A töklakók

Sphene és Lake: Éppen az óráitokon ültök, mikor egy tanársegéd kihív titeket az óráról - nem köntörfalazik, közli veletek, hogy azért, mert nektek sokakkal ellentétben még nincs csapatotok, és bizony ez a gyenge adminisztráció miatt van, szóval ezen változtatni kell. Sokat mentegetőzik, mondogatja, hogy majd le lesz cserélve a rendszergazda, satöbbi... közben vezet titeket, addig, amíg véletlen egy csapóajtón le nem estek, a tanársegéd pedig csak integet fentről, ahogy zuhantok. Nem kell félni, puhára estek - a sötétben nem látni mire, de olyan, mintha zsigerekben lépkednétek. Két irányban fényt láttok - a ti döntésetek, hogy mentek egy irányba ketten, vagy inkább szétváltok. Sok sikert!

Crimson, Teal: Nektek nem muszáj órán ülnötök, elvégre ti ilyen kis lázadó rosszfiúk vagytok. Viszont Teal hírt kap arról, hogy kiiktatandó ember van a környéken; fel kell kutatnotok, és nem lesz egyszerű, mert a kis csibész mindig egy lépéssel előttetek jár. Kutassatok, addig, amíg befordul a célpont egy sikátorban, ti utána eredtek, aztán pedig valami miatt elkábultok...

Nincs határidő, minél gyorsabban haladtok, annál gyorsabb lesz a küldi is ^^

Újabb nap és újabb unalmas tanóra. Mikor elkezdődött a tanév, azt hittem, gyakorlatias, izgalmas, élményekkel teli időszak vár rám, új csapattársakkal és tudással. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy ez az akadémia is ennyi volt csupán. Egy iskola. Napközben tanórák és harci kiképzések váltogatták egymást, délután edzések, majd pihenés, némi szociális élet a kollégiumban; ami az én esetemben abban merült ki, hogy Lake társaságában az úszómedence mellett döglöttem; majd este alvás. Másnap minden kezdődött előről. A napok lassan teltek;a legtöbben már csapatokba rendeződve közös tréningeket tartottak, mi azonban még mindig csupán egy pár voltunk. Szemmély szerint semmi vajom nem volt az elméleti órákkal, de aznap valahogy úgy éreztem, nincs hozzá lelkierőm, hogy még egy percet is a teremben üljek. Úgy láttam, Lake osztozik unalmamban; ő épp az igazak álmát aludta, s egy kósza nyálcsepp is kicsordult szája szélén.

Tanárunk mondandóját azonban valami félbeszakította. A terem ajtaja hangos nyikorgással nyílt, ám társam még erre sem ébredt fel. A teremben hamar megugrott a hangerő-szint, hiszen mindeki azonnal beszédbe elegyedett padtársával, hogy megtárgyalják az idegen érkezésének célját. Persze, egyszerűbb lett volna, ha várnak pár másodpercet, hiszen a fiatal nő felénk fordult, hogy figyelmünket kérje.
- Sphene Alder és Lake Frost, kérem, jöjjenek utánam! - utasított minket határozottan, bár látszólag nem tudta, hogy nézünk ki, ezért csak várt, hogy előlépjünk. Meglepetten rúgtam oldalba társam, aki az intenzív fájdalomra azonnal felkapta fejét.
- Minket hívatnak. - suttogtam oda gyorsan, majd felálltam helyemről, magam útán húzva a félálomban lévő fiút. A tantermet hamar magunk mögött hagytuk, a beszédes tanársegédet követve.
- Tudjátok, idén nagyon sok új jelentkezőnk volt, és még nem sikerült mindenkinek csapatot kialakítani... Ti is közéjük tartoztok... a csapat nélküliekhez, ugyebár, amit persze nagyon szégyellünk... Tudjátok, el van maradva az adminisztráció, főleg az új számítógépes rendszerek miatt. Nagyon sajnáljuk mi is, de hát egy iskolát rendben tartani manapság nem egyszerű. Főleg ezzel a rendszergazdával... mondtam már a főnökségnek, hogy le kéne cserélni, mert teljesen alkalmatlan, de hát ki hallgat egy egyszerű tanársegédre? De semmi baj, ezen mihamarabb változtatni fogunk. Mármint nem az iskolán, hanem azon, hog nincs csapatotok. - magyarázta, szinte levegőt se véve.
- És mégis hogyan? - kérdezet vissza nagyot ásítva Lake.
- Hát így. - válaszolta karjait széttárva, és megtorpant, minket előre engedve. Úgy tűnt, hiba volt ily vakon megbíznunk vezetőnkben. Mikor észrevettem, hogy hiányzik alólunk a talaj, már késő volt, és meglepetten zuhantunk a sötét mélység felé. A tanársegéd mosolyogva integetett, majd az ő körvonalai belevesztek a végtelenbe.

