Zima, avagy Grimm történetek
1 / 1 oldal • Megosztás
Zima, avagy Grimm történetek
Zima Szomb. Okt. 29, 2016 9:22 am
Remegő lábakkal, szinte alig élve zuhantam össze. Lábaim alig bírtak el, a karjaim is remegtek a kimerültségtől. De éltem… éltem és ez a lényeg! Átkoztam a sorsot, hogy erre kellett vetemednem, de nem rágódtam sokáig a múlton. Állati énem még mindig nem múlt el teljesen, így nem álltam le keseregni, vagy zsörtölődni, mint egy ember. Testem önkényesen mozdult, mintha elmém nem is uralkodott, és bár alig sikerült talpra kényszerítenem magam, de dülöngélve ismét továbbindulva, valami zugot keresve, ahol elbújhatok, mind a Vadász elől, mind az éjszakától.
Kimerült voltam, s pihennem kellett, így jobb lett volna, ha azon nyomban alszok, ám tartottam tőle, hogy a Vadász, ki a Prédánknak kellett volna lennie, követni fog. De nem baj. Ha ez történne, majd tovább sietek. Nem állok meg, csak ha nagyon muszáj, de egyelőre pihennem kell. Egy ember úgyse tudna olyan könnyen nyomon követni, még a Falka is nehezen tudott a nyomomban maradni, ha igazán nekiveselkedtem a távnak. Bár gyenge voltam, mint a harmat, de gyors! Talán még egy Nevermoreval is tartanám a sebességet… bár kitudja… még nem próbáltam. Viszont vissza kell nyernem az erőm, s mivel vadászni Falka nélkül nem tudok (legalábbis úgy ahogy eddig), muszáj lesz aludnom egy keveset.
Vicces, de az álom hamarabb jött, mint gondoltam. Fáradtságtól kimerülve csoszogtam be egy kisebb barlangba, hogy kidőlve rögtön lehunyjam a szemeim és elragadjon az álom. Legalábbis… képletes módon, hisz nem álmodtam, vagy ha mégis reggelre mindig elfeledtem, hogy mit, így nem egészen volt helytálló az „álom” kifejezés, de engem nem zavart. Csak az számított, hogy a hívogató sötétségség végül lenyugtatta felpörgetett ösztöneim.
Egy ismerős dörrenésre keltem fel, mely után a szél egy fájdalmas vonyítást sodort felém. Pár pillanat múlva újabb dörrenés hangzott fel, melyet azonban ezúttal nem követett háttér zaj, de nem voltak kétségeim afelől, hogy az áldozat ezúttal kimúlt. Nem volt nehéz rájönnöm mi okozza a háborgásokat. A Vadász, még mindig itt van. És tovább keresi a Prédáit, akik ezúttal az egyik közeli Beowulf falka. Ismerem őket nagyjából, nem valami barátságos félék, egyáltalán nem hallgatnak a józanészre. Egyszer a régi Falkám összefutott az övéjükkel és bár mindkét csapat Grimm volt, érezni lehetett mindkét féltől a veszélyes aurákat, mely összetűzéshez is vezethetett volna. De végül a mi Falkánk maradt alul és háborgatás nélkül is elhagytuk a területüket, annak ellenére, hogy egy igen gyümölcsöző vadászrezervátumnak tűnt, de a tanácsomra, inkább nem húztunk újat a rivális bandával. Erősek voltunk, de túl kevesen, míg az ő csapatuk egy jól összedolgozó, nagy létszámú csapat volt. Ezért is volt kissé hihetetlen számomra, hogy újabb és újabb dörrenést hallok. A nőstény ilyen erős lenne? Azt még megértem, hogy a mi gyengébb Falkánkat ilyen könnyedén legyőzte, de hogy ezt is? Ezt nem hiszem el!
Már rögtön fel is keltem és morogva indultam útnak… azonban… még engem is meglepett, ahogy lábaim nem menekülésre fogták az utat, hanem egyenesen a zajok irányába vezetett. Mi ütött belém? Miért kockáztatom az életemet? De… egyáltalán miért aggódok az életemért? Mióta kérdőjelezem meg egyáltalán magamban meg az összes tettemet? Mi ütött belém? Fejlődés volna? Ez lenne az evolúció? De akkor miért van az, hogy egyre több a feltett kérdés, mégis egyre kevesebb a válasz? Nem értem… De a hangok viszont egyre közelebbről jöttek, mely végül megtorpanásra kényszerítettek. Egy bokrocska alá rejtőztem el, mely pontosan az földútra nézett, mely lényegében a rivális falka vadászterülete volt. Azonban amit láttam, attól elakadt a lélegzetem.
