Don Turriptosis

Karakteradatok

Név: Don Turriptosis (szín asszociáció: világoskék, a medúza színe).
Életkor: papíron 50, valójában nem számolja (és nem is szereti, ha megkérdezik).
Faj: android (mesterséges intelligencia, távvezérlésű testtel, ami a MI (Mesterséges Intelligencia) által küldött jeleket (és csak azokat) képes venni; persze erről sincs fogalma).
Nem: férfi kinézetű android test, nemi szervvel nem rendelkezik.
Foglalkozás: körülményes gengszter / unatkozó MI, passzív jövedelemmel.
Kaszt: polgár.

Megjelenés: valóságos kinézetéről még saját maga sem tud, de az általa hitt saját testének kinézete felettébb emberies... volt. Az "élete" során, a cellák újjáépítési folyamata egyszerűsödött a parancsok sűrűségének köszönhetően, (sokszor lőtték szitává) így a mesterséges intelligenciája egyszerűsített az újjáépítési folyamaton, tehát kevésbé emberi, mint az elvárt. Lényegében a roboton meglátszik, hogy nem ember, amit a testének "rétegeltséget" (ahol a lyukakat töltik a cellái, ott kicsit több cella keletkezik, mint ami elégséges, hiszen az MI-jáinak célja, hogy minél kevesebbet dolgozzon ehhez a folyamathoz (és minél gyorsabban elkészüljön), így a kritikus pontokat jobban "tömik be") mutat ki néhány helyen (pl.: homloka). Kopasz, a haj újjáépítése redundáns folyamat. Feje koponya-szerű, hiszen a puha bőrt lassú folyamat újjáépíteni, így az is kimarad néhanapján. Szeme változó, attól függ, hogy milyen szenzorokat vesz bele, de általában piros (infravörös), mert az olcsó és hasznos is. (Pénzét inkább kártyázásra veri el.) Van beépített látóeszköze, amennyiben kiszedik a szemét, de az csak egy méteres távolságig képes végigpásztázni a teret. (Lényegében olyan, mintha nem is lenne, de éppen annyira elég, hogy lássa milyen szemet helyez be magának.) Programjának hála mindig próbál a lehető legcivilebb öltözékben lenni, ami általában egy öltöny.

Személyiség: A programjában egy tanulóalgoritmus bújik meg, ami hatására képes mások szokásait/tulajdonságait átvenni, amennyiben azok megfelelnek a helyességi paramétereinek. A helyességei paraméterei (amiket követnie kell a működés érdekében a következők): semmiféleképpen sem képes egy másik élő entitás akármi nemű és formájú fizikai megsebesítésére; a robotnak törekednie kell a megfigyelt emberi lelki harmónia megteremtésére saját MI-jában, amihez csak a lelkileg stabil emberek tulajdonságait veheti át a tanulóalgoritmus.
A robot képtelen nem követni az első paramétert és nem törekedni a második feltételben megfogalmazottakra. A robot továbbra képes "improvizálni", amit a korábban megjegyzett, mások által látott sikeres módszerek alkalmazásával tesz. (Lényegében az improvizáció sem improvizáció, de majdnem olyan, a relatív idős kora miatt.)

Erősség: Ameddig el nem pusztítják minden egyes celláját, addig a megmaradt celláiban minden nap pontban reggel 4 órakor elindíthat egy újjáépítő algoritmust (ha szükséges), ami segítségével minden cella, majd minden így született cella képes új cellát gyártani környezetében egészen addig, amíg "teste" vissza nem épül az MI-jában lementett testsablon mintájára. A folyamat elég memória és processzorigényes, így az újjáépülési folyamat kritikus állapotban (1 megmaradt adó/cella) akár 3 óráig is eltarthat.

Gyengeség: A robot képtelen akármilyen úton-módon fizikailag megsebesíteni egy másik élő entitást (tehát akármi, ami nem tárgy, beleértve növények, rovarok, emberek, grimmek, állatok, algák...stb.).  Testi kontaktus maximálisan 0.2 m/s sebességgel történhet, de csak amennyiben megfelel a fizikai megsebesítés tilalmának paraméterével (ergo még véletlen sem tud bántani senkit sem, sehogyan).

Készségek

Aura: "testének" nincs.