Valami puha, kissé nyálkás dologra érkeztünk, a szinte vaksötétbe. Tőlünk két irányba fényforrások voltak; melyek épp elégnek bizonyultak ahhoz, hogy kifinomult faunus szemeim felmérjék a terepet. Úgy tűnt, Lake nem mozdul, így aggódva mentem oda hozzá.
- Lake, jól vagy?
- Hagyj aludni... olyan puha... - nyögte hisztizve. Áh, hát semmi baja nem volt. Mérgesen rúgtam a lábába, hogy kizökkentsem álmából. Az ébresztés ismét sikeresnek bizonyult.
- Ez egy próba, Lake. Ha nem teljesítünk jól, valami szörnyű lókötők lesznek a társaink, akik még órára se járrnak be... Szedd össze magad, vagy azt mondom apádnak, hogy szeretnéd átvenni tőle az üzletet!
- Oké, oké, ébren vagyok... - válaszolt mentegetőzve, majd feltápászkodott a puha földről. - Mázli, hogy ma délután harci gyakorlatunk lesz... vagy, a körülményeket tekintve nem lesz.
- Na igen. - értettem egyet, miközben megkerestem az esés során elejtett fegyvereinket. - Ha harcra kerül a sor, legalább meg tudjuk magunkat védeni.
- Akkor most merre? - vetette fel a legfontosabb kérdést társam. Érzékeny orrommal a levegőbe szimatoltam, miközben körbejártam a helyiséget.
- Arra. - mutattam az egyik irányba. - Arra frissebbnek tűnik a levegő.
- Jah, biztos, kössz... - morgolódott, bár nem értettem miért. - Amúgy nem kéne szétválnunk? - próbálkozott Lake, ám leintettem.
- Kössz, nem. Ha azt akarják, hogy szétváljunk, úgyis megoldják. Inkább maradjunk együtt, ameddig lehet.
- Meggyőztél. De azért jobb lenne, ha vezetnél, mert nem sokat látok, és nem akarok mégegy csapóajtón lezuhanni. - panaszkodott társam, mire mindketten felnevettünk. Hangunk beleveszett a végtelennek tűnő térbe, majd egymásba, és fegyvereinkbe karolva megindultunk a feltételezett kiút irányába.

Crimson különös élvezeteket lelt az órai munkában. Eleinte unta az előadásokat, ám amikor a korai dolgozatok után a neve az értékelő lista felső részén tűnt fel... Elégedettséggel töltötte el. Ez is egyfajta győzelem volt, egy másik módja annak, hogy maga mögé utasítson másokat. Kijelenthető, hogy szeretett éltanuló lenni, és mindent megtett, hogy megtartsa pozícióját.
Még a legunalmasabb órákon is figyelt, részletes jegyzeteket készített, olyan lábjegyzetekkel és lebontásokkal, amelyek másnak elsőre értelmetlennek tűntek volna.
Persze nem felejtette el, hogy miért is van Shade-ben, de a Diáktanács is szép lépés lett volna valós céljaihoz...
Bárhogy is, akkori óráját egy váratlan belépő ideiglenesen megszakította, és diákokat szólított fel, hogy kövessék. Crim erre már nem figyelt különösebben, a pár perces közjátékot kihasználva kicsúsztatta füzetlapjai közül Stone legutóbbi jelentését.
Az együgyű alak kézírása, helyesírása, és fogalmazása is szörnyű volt, de a lényeget leszűrte... Elkergettek pár szegényebb faunusz diákot zsarolásokkal... Komolyan, még a végén tényleg hasznosak lesznek, ha így feltalálják magukat a feszültségszítással.
Ám az üzenet legvége nem tetszett a vörös fiúnak. Találkozót kértek tőle... az övéi. Bosszantotta ez a fajta ellenőrizgetés.
Mindenesetre, az órája végét kivárta. Addig is a ronda jelentésbe további kötőszavakat és mondatrészleteket fűzött bele, hogyha valaki esetleg össze akarná rakosgatni a széttépett darabkáit valamiféle perverz késztetésből vezérelve, akkor se vehesse ki a szöveg valós mondandóját. Sose lehet valaki elég óvatos...
Ahogy az előadó kiengedte a diákokat, a vörös fiú kivált a tömegből, és az akadémia kevésbé népes részei felé vette az irányt. Szerette, ha lehetőleg senki sem látja, ahogy elhagyja az iskoláját.... Ám hirtelen rossz érzés lett úrrá rajta.... Mire megpróbált hátraszökkenni, teste túl nehézzé vált, szemhéjait pedig bárhogy igyekezett, képtelen volt helyükön tartani.... Azok csak idegesítő kitartással húzták le önmaguk, Crim pedig összeesett.