Felismertem a tegnapi nőstényt, a megannyi Beowulf gyűrűjében. Fajtársaim bizalmatlanul méregettek a nőt, s bár látszott rajtuk, hogy eszük túl kevés ahhoz, hogy megfontolják a visszavonulást, de azért hezitálásuk nyilvánvaló volt. Kisebb nézelődés után azonban rá is jöttem az okára. Múltkor, mikor itt jártunk három Alfát is láttam, most viszont hiába keresem őket, egyet sem találok. Ilyen nincs… ez képtelenség! Hogy képes ez a nőstény kiirtani ilyen könnyedén egy teljes falkát? Hogy tudott fáradság nélkül megölni három Alfát? Ott áll, érezni a belőle sugárzó nyugalmat, de egyáltalán nem tűnt kimerültnek, pedig látszólag már a falka 1/3 részét már levadászta. Ilyen nem létezik… mégis… mi történik a Prédáinkkal? Mióta váltak vadásszá? Miért nem értek semmit sem…
Ekkor ismét megcsillan a nő kezében a valami, s kíváncsiságtól hajtva kissé előrébb kúszok fedezékembe, hogy jobban megnézzem magamnak azt a valamit. Látszólag egy vaskos hengerekből álló valami, ami minden dörrenés után a külső nagyobb henger fordul egyet. Hm… érdekes. Újabb dörrenés hallatszódik fel, ám ezúttal nem kaptam el a fejem és mereven néztem azt a valamit. A kisebbik henger végéből valami kilövellt, melyet eddig nem is vettem észre, míg a hengerből füst szállt fel, akár egy villám okozta tűz után. A száguldó tárgy végül a fajtársamba csapódott, aki egy tompa durranással szétszakadt. Hm… érdekes. Miféle harcmodor ez? Nyílván való, hogy a nőstény nem úgy harcol, mint mi. Az a tárgy nem karomként, vagy fogként funkcionál… Ez okozná a magabiztosságát? Valószínű. Vajon a fegyvere nélkül képes lennénk felfalni? Lehetséges. Honnan szerezte meg az eszközt? Nem tudom…de ha tudnék szerezni egy olyat… oh… milyen érdekes kis játékszer szer lenne… egek.. micsoda örömöt okozhatna. Nyilvánvaló, hogy nem volnék rá képes, hogy egyhamar elsajátítsam a Prédák technológiáját, de maga az információ, amit ezzel szerezhetnék… oh micsoda öröm lenne, micsoda öröm! De egyelőre túl sokat láttam. A nőstény túl erős, hogy leteríthessem, akár akkor is, ha átveszem a vezetést a csonkított falka felett. De a cél már megvan. Visszahúzódtam, ahogy a nőstény kecses mozdulatokkal újra támadásba lendült megtizedelve fajtársaim sorát. Ezúttal azonban… nyugodt voltam. Bár nagyobb léptekkel szeltem az utat, Ösztöneim nem múlták fölül Intelligenciám nyugtató „bizsergését”. Tudtam, hogy a nő nem vett észre. Legalábbis nem fog utánam jönni. Nem tudom miért voltam benne biztos, de így éreztem. És azon kívül is. Ha utánam jön, majd tovább elemezhetem. Számomra nem gond ez. A célomat, már minap is meghatároztam. Falkát kell szereznem. De úgy tűnik, most már új célok is felkerültek eme… „listára”. Igen továbbra is meg kell találnom a Falkát. Meg kell szereznem egy Vadászpréda Karmait (fegyverét). És… el kell sajátítanom a Prédák tudását. Érdekesek… egyszerűen… felkeltették az érdeklődésem. Nekem… muszáj olyannak válnom, mint a Prédáknak… Vadász leszek… mégis Préda. Hm… érdekes. Lényegében… sok minden nem is fog változni. Egy mosolyszerűség torzítja el farkas pofám. Igen. A céljaim már megvannak. Most már csak… végbe kell őket vinni… és én leszek a legerősebb Alfa ezen a hitvány erdőben és azon túl is! Minden az enyém lesz!
Kimerült voltam, s pihennem kellett, így jobb lett volna, ha azon nyomban alszok, ám tartottam tőle, hogy a Vadász, ki a Prédánknak kellett volna lennie, követni fog. De nem baj. Ha ez történne, majd tovább sietek. Nem állok meg, csak ha nagyon muszáj, de egyelőre pihennem kell. Egy ember úgyse tudna olyan könnyen nyomon követni, még a Falka is nehezen tudott a nyomomban maradni, ha igazán nekiveselkedtem a távnak. Bár gyenge voltam, mint a harmat, de gyors! Talán még egy Nevermoreval is tartanám a sebességet… bár kitudja… még nem próbáltam. Viszont vissza kell nyernem az erőm, s mivel vadászni Falka nélkül nem tudok (legalábbis úgy ahogy eddig), muszáj lesz aludnom egy keveset.
Vicces, de az álom hamarabb jött, mint gondoltam. Fáradtságtól kimerülve csoszogtam be egy kisebb barlangba, hogy kidőlve rögtön lehunyjam a szemeim és elragadjon az álom. Legalábbis… képletes módon, hisz nem álmodtam, vagy ha mégis reggelre mindig elfeledtem, hogy mit, így nem egészen volt helytálló az „álom” kifejezés, de engem nem zavart. Csak az számított, hogy a hívogató sötétségség végül lenyugtatta felpörgetett ösztöneim.
Egy ismerős dörrenésre keltem fel, mely után a szél egy fájdalmas vonyítást sodort felém. Pár pillanat múlva újabb dörrenés hangzott fel, melyet azonban ezúttal nem követett háttér zaj, de nem voltak kétségeim afelől, hogy az áldozat ezúttal kimúlt. Nem volt nehéz rájönnöm mi okozza a háborgásokat. A Vadász, még mindig itt van. És tovább keresi a Prédáit, akik ezúttal az egyik közeli Beowulf falka. Ismerem őket nagyjából, nem valami barátságos félék, egyáltalán nem hallgatnak a józanészre. Egyszer a régi Falkám összefutott az övéjükkel és bár mindkét csapat Grimm volt, érezni lehetett mindkét féltől a veszélyes aurákat, mely összetűzéshez is vezethetett volna. De végül a mi Falkánk maradt alul és háborgatás nélkül is elhagytuk a területüket, annak ellenére, hogy egy igen gyümölcsöző vadászrezervátumnak tűnt, de a tanácsomra, inkább nem húztunk újat a rivális bandával. Erősek voltunk, de túl kevesen, míg az ő csapatuk egy jól összedolgozó, nagy létszámú csapat volt. Ezért is volt kissé hihetetlen számomra, hogy újabb és újabb dörrenést hallok. A nőstény ilyen erős lenne? Azt még megértem, hogy a mi gyengébb Falkánkat ilyen könnyedén legyőzte, de hogy ezt is? Ezt nem hiszem el!