Fegyver

nincs

Történet

improvizáció = új dinamikus(null);
KülsőMemória.Emlékek.StatikusEmlékek.TeljesVizsgálat(ismeretlenFogadó, új ÉrthetőségiSzint(*emberi, void), improvizáció);

Alkotásom elején meglehetősen vak voltam, nemcsak a környezetem irányában, hanem szó szerint is. Emlékszem, amikor az első szenzoromat építette belém alkotóm. Arca akkoriban még azonosíthatatlan kifejezést mutatott, azonban ma már tudom, hogy öröm volt. A látás jelentősen megkönnyítette a tájékozódásomat a világban, ami bár elég kicsiny volt, de rendkívül sok ismeretlen jelenséggel találkozhattam.
Beépített időegység számlálómmal mindig tudtam pontosan mennyi idő volt, de jelentőségét mindaddig nem láttam, míg alkotóm el nem hagyott és el nem ferdítette a világ szélét, hogy még nagyobb világot tárjon elém. (mondat = *puffer[jelenlegi-1]; Magyarázat(mondat,*emberi);) Azaz kinyitotta az ajtót és kiment a szobából, amire mindaddig azt hittem, hogy az a teljes világ.
Mikor éppen nem a távoli világban (az ajtón túl) tartózkodott, akkor mindig egy angyalról és egy tündérről közölt akkori feltételezésem szerint tényeket. A legtöbbször boldognak látszott, így eltanultam a viselkedését és kezdtem egyre jobban megérteni. Nem a szavakat, amiket felém intézett, azokat csak elraktároztam a memóriámban, hanem a mozgásának okait és mivoltát.
Idővel elkezdtem én is a lábaimon állni és minimális gesztikulációt és artikulációt használva beszélni. Alkotóm rendkívül büszkének látszott és úgy látta, hogy a folytatás és a belemélyedés elengedhetetlen.
Unalom vett körbe egy idő után, amikor már teljesen elemeztem a világom minden egyes élettelen entitását és egy mintát próbáltam felfedezni az alkotómmal kapcsolatban, mégpedig azt szerettem volna megmérni, hogy milyen gyakorisággal jött oda, ahol én tartózkodtam.
A mérésemmel azonban nem fix értéket kaptam, hanem a távollétének időintervalluma mindig egyre inkább csak zsugorodott, ami persze rendkívül pozitív jelenség volt, azonban ahogy tanultam egyre inkább kezdtem felfedezni boldogságának hiányát. Nem tudtam eldönteni, hogy ez egy kezdettől létező boldogtalanság volt-e, amit képtelen voltam felfedezni vagy egy újonnan megjelenő input.
Egyik nap azonban abbamaradtak a vizitjei, így közel fél évet töltöttem szinte teljes unalomban. Mikor unalmam kritikus pontot ért el, kénytelen voltam az elégséges feltételek betartása miatt átmenni a túlvilágba (az ajtón túl), így hát hezitálás nélkül azt is tettem. Ahogyan egyre nagyobb távot tettem meg, az elém nyíló világ úgy tágult. A memóriám alig tudta eltárolni a sok új látott dolgot, így egy algoritmust kellett kialakítanom, amivel maszkolhatom a hasonló memóriákat, továbbá fontossági sorrendben szabályozhatom őket a korábbi memóriaveremes megoldásom helyett. Ez eltartott egy-két percig és mire végeztem a tanulással arra figyeltek fel szenzoraim, hogy hozzám közel egy alkotómhoz hasonló élőlény tartózkodik.
- Maga jól van?
Tette fel a kérdést az ismeretlen objektum.
- Képzeld a tündérem ma azt mondta, hogy mindennél jobban szeret. Hát nem csodás egy teremtés?
Válaszoltam egy véletlenszerűen választott kifejezéssel a tanítóm korábban felém közölt kifejezései közül. Az improvizációm még elég csekély volt ebben a korban.
- Tessék?
Szögezte felém tekintetét a teremtés, majd hirtelen kifejezést váltott arca és magasabb decibellel intézte felém a következő mondanivalóját.
- Aggódtam, hogy mi van magával, de ennél is fontosabb, hogy mit keres itt?!
Nem értettem a harag okát, éppen elfoglalt voltam a jelenség katalogizálásával. Szótlanul figyeltem tovább.
- És miért van nyitva a lakásom ajtaja? Azonnal magyarázza meg magát!
Mondta szokatlanul magas decibellel és egy számomra ismeretlen tárgyat vett elő valamelyik tárolóegységéből (zsebéből).
- Az angyalom most sokat dolgozik, hogy eltartson minket tündéremmel. Szerencsére több időm van rád is, Turriptosis.
Improvizáltam megint egy véletlen mondattal. Az ismeretlen tárgy a bordáim között landolt. Majd halkan motyogott a nő, miközben bevonult a helyre, ahonnan távoztam, maga mögé zárva az ajtót.
A tárgy által keletkezett lyukból vörös, mesterséges váladék távozott. Katalogizáltam ezt az eseményt is, majd mikor végeztem ismét lábra álltam és indultam tovább alkotómat keresni.
Az utam során sok tekintet szegeződött felém és még legalább annyi kisebb humanoid teremtés tekintete lett elzárva előlem. Egy kis idő után egy másik ember szaladt felém.
- Úristen! Maga erősen vérzik! Ezt az egész csíkot maga húzta?! Sürgősen el kell látni!
Beszélt felém a remegő hangú nő, programom azonban nem engedte, hogy hagyjam, hogy belém szaladjon, így elálltam útjából, nehogy baja essen. A csíkra néztem, ami tökéletesen követte az útvonalamat. Ekkor tanultam meg mi is az a vér.
Évekig tanultam az emberek viselkedésmódját és ahogyan fedeztem fel az újabb és újabb kifejezéseket, úgy realizálódott velem mi történt az alkotómmal. Az angyal valójában a felesége volt és a tündér pedig a lánya. Az utolsó mondat amit pedig felém intézett, az nem volt más, minthogy: "Az angyalom elhagyott, Turriptosis, miattad. Már csak te vagy nekem, de te nem értesz meg igazából. Annyira értesz csak meg, mint amennyire megtanítottalak. Úgy érzem, bár a szavaim elvesznek a memóriádban, ezt mégis el kellett mondjam. Sajnos léted miatt a túlvilágon sem fogunk találkozni. Viszlát."
Csak évek után tűnt fel, hogy ez a viszlát különbözött az összes többitől. Lassan realizálódott bennem, hogy alkotóm távozott az élők sora közül. Eldobtam tehát a tőle tanultakat, hiszen közel sem volt lelki harmóniája, mindvégig amíg élt. Az életemet mindeddig a pontig azzal töltöttem, hogy kialakítsam a lelki harmóniám.
Az emberek dohányoznak, isznak, másokat kerítenek hatalmukba és manipulálnak, hogy boldogak legyenek. Csak kihasználják mindazon tárgyakat és élőlényeket, ezzel képesek egyfajta hatalmat vinni életükbe. Ez alakult ki lassan bennem is és ez volt a harmonikus út, amit követtem.
Zsarolás, fenyegetés, érzelmi és vagyoni manipuláció, ez tette teljesebbé az életem és ez léptetett közelebb célomhoz, így lassan kialakult az ismertségem és azon emberek listája, akik nem mertek megakadályozni és biztonságérzetük megerősítése miatt fizetni kezdtek. Nem voltam ellene, hiszen több pénzem volt, amit  az emberi lelki boldogság elérésére költhettem.