Teal-nek hozzá kellett szoknia az új testéhez.
Mindez eleinte rengeteg bonyodalommal járt. A haja hatalmas volt, jócskán leért a feneke alá. Még két copfba kötni is vagy negyed órát vett igénybe. A jövőben mindenképp javítania kell ezen. Túl sok elpazarolt idő...
A mellei ugyanakkor legalább nem zavarták. Nos, lényegében alig voltak neki... Egyszerűen, és könnyedén mozoghatott, anélkül, hogy akadályozták volna.
Nem akart feltűnést kelteni, ezért egyszerű ruhákat vett fel. Kényelmesen érezte magát, és leginkább egy aranyos lány benyomását keltette farmernadrágjához vett kapucnis pulcsijában. Úgy vélte, így tökéletes lesz...
Fegyverét már rég a szekrényébe tette, szóval csak be kellett mennie az előadásokra. Pár órás késéssel... Nos, annyi baj legyen, ez itt Shade. Legalább néhányra beér, már az is jó teljesítmény a statisztikákat nézve.
Egy viszonylag ritkán használt mellékszárnyon át akarta megközelíteni az eladótermeket, amikor is egyszercsak minden elsötétült számára...

Ez a kör egyszerű feladatilag, ám másképp nehezedik.
Sphene, Lake: Ti ugye sétáltok kifelé, mikor bebizonyosodik, amitől féltetek; mindent megtesznek azért, hogy szétváljatok. Hangokat hallotok a múltból, ellenségek próbálnak elkeríteni egymástól, amikor már kiértek; a zavaros erdő, melyben rejtélyes köd úszik pedig nem segít abban, hogy együtt maradjatok. Végül, sajnos, sok megpróbáltatás hatására két irányba kényszerültök, majd nem találjátok meg egymást - mást viszont igen...

Sphene, te az ébredező Teal-re találsz ki, kinek ruházata megtépett, és olybá tűnik, éppenhogy túlélt egy Grimmtámadást. Gyorsan térítsd magához, és győzd meg arról, hogy veled kell jönnie megkeresni Lake-t; mert már sötétedik, és baljós zajokat hallasz...

Crim, te is ébredezel már, mikor valaki kezet nyújt neked - Lake az, aki igyekszik lazán kezelni a helyzetet, de ő is meg szeretne győzni arról, hogy jó lenne, ha megtalálnátok a társát, mert "nem lenne jó, ha más találna rá". Jussatok valamire kör végére