Már rögtön fel is keltem és morogva indultam útnak… azonban… még engem is meglepett, ahogy lábaim nem menekülésre fogták az utat, hanem egyenesen a zajok irányába vezetett. Mi ütött belém? Miért kockáztatom az életemet? De… egyáltalán miért aggódok az életemért? Mióta kérdőjelezem meg egyáltalán magamban meg az összes tettemet? Mi ütött belém? Fejlődés volna? Ez lenne az evolúció? De akkor miért van az, hogy egyre több a feltett kérdés, mégis egyre kevesebb a válasz? Nem értem… De a hangok viszont egyre közelebbről jöttek, mely végül megtorpanásra kényszerítettek. Egy bokrocska alá rejtőztem el, mely pontosan az földútra nézett, mely lényegében a rivális falka vadászterülete volt. Azonban amit láttam, attól elakadt a lélegzetem.
Felismertem a tegnapi nőstényt, a megannyi Beowulf gyűrűjében. Fajtársaim bizalmatlanul méregettek a nőt, s bár látszott rajtuk, hogy eszük túl kevés ahhoz, hogy megfontolják a visszavonulást, de azért hezitálásuk nyilvánvaló volt. Kisebb nézelődés után azonban rá is jöttem az okára. Múltkor, mikor itt jártunk három Alfát is láttam, most viszont hiába keresem őket, egyet sem találok. Ilyen nincs… ez képtelenség! Hogy képes ez a nőstény kiirtani ilyen könnyedén egy teljes falkát? Hogy tudott fáradság nélkül megölni három Alfát? Ott áll, érezni a belőle sugárzó nyugalmat, de egyáltalán nem tűnt kimerültnek, pedig látszólag már a falka 1/3 részét már levadászta. Ilyen nem létezik… mégis… mi történik a Prédáinkkal? Mióta váltak vadásszá? Miért nem értek semmit sem…
Ekkor ismét megcsillan a nő kezében a valami, s kíváncsiságtól hajtva kissé előrébb kúszok fedezékembe, hogy jobban megnézzem magamnak azt a valamit. Látszólag egy vaskos hengerekből álló valami, ami minden dörrenés után a külső nagyobb henger fordul egyet. Hm… érdekes. Újabb dörrenés hallatszódik fel, ám ezúttal nem kaptam el a fejem és mereven néztem azt a valamit. A kisebbik henger végéből valami kilövellt, melyet eddig nem is vettem észre, míg a hengerből füst szállt fel, akár egy villám okozta tűz után. A száguldó tárgy végül a fajtársamba csapódott, aki egy tompa durranással szétszakadt. Hm… érdekes. Miféle harcmodor ez? Nyílván való, hogy a nőstény nem úgy harcol, mint mi. Az a tárgy nem karomként, vagy fogként funkcionál… Ez okozná a magabiztosságát? Valószínű. Vajon a fegyvere nélkül képes lennénk felfalni? Lehetséges. Honnan szerezte meg az eszközt? Nem tudom…de ha tudnék szerezni egy olyat… oh… milyen érdekes kis játékszer szer lenne… egek.. micsoda örömöt okozhatna. Nyilvánvaló, hogy nem volnék rá képes, hogy egyhamar elsajátítsam a Prédák technológiáját, de maga az információ, amit ezzel szerezhetnék… oh micsoda öröm lenne, micsoda öröm! De egyelőre túl sokat láttam. A nőstény túl erős, hogy leteríthessem, akár akkor is, ha átveszem a vezetést a csonkított falka felett. De a cél már megvan. Visszahúzódtam, ahogy a nőstény kecses mozdulatokkal újra támadásba lendült megtizedelve fajtársaim sorát. Ezúttal azonban… nyugodt voltam. Bár nagyobb léptekkel szeltem az utat, Ösztöneim nem múlták fölül Intelligenciám nyugtató „bizsergését”. Tudtam, hogy a nő nem vett észre. Legalábbis nem fog utánam jönni. Nem tudom miért voltam benne biztos, de így éreztem. És azon kívül is. Ha utánam jön, majd tovább elemezhetem. Számomra nem gond ez. A célomat, már minap is meghatároztam. Falkát kell szereznem. De úgy tűnik, most már új célok is felkerültek eme… „listára”. Igen továbbra is meg kell találnom a Falkát. Meg kell szereznem egy Vadászpréda Karmait (fegyverét). És… el kell sajátítanom a Prédák tudását. Érdekesek… egyszerűen… felkeltették az érdeklődésem. Nekem… muszáj olyannak válnom, mint a Prédáknak… Vadász leszek… mégis Préda. Hm… érdekes. Lényegében… sok minden nem is fog változni. Egy mosolyszerűség torzítja el farkas pofám. Igen. A céljaim már megvannak. Most már csak… végbe kell őket vinni… és én leszek a legerősebb Alfa ezen a hitvány erdőben és azon túl is! Minden az enyém lesz!
