálgatott, amikor az egyik kártyás megszólította őt.
- Nem szeretek annyira kártyázni.. - felelte kissé megszeppenve, ami nemigen vallott a lányra.
Ez persze akaratlanul is felemás vigyorra húzta a fiú száját.
- Én meg nem tudok... - biztatta kicsit Crim.
- Semmi gáz, csak kicsiben játszunk  - csatlakozott egy másik katona.
- Mi az a kicsi? Pénz, porció, nő? - mosolyodott el Kyara is, bár ő maga félénken.
Crimson szíve megállt egy pillanatra... Neeem, túl szép lett volna, hogy igaz legyen... De ha mégis, akkor komolyan kell majd vennie a játékot...
- Óóóóóó, kezd érdekelni. - adott hangot gondolatainak.
- Nos.... Aprópénzbe játszottunk eddig. - tudatta a vadászlánnyal az invitáló kártyás.
- Remélem abban is marad. - sóhajtotta Kyara... hát persze, túl szép lett volna... - Legyen, beszállok.
- Én meg azt hittem a felvetésed mögött elszántság is van. - jegyezte meg lemondóan a vörös srác.
- Csupán elővigyázatosság. - foglalt helyet a lány.
- Egyébként Ame-vel mizu? Ő talán szeretne ruhadarabokban játszani. - puhatolózott más eshetőségek után Crim.
- Viszont nem lenne szerencsés, ha a felnőtt katonák ilyen számukra illegális játékba keverednének. - nyomta meg egy kis éllel a felnőtt szót Kyara.
Igazából Crimson inkább valami négyszemközti kihívásra akart utalni, de mivel a játék többi résztvevője kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát, a fiú inkább visszafogta perverz vágyait.
- Értem.... De merre van egyébként?- terelte átlagosabb témákra a beszélgetést. - Teal-t egy mechanikus környékezte meg, mikor legutóbb láttam. Szegény annyira zavarba van, hogy lehet azóta földalatti járatokat ásott magának a holnapi útra. . miközben beszélt, a vörös srác erről a körről is lemondott... az aprópénze amúgy is fogyóban volt, nem akart már erőlködni.
- Talán csak pihen. - vont vállat a lány nemtörődően. - Az is lehet, hogy segít a társadnak lekaparni magáról a srácot, hátha ő kapja meg. - ez a felvetés valamiért úgy hatott Crimson-ra, mintha valaki rámarkolt volna belülről a mellkasára...
- Ó.... - csak ennyit tudott kinyögni, tekintetét a lapjaiba temetve.
Nem értette, mi zökkenti ki ennyire...
Tetszett Ame-nek, ezt könnyen leszűrte már az előző nap, ez pedig jól esett neki... De ezek szerint annak  a lánynak szinte minden épkézláb srác bejött volna?
Vagy igazából Crim-el újra megismétlődött, ami mindig... Mennek tovább, őt pedig meghagyják a korábbi fázisban?
Ez valamiféle hiba lehetett a fejében. Sokkal jobban kizökkentette őt az, hogy bárki is túlad rajta, mint kellett volna... A szívverése, a légzése, minden szabálytalanná vált.
Utálta ezeket a hibákat... Emlékeztették, hogy sose volt tökéletes. Részben mindig is selejt fog maradni, csak egy sarokkő az újabbakhoz.
- Talán rosszul áll a szénád? - kérdezett rá Kyara, a játékra utalva.
- Nem.... nem túl jól. - a fiú próbált vigyorogni, örült, hogy legalább a rossz szerencséjének tudta be viselkedését a vadászlány.
Szerette volna összeszedni viselkedését, de még nehezen ment... Az egyik szeme valószínűleg tikkelt, és a grimasza... Hát, inkább elbújt a lapjai mögött, amennyire tudott.
- O, ez szomorú. - Kyara terített, pár katona pedig idegesen dobta be saját körét.
A srác nemtörődöm mód követte őket, legkisebb gondja is nagyobb volt a pár lien elvesztésénél... Igazából, még az sem zavarta, hogy a vadászlány újfent kimutatta valószínűsíthető felsőbb körökbe való tartozását.
Csak a saját érdekeit nézte azzal, hogy nyerni akart, sőt, sokat is tett a győzelemért, és észre sem vette, miszerint ezzel csak dühíti a katonákat, akik elveszítik a bérük egy részét.
- Azt hiszem... Leégtem. - próbálta kissé oldani saját, és mások feszültségét is Crimson, ahogy az utolsó lapjait is bedobta, maradék tétjével együtt.
- Én pedig sokkal jobban állok, mint valaha. - Kyara már szinte megszállottan, győzelemre éhes fenevadként vigyorgott kártyái mögül.
- Örvendetes. - vigyorodott el erőtlenül Crimson.. - Azt hiszem... Mennem kellene. - állt fel helyéről.
- Nem nézed végig és örülsz velem, ahogy ezt is megnyerem? -
- Pár perc... Ránézek Teal-re. - pillantott körbe a tábor sötétjén. -  Próbáld meg ne nagyon feldühíteni a katonákat. Grimm meg ilyesmi... - hagyta maga mögött az asztalt.
Faunusz társát viszonylag hamar megtalálta, láthatóan már nagyon fáradt volt, miközben a szintúgy faunusz mechanikus beszélt hozzá.
Bocsánatot kért, majd felsegítette Teal-t, hogy elkísérhesse sátrához. Bár beszélgetőpartnere láthatóan csalódott volt, hamar megértette a helyzetet...
Miután az íjászlány már kimerülten szunnyadt, Crimson tett egy újabb kört.
Ame a csillagokat nézte egy kisebb dombon ülve... A fiú egy ideig oda szeretett volna menni hozzá, de inkább hagyta. Le kellett küzdenie a selejtként beleégett érzelmeit, nem táplálnia azokat.
Úgy döntött, inkább visz egy széket, és visszaül Kyara háta mögé, miközben ő addig mérgeli a katonákat az eladósításukkal, hogy egy Grimm Sárkány száll le a táborra... De az asztal már üres volt, a vadászlány pedig valószínűleg már lefeküdt.
Crim csalódott volt, ezt aligha tagadhatta volna.
Mindazonáltal bele kellett törődnie helyzetébe... Sóhajtott, majd maga is elment aludni. Remélte, hogy ez segít neki régi önmaga visszanyerésében.


A harmadik nap szinte teljesen eseménytelenül telt, miközben a karaván elérkezett egy keskeny, kanyargós szurdokhoz... Hát persze, tökéletes helyszín volt egy tragédiához. Azt legalább ismerős érzéssel köszöntheti majd... Crimson színtiszta örömmel telt arccal mosolyodott el, ahogy végignézett az előttük álló akadályon.