Köd... Homály...
Hol volt a köd? A fejében? Vagy körülötte, a valóságban? Nem tudta.... Hogyan került a hideg, nyirkos földre?
Miért érzi a nedves avar szagát az orrában, és ízét a szájában?
Mégis mi...
- Héj haver, élsz még? - egy hang,  a külvilágból.
Crimson kábultan, épphogy csak ébredező öntudattal nézett körül.
Magas, páncélos srác állt vele szemben, hátán egy puskával. Vadász, vagy legalábbis tanonc kellett legyen.
- Azt ... hiszem.... - felelte rekedt hangon, miközben szinte felmászott a segítségként kinyújtott karon. - Hol... Nem az iskolába vagyunk? - nézett körül újfent, mikor már két lábon állt.
Az öntudata kezdett teljesen kitisztulni, ám a környezet ennél már makacsabbnak bizonyult.
A köd úgy hömpölygött a fák közt, akár egy lomha, képlékeny szőnyeg, amelyet senki nem volt hajlandó felvenni helyéről.
- Úgy tűnik, hogy nem... De még csak nem is a sivatagban... - érkezett a válasz. -  Amúgy én Lake vagyok! Te pedig....?
Olybá tűnt, a vörös fiú megtalálója sem tudott túl sokat helyzetükről... De legalább nem jelentett veszélyt. Bár, ezt teljesen sose lehetett kizárni.
- Crimson.... Crimson Fall. - mutatkozott be a másik fél is. - Ködös erdő.... Az akadémia egy folyosójáról itt ébredek. Ez valami Shade féle poén....? Te egyébként hogyan kerültél ide? Veled is egy tanóra után történt valami? - próbált minél több információt szerezni.
Bármilyen morzsának örült, amellyel még ha nem is tudta volna összerakni a történteket, legalább bizonyos lehetőségeket kizárhatott.
- Áh, minket kihívtak óráról, mert nincs még csapatunk. Aztán leestünk egy csapóajtón, elvesztettük egymást, most meg téged találtalak meg Sphene helyett... - fejtette ki a fekete hajú.
Remek, ezáltal ellenség nem lehetett.
Na nem is azért, mert ezt mondta, de Crimson-nak így beugrott a két diák, akiket még a legutolsó előadásról kihívott egy tanár.
Az egyikük ténylegesen ez a srác volt.
Ez tehát nem a szervezete csapdája volt. Az akadémia játszadozott velük, de nem tudhatta egyelőre, hogy mi céllal.
- Ó.... Kellemetlen. Lányokat jobb találni. - jelentette ki Crim átlagos hangszínen, majd a földhöz pattintotta párszor mindkét sarkát.
A csizmái működtek, és senki nem lopta el gravitációs Porkristályait. Ennek felettébb örült Shade közelében...
- Igen, jó lenne megtalálni. És ő lány. Szóval akár meg is kereshetnénk... - vetette fel Lake.
- Tudom, azóta összetettem, hogy kiket hívtak ki a teremből. Azért mondtam, hogy lányokat jobb találni... Mint mondjuk engem. - magyarázta a vörös fiú, immáron mosolyogva.
Még közel sem értette teljes helyzetét, de az akadémia egy másik tanulójával beszélt, ebben már biztos volt. Így neki az átlagos Crimson Fall-t kellett alakítania.
- Egyébként meg.... Igazából, ha egyedül lennék, akkor is arra jutnék, hogy valamerre el kell indulnom. Szóval, elindulhatunk úgy is egy irányba, hogy kijelentjük, a barátod keressük közben. - vont vállat Crim, kifejtve egy magától értetődő gondolatmenetet.
- Akkor ez azt jelenti, hogy segítesz megkeresni? Király! Asszem arról jöttem, de nemtom. Ez a köd elég trükkös. - mutatott egy bizonyos irányba Lake.
Hogy merre, azt Crimson nem tudta volna pontosan megmondani. Ahogy ő látta, észak bármely irány lehetett, hisz a tényleges jelzők nélküli, köd áztatta erdőben lehetetlen volt kiigazodnia.
Teal értett a nyomolvasáshoz, és a terephez, ő már kevésbé....
- Talán a sisakom tud valamit segíteni... Bár általában harci helyzetek elemzésére használom. - vetette fel a fekete hajú, pár méter megtétele után.
- Ó, van beépített kiegészítője a sisakodnak? - ez igencsak meglepte Crimson-t.  - Ha van rá kapacitása, készíthetsz mondjuk hőtérképet az aktuálisan változó környezetünkről. Azzal minden élőlény jelenlétét előre kiszúrnánk.
- Jah, persze, még jó, hogy tud ilyet. Legmodernebb atlas-i fejlesztés, haver.
Pont ezért lepte meg a vörös fiút.
Egyrészt, az ilyen holmik borzasztóan drágák voltak, hiszen csakis atlas-i export segítségével lehetett hozzájuk jutni. Ők pedig nem adták olcsón a minőséget....
Másrészt, nem értette, hogy a srác miért nem mondta korábban el neki ezt a fontos részletet...
- Nekem ez eszembe se jutott, pedig lehet, hogy nem vesztettem volna el Sphene-t.... Késő bánat... Őh... Hőtérképet! - áh, szóval ezért nem... - Azt hiszem, el kéne neveznem a sisakot... Van ötleted, Crim? Atyagatya, te aztán hidegvérű vagy. - nevetett, miközben végignézett a fákon, immáron jóval több részletre rálátva... valószínűleg.
Úgy tűnt, Lake elég egyszerű alak.
Bár Crim nem utálta ezt a típust. Ha lehetett volna választása, talán ő is hasonló lenne... Laza, nevetgélős, csajokat fűzögető típus. Csak kevésbé... egyszerű.
De a hozzá hasonlóakat könnyű volt kezelni.
- Az intelligencia modul elnevezés nem félrevezetésnek van. - magyarázta a vörös, enyhe mosollyal, hogy ne tűnjön túlságosan okoskodónak.  - Csak mondd el, mit szeretnél, a kiegészítő pedig megteszi, amennyiben a parancs teljesíthető. Ha nem az, akkor pedig kijelzi neked.... - bár remélte, hogy társa már rég látja a hőtérképet, azért a biztonság kedvéért kifejtette neki mindezt. -  Egyébként, névadásban sosem voltam túl fantáziadús. - ha neki lett volna sisakja, akkor sisaknak nevezte volna.... vagy szarnak.
Elvégre, ha valakinek azt mondja, hogy "hé, add már ide a sisakom", vagy rámutat arra, és "dobd már ide azt a szart", akkor az ember rögtön megérti. Ellenben, ha rámutat, majd mondja, hogy "passzold le Header-t", a legtöbben csak értetlenkedve néznek...
- Humm, hát mindegy. Úgy látom abban az irányban magasabb a hőmérséklet... - bökött Lake a fák közé. - Indulunk?
- Nos, lehet akkor ott vár rád a barátod. Vagy pár grimm.... Ezt már csak közelebbről tudjuk meg. - indult meg Crimson, miközben megengedte magának, hogy mosolya szélesebbre csússzon arcán.
Újdonsült társa kissé lemaradva követte őt, puskáját készenlétbe helyezve.
Remek, a távolsági támogatást jobban szerette, mint azt, ha valakire figyelnie kell maga mellett közelharc közben.... A lábai sok teret igényeltek.
Talán így kiderítheti, hogy miért, és ki miatt került egy különös erdő közepére... Elege volt már  a játékokból, túl soknak volt részese.
De még legrosszabb esetben is szétrúghatta pár Grimm fejét...