- Spoiler:
- Pontokat szeretnék ^^
Zima- Hozzászólások : 12
Regisztrált : 2016. Oct. 27.
Karakterlap
Hovatartozás: Grimm frakció
Valuta: 10 lélek
Pontok:
Re: Zima, avagy Grimm történetek
Midnight Moon Vas. Okt. 30, 2016 1:52 pm
Nost, úgy döntöttem, úgy értékelek, hogy olvasom, és ha látok benne valami furcsaságot, akkor gyorsan ide bemásolom, véleményezem. Akkor kezdjük is:
Egyszer a régi Falkám összefutott az övéjükkel és bár mindkét csapat Grimm volt, érezni lehetett mindkét féltől a veszélyes aurákat, mely összetűzéshez is vezethetett volna. - Grimmeknek nincs aurájuk, pont ettől olyan félelmetes a létezésük, hiszen semmi máshoz nem hasonlítanak. Legközelebb inkább a kisugárzás szót használd, vagy valami hasonlót.
A sok kérdés feltevés nagyon meggyőző, hiszen jellemző, hogy amint megválaszolunk egyet, számtalan másik bukkan elő helyette. Tetszik, ahogy felvezeted a lény gondolkodásának fejlődését, és az is, ahogy a technológiával való találkozást megéli.Tetszik az is, ahogy a vadász-préda témát kezeled, és az ambícióid is igen nagyratörőek.
Találtam pár elírást a történetben, de nem volt annyira vészes, ezért a naplódat elfogadom!
4 ponttal gazdagodtál, melyet a pontozásnál oszthatsz el!
Egyszer a régi Falkám összefutott az övéjükkel és bár mindkét csapat Grimm volt, érezni lehetett mindkét féltől a veszélyes aurákat, mely összetűzéshez is vezethetett volna. - Grimmeknek nincs aurájuk, pont ettől olyan félelmetes a létezésük, hiszen semmi máshoz nem hasonlítanak. Legközelebb inkább a kisugárzás szót használd, vagy valami hasonlót.
A sok kérdés feltevés nagyon meggyőző, hiszen jellemző, hogy amint megválaszolunk egyet, számtalan másik bukkan elő helyette. Tetszik, ahogy felvezeted a lény gondolkodásának fejlődését, és az is, ahogy a technológiával való találkozást megéli.Tetszik az is, ahogy a vadász-préda témát kezeled, és az ambícióid is igen nagyratörőek.
Találtam pár elírást a történetben, de nem volt annyira vészes, ezért a naplódat elfogadom!
4 ponttal gazdagodtál, melyet a pontozásnál oszthatsz el!
Midnight Moon- Hozzászólások : 33
Regisztrált : 2016. Sep. 28.
Re: Zima, avagy Grimm történetek
Zima Hétf. Okt. 31, 2016 4:12 pm
A mennydörgés elviselhetetlen robaja egyszerűen bántotta érzékeny fülemet, de mást sem tudtam tenni, csak morogni és jobban összehúztam magam, hogy minél szinte saját magamat melengessem. Egy barlang szájába tértem menedékre a közelgő vihar előtt. Mint minden évben a Hideg Korszak (Tél) közeledtével egyre jelentősebbé válik a viharok okozta problémák. A hideg az egyik probléma. Amíg a Falka élt, általában ilyenkor egymáshoz bújtunk éjszakánként. Semmi érzelgősség nem volt benne, semmi önös cél, szimplán egymást melengettük bundánk melegével, nemtől függetlenül. Ez mindig is ösztönös volt, s most is szinte reflexszerűen kerestem a melegség forrását, ám mint mindig most is kénytelen kelletlen rá kellett eszmélnem, hogy bizony egyedül vagyok.
Egy közeli dörgéstől reflexszerűen megrándultak az izmaim és a szőröm is felállt, ahogy feltöltődtek. Már tapasztaltam, hogy a viharok érkezével néha a közeli becsapódások a testemre is hatással van. Ilyenkor a bőröm fájni szokott és a bundámon is felállnak a szőrök. Olyan bosszantó és elviselhetetlen. De nem tudtam mást csinálni, csak felálltam, megráztam magam és beljebb mentem, fájó szívvel otthagyva azt a falatnyi földet, melyet már átmelengettem. A Hideg Korszakra általában már ki szokott nőni téli bundánk, hogy melegebben tartson minket, de egyelőre túl korán volt még ehhez, így egyelőre nem voltam ilyen szerencsés, pedig sokkal elviselhetőbb lett volna az éjszaka. Nem tehettem mást. Túl fogom élni, egy Grimmet nem képes megölni a hideg, vagy az éhség, de minket is ugyanúgy bosszant és ingerel, mint a Prédákat, ráadásul ők valahogy meg is tanultak védekezni a hideg ellen, de hogy hogyan, azt nem tudom. Nem nőt testükön szőr, csak minimális foltokba, de az biztos, hogy nem elég, hogy melegen tartsa őket. Nem voltak hüllők, így nem hiszem, hogy nem éreznék annyira a hideg fagyos ujjait. De akkor hogy csinálják? Furcsa tákolmányaik nem sokban különböznek a barlangoktól, csupán annyi a különbség, hogy el is zárják néha a bejáratát. Aztán miért jó az? Csapdába kerülnek, de a hideg levegő akkor is hideg marad. Nem értem ezeket a Prédákat. Mégis… hogy csinálják? Hordozható bundáikat más állatoktól szerzik ezt eddig értem, de hogyan képesek túlélni nélkülük. Hm… egyszer meg kéne majd néznem. Viszont nem érek én erre rá. Kimerült vagyok és nyűgös, kissé le kellene csak pihennem, de ez az átkozott vihar nem enged! Az átok vigye el! Kiráz a hideg, ahogy a hűvös szél befújt a nyitott barlangbejáraton, s bár az eső nem ért el, mégis elég lelombozó volt a hideg, ahogy egész testemet végigrázta.