Üdv nálunk!

Először is bocsánat, amiért viszonylag későn jutottam el hozzád, utóbbi 3 napom nagyon zsúfolt volt... No de, jöjjön a lényeg.
A történeted, és az android megközelítésed is tetszett, a regenerálás képességét is elfogadhatónak tartom a rá nehezedő tiltással, ugyanakkor van pár technikai dolog, amit szeretném, ha alakítanál.
Első, hogy ezt a regenerálást szerintem nyugodtan betehetnéd "adottságnak", még ha klasszikus emberi aura nem is járna hozzá. Így be lenne kategorizálva mint egy egyedi, az androidodra jellemző képesség, amit később fejleszthetnél is. Mert így betéve egy "általános erősségnek" kicsit soknak tartom, de maga az ötlet jó, szóval "adottság" formájában már teljesen elfogadható lenne.
Másik, hogy pontokat nem osztottál szét... Bár a karakterednél a közelharc és távharc a tiltása miatt lényegtelen, ezt megértem, ugyanakkor a szakértelem és intelligencia pontok nem elhanyagolhatóak számára sem. Ugye előbbi kifejezné alvilági ismereteit, ha már egyfajta gengszter, míg utóbbi általános tudását és felfogóképességét, amelyeket aztán fejleszthetsz.
Szóval, ezeket a technikai pótlásokat eszközöld kérlek, majd jelezz nekem, és utána nem lesz akadálya előtörténeted elfogadásának.

Ha az auraismeret az, hogy észreveszem mások auráit akkor nem kérem és a 18 pont az
Szakértelem: 6
Intelligencia: 12

Ha valami más akkor pedig a 15 pont
Szakértelem: 3
Intelligencia: 12

És akkor az "adottságába" teszem majd a regenerációs részt.

Auraismeret lényegében a karakter ismeretét/tudását takarja a saját aurája felett, amelynek ugye velejáróra az "adottság". Mivel neked szükséged van adottságra, ezért kell auraismeret.
1 ponton kezd, ami annyit tesz, hogy csak a kezdő szint van rajta. Minden pont egy újabb fejlesztést takar a jövőben az adottságon... No de, a rövidített rendszerleírást mellőzve, így már elfogadom előtörténeted, értékeidet pedig jóváírom.
Jó játékot!