A titokzatos barlangból egy rejtélyes, ködöd erdőbe csöppentünk. Nem igazán értettem, hogy a sivatag közepére hogy kerül egy ilyen hely, amit legutoljára kislányként láttam Vale-ben, de sejtettem, hogy valami köze lehet ahhoz, hogy minket itt valamilyen módon tesztelni akartak. Mindössze fél perce sétáltunk az új terepen, amikor egy furcsa hangra lettem figyelmes. Egy kedves, meleg nevetés, majd szülői bíztatás, hogy tegyem meg az első lépéseim. Rég elfeledett hang egy elfeledett emlékből… Nemsokára újabb zajok csatlakoztak; villámlás, eső és tomboló vihar hangja. Felbőszült faunusok morgása. Szitkok zápora, amiket aztán elnyom a mennydörgés. Ám amilyen gyorsan jöttek ezek a furcsa neszek, oly hamar vesztek a ködbe.
- Héj, Sphene… te is hallasz furcsa hangokat? – kérdezett rá Lake, miközben közelebb húzódott. – Mintha apám lenne itt… a kereskedelemről papol…
- Én egészen más hangokat hallok… anyám hangját… viharokét… idegenekét… - válaszoltam. – De ezek csupán emlékek. A boldogság és a félelem foszlányai... Valaki játszik az elménkkel.
- Hát jobb lenne ha abbahagyná, mert tök olyan, mintha a fater itt lenne, hogy marketingest csináljon belőlem…
- Neked tényleg ez a legnagyobb félelmed? – sóhajtottam kicsit felnevetve.
- El tudod te képzelni, milyen unalmas volt apám szövegelését hallgatni egész gyerekkoromban? Inkább gubbasztottam a sötét szobámban, hogy azt higgye, alszok, mint hogy végighallgassak még egy stratégiát a globális értékesítésről…
A könnyed hangulat azonban nem sokáig tartott. Lake megtorpant, és én is megriadtam. Egy sikítást hallottam a távolból, tőlem balra.
- Hallottad? Egy nő sikított… - mondta meglepetten Lake.
- Úgy tűnik, ezt mindketten hallottuk. – bólintottam én is. Határozottan indultam meg a hang irányába, bízva benne, hogy társam követ.