Már majdnem azon voltam, hogy újra beljebb mászok a sötét és nyirkos barlangba egy újabb viharos szellő után, ám egy hang megtorpanásra bírt. Sártól cuppogó léptek zaja a bejárat felől. Morogva állok két lábra, vicsorítva, ugrásra készen. Feszült helyzetemen még az sem segített, hogy hamarosan megpillanthattam az újdonsült lakótársam. Ugyanis sáros talpú barátom egy Ursa volt. Bár sötét volt és a látásviszonyok eléggé rosszak voltak, mégis tudtam, hogy nem egy átlagos fekete medvével van dolgom, hisz fehér csontmaszkja még a félhomály ellenére is tisztán látszott. Morogva hátrálok pár lépést. Grimm-grimmet ritkán támad meg, de egy ilyen pocsék időben, ahol viszonylag szűk helyen kell elférnie kettőnknek, már sokkal kiélezettebb a helyzet. Tudtam, hogy nem nyerhetek a kettőnk összeütközéséből, hisz én gyenge vagyok és eszem nem fog segíteni egy Ursával szembe. Ám meglepő, de ellenfelem még csak fel sem mordult, csak jött közelebb és közelebb egyre jobban hátraszorítva, mígnem farom a barlang végének csapódik. Kissé megrettenve mordulok fel, próbálva menteni a menthetőt, mire az Ursa meglepően megállt. Nem láttam a vonásait, de nem éreztem kisugárzásain a veszélyt. Ösztönlények vagyunk, még én is, ki intelligensebb az átlag Grimmnél, még én se tudom leplezni a kisugárzásom, ha ölni vagy támadni akarok. Így meglepő volt, hogy az alapjáraton agresszív Grimmalfaj egyik tagja mindenféle vérszomj nélkül mustrál engem. Végül egyet mordult és egyszerűen oldalára dőlt, alig pár lépésre csak tőlem. Egy ideig meredten álltam meredve a sötét testre, de megértettem. Az Ursa nem megtámadni akart. Egyszerűen azt tenni, amit egy hideg napon mi tettünk a Falkába. Melegedni. Kissé óvatosan tettem meg felé azt a pár lépést, és hátrébb is ugrottam morogva, amikor megmozdult. De egy újabb fagyos szellő végül ledöntötte az ellenállásomat. Összehúztam magam és az Ursa hatalmas, szőrös testéhez bújtam. Kissé átfagyott testemnek, rosszul esett a hideg, koszos, durva bunda „érintése”, de amint testünk kezdte átmelengetni eme apró kis szakaszt, rögtön ellazultam. Az Ursa nagy volt, jóval nagyobb nálam, így egészen eltörpültem mellette… de társam teste kellemesen melegen tartott, így egy rossz gondolatom sem lehetett. Meghunyászkodtam és elviseltem a közelségét. Eddig észre sem vettem milyen szokatlan egy másik Grimmmel való érintkezés, de most, hogy ilyen közel voltam egy számomra idegenhez, most vettem csak észre mennyire… kellemetlen tud lenni ez az érzés. Furcsa volt. Vajon akkor is így éreztem volna, amikor még kevésbé voltam értelmes? Nagy valószínűség szerint nem. A változás, mely engem ért úgy tűnik egy újfajta dolgot indított el bennem… szóval ez lennék én. Ez is a jellemem egy része… Érdekes… sosem hittem volna, hogy ennyire zavarba hozna bármi is.
Gondolataimba merülve szinte észre sem vettem, ahogy tásam ütemes szuszogása, bundájának meleg „ölelése” és az engem is gyötrő fáradtság végül elringat.
Mikor felkeltem meglepődve veszem észre, hogy az Ursa, aki amúgy már nem feküdt mellettem lustán a falnak dőlve ült és bámult engem türelmesen. Tekintete, mely alapjáraton nem sokban különbözött egy átlagos Grimmtől, egyenesen rám meredt, mintha valami utasítást várna. Ismertem ezt a nézést és pontosan emiatt zavarodtam össze. Az Alfa nézett így rám, még a régi a Falkából, amikor tanácsot várt, de míg a Falkában elég volt egy-két testmozdulat a megértetés végett, most teljesen kétségbe voltam esve. Nem tudtam mihez kezdjek. Miért néz rám így egy Ursa? Egyáltalán mit keres még itt? A barlang száján kinézve látszott, hogy elállt a vihar. Egy átlagos Grimm, már rég elvonult volna, de ő itt maradt… és vár… rám vár! Nem tudtam mit tegyek… így hát egy dolgot tettem: elindultam. Nyugodt, bár kissé merev léptekkel haladva ki a barlangból, végig a sáros földen, valahova az ismeretlenbe. Az Ursa pedig követett. Nem tudom miért… nem tudom minek… de követett. Vajon… ő most? Lehetséges volna? Alfának tekint? De miért? Nem is vagyunk egy fajból… de akkor miért követ? Nem tudom… de akkor ő most… lehetséges? Ő a Falkám első tagja?