Mindössze néhány métert tettem meg, mire ráeszméltem, hogy nem hallom Lake jellegzetesen lendületes lépteit. Körbefordultam, de társamat sehol sem leltem. Próbáltam visszakövetni saját nyomaim, ám úgy éreztem, csak körbe- körbe járok. Kétségbeesetten kiáltani akartam, ám az ismeretlentől való félelmem visszatartott. A szaglásom – életemben először – cserbenhagyott. Úgy tűnt, tényleg el akartak minket választani egymástól, és ez alkalommal sikerült is nekik. Nem kellett azonban sokáig bolyonganom, míg az erdő egy újabb áldozatára bukkantam. Ismertem őt, bár nem gyakran találkoztam a színes hajú faunussal. Odafutottam hát az ébredező lányhoz, és óvatosan felsegítettem őt.
- Te jó ég. Minden rendben van? Nem esett bajod? Hülye kérdés, látszik, hogy bajod esett... Fel tudsz állni? – kérdeztem aggódva.
A szakadt ruházatú lány nem adott ki semmi olyan hangot, mely arra utalt volna, hogy nagyobb baja esett. Fejével a terepet, magát, és engem pásztázott, gondolom, próbálta összerakni a szituációt.
- Nem tudom... - kezdett bele végül, elég halkan. - Egyik pillanatban még az akadémia folyosóján sétáltam, majd... Minden elsötétedett. Hol vagyunk?
- Egy ködös erdő közepén... - tudattam vele a nyilvánvaló tényt némi keresetlen éllel a hangomban. - Azt hiszem, azért kerültünk ide, mert még nincs csapatunk... Ez biztos valami teszt... Teal, ugye? – kérdeztem végül, előkaparva emlékeimből az osztálynévsor és a fényképes adatbázis emlékeit.
- Még csak a ködöt látom... - felelte, miközben megpróbált magától egyenesben maradni, és feldolgozni a kapott információkat. - Igen, Teal. Meglep, hogy tudod.
- A legtöbb diákot ismerem az elsőévesek közül, még azokat is, akik nem nagyon járnak be órára... – korholtam a lányt kicsit megróvóan. Egy pillanatra elszégyelltem magam, amiért ennyire letámadtam őt; először tudatlansága, majd korábbi lógásai miatt, de a jelenlegi idegállapotom miatt nehezemre esett visszafognom a stílusom.
- Ó.... – sütötte le szemeit enyhe szégyenérzettel a lány. - Én csak.... Nem ismerek senkit. Az órákon pedig sokan vannak... Sokszor kellemetlen.... - megrázta a fejét, mintha csak eldöntené, hogy nem kell magyarázkodnia - Viszont, ha ez egy teszt... Mit kellene tennünk?
- Ez esetben... Sphene vagyok, örvendek a találkozásnak! – mutatkoztam be, kicsit nyitva a lány felé. - Még ha ilyen körülmények között is kellett ennek megtörténnie... Egyébként pedig fogalmam sincs, hogy mit kell tennünk. Esetleg... Keressünk nyomokat? Egyébként is, hogy kerül egy erdő a sivatag közepére?
- Az erdő a sivatag közepén csak az egyik a furcsaságok közül. . - nézett körül Teal - Bár a fegyverem sajnos az akadémiai szekrényemben hagytam, és puszta kézzel... Hát elég gyenge vagyok, a nyomolvasáshoz legalább értek. Már ha van itt bármi olyan, ami nyomokat hagyhat...
- Indra itt van velem, majd én megvédelek! – emeltem a magasba súlyos harci botom. - Ebben a trutymóban csak közelharci fegyvereknek van értelme... Ohh, bakker! – csaptam a homlokomra, miközben eszembe jutott az elfelejtett partnerem - A barátom, Lake... Megfeledkeztem róla... Azt hiszem, meg kellene keresnünk őt...
- Veled volt ezen a helyen? - kérdezett rá meglepetten a lány.
- Uhumm... Sajnos azonban elkeveredtünk, és már azt sem igazán tudom, hogy honnan jöttem. Ez a köd teljesen természetellenes, még a szaglásomat is megzavarja... – mutattam rá a szörnyű tényekre. Mint faunus, tisztában voltam vele, hogy a lány szaglása is érzékenyebb, mint az átlagemberé, ám ez most nem volt segítségünkre. Nyomolvasási képességének viszont kifejezetten örültem, hiszen akkor visszakövethettük a lépteimet egészen addig a pontig, amíg elváltunk társamtól.
- Hát... akkor próbáljuk megkeresni a barátodat. Utána pedig egy lehetséges kiutat... – indult meg újdonsült bajtársam legfrissebb nyomaimat követve. Végül bólintottam, immár csak magamnak, s én is megindultam utána, megígérve magamnak, hogy őt nem fogom szem elől téveszteni.


Lake egyedül volt. Kissé későn jött rá, hogy Sphene nem követte őt a sikítás irányába, és már amúgy sem hallotta a korábbi hangot. Jobban belegondolva, már úgy vélte, nem is emberi sikoly volt az, inkább egy nevermore rikoltása. A fiú magát átkozva csörtetett előre az erdőben, hiszen amúgy sem tudta merre megy, és bízott benne, hogy a szerencséje majd az útjába sodorja partnerét. Helyette azonban egy idegen, és igen rossz állapotban levő srácra bukkant, bár rémlett neki, mintha már látta volna. Korábbi kétségeit félresöpörve sietett a fiú segítségére.

Mindkét duo viszonylag sokat sétál, eredménytelenül - mígnem felfigyeltek arra, hogy tökök nőnek ki a földből, bár legtöbbjük már fonnyadt. Ahogy követitek a terményeket, észrevehetitek, hogy azok egyre nagyobbak, és van bennük valami.. baljós.
Hamarosan már akkorák a tökök, hogy felétek magasodnak - míg mindkét duo megtalálja ugyanazt a hatalmas, három méteres tököt. Természetesen itt akár észre is vehetitek egymást, ám hiába egyesülnétek örömtelien, valami utatokba áll; mert a tök két oldalán kinyílik, és az ellenség árnyéka vetül rátok...
Postotok ott érjen véget, hogy Sphene és Tear elé egy hatalmas Beowulf mászik ki, míg Lake és Crimson elé egy boszi jelmezes, rejtélyes nő riszálja ki magát.