Egy közeli dörgéstől reflexszerűen megrándultak az izmaim és a szőröm is felállt, ahogy feltöltődtek. Már tapasztaltam, hogy a viharok érkezével néha a közeli becsapódások a testemre is hatással van. Ilyenkor a bőröm fájni szokott és a bundámon is felállnak a szőrök. Olyan bosszantó és elviselhetetlen. De nem tudtam mást csinálni, csak felálltam, megráztam magam és beljebb mentem, fájó szívvel otthagyva azt a falatnyi földet, melyet már átmelengettem. A Hideg Korszakra általában már ki szokott nőni téli bundánk, hogy melegebben tartson minket, de egyelőre túl korán volt még ehhez, így egyelőre nem voltam ilyen szerencsés, pedig sokkal elviselhetőbb lett volna az éjszaka. Nem tehettem mást. Túl fogom élni, egy Grimmet nem képes megölni a hideg, vagy az éhség, de minket is ugyanúgy bosszant és ingerel, mint a Prédákat, ráadásul ők valahogy meg is tanultak védekezni a hideg ellen, de hogy hogyan, azt nem tudom. Nem nőt testükön szőr, csak minimális foltokba, de az biztos, hogy nem elég, hogy melegen tartsa őket. Nem voltak hüllők, így nem hiszem, hogy nem éreznék annyira a hideg fagyos ujjait. De akkor hogy csinálják? Furcsa tákolmányaik nem sokban különböznek a barlangoktól, csupán annyi a különbség, hogy el is zárják néha a bejáratát. Aztán miért jó az? Csapdába kerülnek, de a hideg levegő akkor is hideg marad. Nem értem ezeket a Prédákat. Mégis… hogy csinálják? Hordozható bundáikat más állatoktól szerzik ezt eddig értem, de hogyan képesek túlélni nélkülük. Hm… egyszer meg kéne majd néznem. Viszont nem érek én erre rá. Kimerült vagyok és nyűgös, kissé le kellene csak pihennem, de ez az átkozott vihar nem enged! Az átok vigye el! Kiráz a hideg, ahogy a hűvös szél befújt a nyitott barlangbejáraton, s bár az eső nem ért el, mégis elég lelombozó volt a hideg, ahogy egész testemet végigrázta.
Már majdnem azon voltam, hogy újra beljebb mászok a sötét és nyirkos barlangba egy újabb viharos szellő után, ám egy hang megtorpanásra bírt. Sártól cuppogó léptek zaja a bejárat felől. Morogva állok két lábra, vicsorítva, ugrásra készen. Feszült helyzetemen még az sem segített, hogy hamarosan megpillanthattam az újdonsült lakótársam. Ugyanis sáros talpú barátom egy Ursa volt. Bár sötét volt és a látásviszonyok eléggé rosszak voltak, mégis tudtam, hogy nem egy átlagos fekete medvével van dolgom, hisz fehér csontmaszkja még a félhomály ellenére is tisztán látszott. Morogva hátrálok pár lépést. Grimm-grimmet ritkán támad meg, de egy ilyen pocsék időben, ahol viszonylag szűk helyen kell elférnie kettőnknek, már sokkal kiélezettebb a helyzet. Tudtam, hogy nem nyerhetek a kettőnk összeütközéséből, hisz én gyenge vagyok és eszem nem fog segíteni egy Ursával szembe. Ám meglepő, de ellenfelem még csak fel sem mordult, csak jött közelebb és közelebb egyre jobban hátraszorítva, mígnem farom a barlang végének csapódik. Kissé megrettenve mordulok fel, próbálva menteni a menthetőt, mire az Ursa meglepően megállt. Nem láttam a vonásait, de nem éreztem kisugárzásain a veszélyt. Ösztönlények vagyunk, még én is, ki intelligensebb az átlag Grimmnél, még én se tudom leplezni a kisugárzásom, ha ölni vagy támadni akarok. Így meglepő volt, hogy az alapjáraton agresszív Grimmalfaj egyik tagja mindenféle vérszomj nélkül mustrál engem. Végül egyet mordult és egyszerűen oldalára dőlt, alig pár lépésre csak tőlem. Egy ideig meredten álltam meredve a sötét testre, de megértettem. Az Ursa nem megtámadni akart. Egyszerűen azt tenni, amit egy hideg napon mi tettünk a Falkába. Melegedni. Kissé óvatosan tettem meg felé azt a pár lépést, és hátrébb is ugrottam morogva, amikor megmozdult. De egy újabb fagyos szellő végül ledöntötte az ellenállásomat. Összehúztam magam és az Ursa hatalmas, szőrös testéhez bújtam. Kissé átfagyott testemnek, rosszul esett a hideg, koszos, durva bunda „érintése”, de amint testünk kezdte átmelengetni eme apró kis szakaszt, rögtön ellazultam. Az Ursa nagy volt, jóval nagyobb nálam, így egészen eltörpültem mellette… de társam teste kellemesen melegen tartott, így egy rossz gondolatom sem lehetett. Meghunyászkodtam és elviseltem a közelségét. Eddig észre sem vettem milyen szokatlan egy másik Grimmmel való érintkezés, de most, hogy ilyen közel voltam egy számomra idegenhez, most vettem csak észre mennyire… kellemetlen tud lenni ez az érzés. Furcsa volt. Vajon akkor is így éreztem volna, amikor még kevésbé voltam értelmes? Nagy valószínűség szerint nem. A változás, mely engem ért úgy tűnik egy újfajta dolgot indított el bennem… szóval ez lennék én. Ez is a jellemem egy része… Érdekes… sosem hittem volna, hogy ennyire zavarba hozna bármi is.
Gondolataimba merülve szinte észre sem vettem, ahogy tásam ütemes szuszogása, bundájának meleg „ölelése” és az engem is gyötrő fáradtság végül elringat.
Mikor felkeltem meglepődve veszem észre, hogy az Ursa, aki amúgy már nem feküdt mellettem lustán a falnak dőlve ült és bámult engem türelmesen. Tekintete, mely alapjáraton nem sokban különbözött egy átlagos Grimmtől, egyenesen rám meredt, mintha valami utasítást várna. Ismertem ezt a nézést és pontosan emiatt zavarodtam össze. Az Alfa nézett így rám, még a régi a Falkából, amikor tanácsot várt, de míg a Falkában elég volt egy-két testmozdulat a megértetés végett, most teljesen kétségbe voltam esve. Nem tudtam mihez kezdjek. Miért néz rám így egy Ursa? Egyáltalán mit keres még itt? A barlang száján kinézve látszott, hogy elállt a vihar. Egy átlagos Grimm, már rég elvonult volna, de ő itt maradt… és vár… rám vár! Nem tudtam mit tegyek… így hát egy dolgot tettem: elindultam. Nyugodt, bár kissé merev léptekkel haladva ki a barlangból, végig a sáros földen, valahova az ismeretlenbe. Az Ursa pedig követett. Nem tudom miért… nem tudom minek… de követett. Vajon… ő most? Lehetséges volna? Alfának tekint? De miért? Nem is vagyunk egy fajból… de akkor miért követ? Nem tudom… de akkor ő most… lehetséges? Ő a Falkám első tagja?
Zima- Hozzászólások : 12
Regisztrált : 2016. Oct. 27.
Karakterlap
Hovatartozás: Grimm frakció
Valuta: 10 lélek
Pontok:
Re: Zima, avagy Grimm történetek
Midnight Moon Hétf. Okt. 31, 2016 9:28 pm
Ugyanaz a szisztéma lesz, mint előző alkalommal. Most több lesz, és ezt annak tudom be, hogy a hó végi határidő miatt kicsitt jobban siettél; nem volt időd átolvasni, újraírni az egyes sántikáló mondatokat. Akkor lássuk is:
A mennydörgés elviselhetetlen robaja egyszerűen bántotta érzékeny fülemet, de mást sem tudtam tenni, csak morogni és jobban összehúztam magam, hogy minél szinte saját magamat melengessem. - Ez mit akart jelenti? Gondolom, csak elírás, és valami olyasmi akart lenni, hogy "minél inkább", de legközelebb azért figyelj az ilyenekre.
Egy barlang szájába tértem menedékre a közelgő vihar előtt. - Lehet, hogy csak nekem furcsa a mondat, de nem teljesen áll össze. Egy barlang szájában leltem menedékre a közeelgő vihar elől. Egy barlang szájában kerestem menedéket a közelgő vihar elől. Még mindig sántít nekem, de én elég kényes tudok lenni.
Mint minden évben a Hideg Korszak (Tél) közeledtével egyre jelentősebbé válik a viharok okozta problémák. - Ez a hideg korszak nagyon tetszik, jó ötlet, hogy így nevezted el, hiszen nem ismered az emberi nyelv által használt megnevezést. Azonban ha több problémáról beszélünk, akkor ajánlatosabb "válik" helyett a "válnak" szó használata, ugyanis többes számról beszélünk.
Következőkben apró szóismétlés, valamint vesszők hiányossága is előjött, de ezt most nem másolnám be.
Egy közeli dörgéstől reflexszerűen megrándultak az izmaim és a szőröm is felállt, ahogy feltöltődtek. Már tapasztaltam, hogy a viharok érkezével néha a közeli becsapódások a testemre is hatással van. - A szőröd az egyes szám, ezért itt a feltöltődött szó használata lenn megfelelő. Ha szőrszálanként említenéd, akkor lehetne használni többes számot. Következő hiba, hogy ott kimaradt pár betű, nem tudom, hogy "érkeztével", vagy "érkezésével" akart lenni, de valamelyik biztos. A becsapódások a testedre hatással vannak.
Következőkben újabb szóismétlésre bukkantam, akadtak helyesírási és vessző hibák is. Észrevettem, hogy néhány helyen indokolatlanul váltogatod a múlt és a jelen idő használatát, például a következő résznél, éss annak folytatásánál is:
Már majdnem azon voltam, hogy újra beljebb mászok a sötét és nyirkos barlangba egy újabb viharos szellő után, ám egy hang megtorpanásra bírt. Sártól cuppogó léptek zaja a bejárat felől. Morogva állok két lábra, vicsorítva, ugrásra készen. Feszült helyzetemen még az sem segített, hogy hamarosan megpillanthattam az újdonsült lakótársam.
Tudtam, hogy nem nyerhetek a kettőnk összeütközéséből, hisz én gyenge vagyok és eszem nem fog segíteni egy Ursával szembe. - Ennél a mondatnál szeretném felhívni a figyelmed a -ba/-be, -ban/-ben ragok használatára. Ennél a mondatnál a "szemben" ragozás lenne megfelelő, ugyanis itt névutóként funkcionál. Elmagyaráznám, de már nagyon rég volt az a nyelvtanóra, de a google a barátunk. A fennmaradó részben már kevesebb nagyon szembetűnő hibát találtam, de amikre korábban felhívtam a figyelmed, azok ismétlődtek.