A hőjelek mégsem bizonyultak olyan hasznosnak, mint azt Crimson elsőre gondolta.
Sok eltérés lehetett korábbi lenyomatok eredménye, amely pusztán azt támasztotta alá, hogy a ködös erdőnek akadtak náluk állandóbb lakosai, akik gyakorta sétáltak a baljós környék bizonyos részein.
A két fiú viszonylag csendben haladt, pusztán Lake adott meg újabb, és újabb irányokat... A felesleges beszéd nem várt figyelmet vonhatott volna maga után.
Bárhogy is, jódarabig eredménytelenek voltak irányváltoztatásaik... Nem leltek mást, csak a hideget, vészjósló zajokat, s a ködöt, amely minduntalan rátelepedett a sötét fák tengerére,
- Ez meg mi a tök?- szólalt fel egyszercsak a fekete hajú srác.
Crimson, aki előtte haladt, még semmit nem látott... Végül is, társát egy csúcsmodern sisak segítette a tájékozódásban.
De kisvártatva neki is feltűntek... A már bomlásnak indult, fonnyadt tökök, amelyek úgy nőttek ki az avarból, mintha az nekik vetett szántóföld lett volna.
Különös jelenség, de a korábbiak után aligha volt meglepő egy újabb furcsaság.
- Valaki nem takarított haloween után. - vont vállat Crim nemtörődöm módon. - Megmagyarázná, hogy miért ennyire fonnyadtak.
- Na jó, de miért ekkorák? - akadt fenn Lake az átlagosnál jóval termetesebb példányokon. -  És a növények nem szoktak ilyen erős hőjelet mutatni szerintem... nem tudom, de nekem itt valami nagyon nem stimmel
- Nos, lebomlás közben.... - a vörös fiú inkább nem fejezte be a gondolatát.
Rá szeretett volna világítani, hogy bomlás közben energia szabadul fel, amely hőtermeléssel jár, de... Nos, az okoskodás sokaknak idegesítő. Ezt még nem bánta volna annyira... Ám megint másokat csak untattak  a hasonló tények. Nos, unalmas már nem akart lenni.
- Nem tudom biztosra, de eddig semmi más érdemlegeset nem találtunk. Ez talán része annak a "próbának", amit emlegettél. - vetette fel inkább ezt a lehetőséget.
- Hát azért ez tök gáz... - Lake valamiért egyre idegesebb lett a különös növényektől és mindez... egy béna szóvicc formájában tört ki belőle.. - Érted? - sütötte le szemeit erőltetett nevetése után. - Tudom... Tudom, nagyon szar volt, de többre nem telik.
Crim már hallott jópár nagyon gyenge poént Teal társaságában... A lány eddigi összes személyiségének részesei voltak. Valószínűleg egy eredeti vonása lehetett... Mindenesetre, megtanulta ignorálni az ilyet.
- Nos..... - nézett inkább előre. - Más nyomunk nincs igazán, szóval megnézhetnénk, hogy merre vezetnek a tökök.
- Csak utánad, pajtás! - helyeselt társa.
A vörös srác elindult hát a tökökkel kivert ösvényen, bár további érdekességeket az sem tartogatott.
A termés minden formájában fonnyadt, büdös, és nedves volt... A köd pedig mindezt csak tovább fokozta.
Ugyanakkor, a méretbéli eltérések közt egy idő után már egyértelmű következtetéseket is le lehetett vonni... Ahogy haladtak előre, úgy nőttek... Mígnem megpillantottak egy majd két embernyi magasságú termést.
És mégcsak nem is ez volt a legkülönösebb...
- Két emberszerű hőjel van a bazinagy tök túloldalán... - jelentette ki Lake.
Crimson rögvest felélénkítette addigi lagymatyag éberségét.
- Nos... - sétált ki a hatalmas tök takarásából, megfeszített izmokkal.
- Ki az? - hangzott el egy kérdés a köd takarásából... női hang hordozta.
Hát, ez legalább jó jel volt, ha más már nem is...
- Sphene! - a fekete hajú srácnak még ismerős is volt ez a hang... valószínűleg elveszett társára talált benne.- Wohoo! Megvagy! - még ugrálni is elkezdett...
- Óóó... Szóval ő a társad. - mondta ki gondolatait Crim.
- Lake! - szólt vissza a lány. - A haverod pedig a minta diák, Crimson Fall, ha jól látom...
- Ó... Ismernek. - mosolyodott el Crimson a dicséret hallatán.
Ugyanakkor nem értette, Sphene miképp láthatja őt több tucat méterről, a sűrű köd ölelésében... Aztán felidézte még óráról, ahogy kihívja a tanár őt, és társát.
Faunus volt... Hát igen, mindennek megvan az előnye.
Mindazonáltal az örömteli találkozás nem bontakozhatott ki... Ugyanis helyette a több méteres tök kezdett szétbomlani.
- Miaf...?! - kiáltott fel Lake. - Ez mozog!
Crim kíváncsisággal vegyes feszültséggel figyelte, ahogy különös alakok sziluettjei sötétlettek fel a leváló héj takarásában.
- Nyugi, au, ne szoríts ennyire, mondtam, hogy megvédelek. - szűrődött ki Sphene hangja a távolból. - Vigyázz a többi tökkel is. - ahogy a vörös fiú kihallotta, valaki más is volt a lánnyal.
Mivel aligha tudta volna szemével kivenni a pontos jelenetet, inkább arra koncentrált, ami közvetlenül előtte volt...
Lake beugrott mögé, s fegyverét a tökből előmászó női alakra szegezte.
Bár Crimson még nem látta jól, valamiféle jelmez körvonalait már felismerte... Mindazonáltal, egy rothadó zöldségből származó belépő igencsak illúzióromboló. Ezen a ponton már egy tanga sem segíthetett volna az első benyomáson...
A vörös fiú inkább csak megfeszítette lábizmait, s felkészült a legrosszabbra.