Egyébként pedig tetszett a történet, és az Ursa is nagyon szimpatikus számomra. Az is ötletes, ahogy felépíted a tudatod kiteljesedését, de ezt már korábban is említettem. Legközelebb inkább olvasd át még párszor a történetet, mielőtt beadod, ha valahol nem vagy biztos a megfelelő ragozásban, akkor keress rá példákat, és próbáld magadnak hangosan felolvasni, hogy tényleg jól hangzik-e kimondva.
Egyébként a történetet elfogadom, és 4 ponttal jutalmazlak. Azonban, ha legközelebb is ilyen sok hibát találok, már nem adom meg ezt a mennyiséget. Bármilyen kérdésed van, nagyon szívesen segítek, hiszen mindkettőnk célja, hogy egyre jobban írj, ezáltal minőségi szórakozást nyújts magadnak, és azoknak is, akik a történeteid olvassák.
Nekem tetszik az irány, amerre haladsz, úgyhogy csak így tovább, és figyelj oda a helyesírásra és fogalmazásra!
A mennydörgés elviselhetetlen robaja egyszerűen bántotta érzékeny fülemet, de mást sem tudtam tenni, csak morogni és jobban összehúztam magam, hogy minél szinte saját magamat melengessem. - Ez mit akart jelenti? Gondolom, csak elírás, és valami olyasmi akart lenni, hogy "minél inkább", de legközelebb azért figyelj az ilyenekre.
Egy barlang szájába tértem menedékre a közelgő vihar előtt. - Lehet, hogy csak nekem furcsa a mondat, de nem teljesen áll össze. Egy barlang szájában leltem menedékre a közeelgő vihar elől. Egy barlang szájában kerestem menedéket a közelgő vihar elől. Még mindig sántít nekem, de én elég kényes tudok lenni.
Mint minden évben a Hideg Korszak (Tél) közeledtével egyre jelentősebbé válik a viharok okozta problémák. - Ez a hideg korszak nagyon tetszik, jó ötlet, hogy így nevezted el, hiszen nem ismered az emberi nyelv által használt megnevezést. Azonban ha több problémáról beszélünk, akkor ajánlatosabb "válik" helyett a "válnak" szó használata, ugyanis többes számról beszélünk.
Következőkben apró szóismétlés, valamint vesszők hiányossága is előjött, de ezt most nem másolnám be.
Egy közeli dörgéstől reflexszerűen megrándultak az izmaim és a szőröm is felállt, ahogy feltöltődtek. Már tapasztaltam, hogy a viharok érkezével néha a közeli becsapódások a testemre is hatással van. - A szőröd az egyes szám, ezért itt a feltöltődött szó használata lenn megfelelő. Ha szőrszálanként említenéd, akkor lehetne használni többes számot. Következő hiba, hogy ott kimaradt pár betű, nem tudom, hogy "érkeztével", vagy "érkezésével" akart lenni, de valamelyik biztos. A becsapódások a testedre hatással vannak.
Következőkben újabb szóismétlésre bukkantam, akadtak helyesírási és vessző hibák is. Észrevettem, hogy néhány helyen indokolatlanul váltogatod a múlt és a jelen idő használatát, például a következő résznél, éss annak folytatásánál is:
Már majdnem azon voltam, hogy újra beljebb mászok a sötét és nyirkos barlangba egy újabb viharos szellő után, ám egy hang megtorpanásra bírt. Sártól cuppogó léptek zaja a bejárat felől. Morogva állok két lábra, vicsorítva, ugrásra készen. Feszült helyzetemen még az sem segített, hogy hamarosan megpillanthattam az újdonsült lakótársam.
Tudtam, hogy nem nyerhetek a kettőnk összeütközéséből, hisz én gyenge vagyok és eszem nem fog segíteni egy Ursával szembe. - Ennél a mondatnál szeretném felhívni a figyelmed a -ba/-be, -ban/-ben ragok használatára. Ennél a mondatnál a "szemben" ragozás lenne megfelelő, ugyanis itt névutóként funkcionál. Elmagyaráznám, de már nagyon rég volt az a nyelvtanóra, de a google a barátunk. A fennmaradó részben már kevesebb nagyon szembetűnő hibát találtam, de amikre korábban felhívtam a figyelmed, azok ismétlődtek.
Egyébként pedig tetszett a történet, és az Ursa is nagyon szimpatikus számomra. Az is ötletes, ahogy felépíted a tudatod kiteljesedését, de ezt már korábban is említettem. Legközelebb inkább olvasd át még párszor a történetet, mielőtt beadod, ha valahol nem vagy biztos a megfelelő ragozásban, akkor keress rá példákat, és próbáld magadnak hangosan felolvasni, hogy tényleg jól hangzik-e kimondva.
Egyébként a történetet elfogadom, és 4 ponttal jutalmazlak. Azonban, ha legközelebb is ilyen sok hibát találok, már nem adom meg ezt a mennyiséget. Bármilyen kérdésed van, nagyon szívesen segítek, hiszen mindkettőnk célja, hogy egyre jobban írj, ezáltal minőségi szórakozást nyújts magadnak, és azoknak is, akik a történeteid olvassák.
Nekem tetszik az irány, amerre haladsz, úgyhogy csak így tovább, és figyelj oda a helyesírásra és fogalmazásra!
Midnight Moon- Hozzászólások : 33
Regisztrált : 2016. Sep. 28.
Similar topics1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.