Úgy tűnt, Teal nyomkövető munkája nem járt sikerrel. Szüntelenül talpaltunk a ködös erdőben; eredménytelenül. Attól tartva, hogy ellenségek lehetnek körülöttünk, inkább csendben haladtunk, s alig szóltunk egymáshoz. Az egész helyzet túlságosan is furcsa volt ahhoz, hogy véletlen legyen, és csak remélni mertem, hogy mihamarabb eljutunk a következő eseményhez, mely előre lendíti ezt az igen különös kis történetet, amibe belecsöppentünk. Reményeim hamar valósággá váltak; az erdőt nemsokára egy tökföld váltotta fel.
- Elfonnyadt tökök....? - törte meg a csendet Teal, mikor megpillantottuk az első zöldségeket. - Nem szántóföldön vagyunk, hanem egy erdőben. De ahogy elnézem, nagyon sok van belőlük.
- De nem is ez a legfurcsább... - egészítettem ki a lányt, ahogy közelebb értünk, és megérintettem az egyik tököt - Mintha... Valami... Nem is tudom... Lenne benne...
Elég ostobának tűnhettem ezzel a kijelentéssel, de nem tudtam volna konkrétabban megfogalmazni. Az egész tökföld olyan visszataszító kisugárzással bírt, ám mégsem tudtam volna meghatározni, hogy mi okozza ezt. Teal közben visszahúzódott mögém; úgy tűnt, őt is nyugtalanította a helyzet.
- Nos... Ha ezek mentén akarunk továbbmenni.... látod őket. - biccentett előre, és további kertelést mellőzve meg is indultam a tökföld belseje felé.
- Egyre nagyobbak... - jegyeztem meg ahogy haladtunk. Nemsokára már a fejünk fölé magasodtak a rothadó és igen kellemetlen szagot árasztó tökök, de immáron nem volt visszaút. Úgy érezte, hogy valami fontos felfedezés irányába haladunk.
Nemsokára, talán a tökföld közepén, egy akkora tökkel találkoztunk, melybe akár többen is könnyedén elférhetnénk, és akár kecses hintót is lehetne belőle faragni. A túloldalon viszont mintha valami ozgolódás hangjaira lettem volna figyelmes. Fegyveremet magam elé tartottam, mkor a ködből a távolban egy emberi alak vált ki.
- Sphene! - hallottam egy ismerős kiáltást, majd Lake alakja ugrált a látómezőmbe. - Wohoo! Megvagy!
Hatalma kő esett le a szívemről Társam rendben van, és valószínűleg nem sebesült meg, hiszen képes így ugrálni. Ahogy jobban ráfókuszáltam a másik fiúra, felismertem benne egyik évfolyamtársunk jellegzetes vörös haját, majd arcvonásait.
- Lake! - vigyorogtam - A haverod pedig a minta diák, Crimson Fall, ha jól látom...
- Ó... Ismernek. - hallotta a túloldalról a másik fiú hangját.
Úgy tűnt, Teal nem hazudott, tényleg nagyon félénk volt, és meg sem próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe.
- Miaf...?! - hallottam Lake kiáltását a túloldalról. - Ez mozog!
Ekkor figyeltem fel én is a tök mocorgására, és tudtam, ez semmi jót nem sejtet. Teal rémülten bújt mögém, és olyan erővel szorította meg vállaim, hogy egy pillanatra majdnem elejtettem fegyverem.
- Nyugi, au, ne szoríts ennyire, mondtam, hogy megvédelek. -ráztam le vállaimról a lányt szenvedve. - Vigyázz a többi tökkel is. - hívtam fel még a figyelmét a lehetséges veszélyekre, majd a tökből kimászó Beowulfra szegezve fegyverem, harci állásba kaptam magam.

Bocsánat kedveskéim, hogy nem kaptatok eddig választ *insert kifogástenger*
Az alakok, akik megjelentek előttetek, látszólag nem épp baráti céllal jöttek ki otthonukból - a boszorkány kifejezetten kifogásolja, hogy még itt se lehet nyugta, majd egy sóhaj kíséretében csettint a Beowulfnak, aki egyből a lányokra veti magát. Nagyon mocskosul harcol; és ha kellően nagy sebet vágtok rá, akkor végtagjai, fejei megsokszorozódnak. Elég bizarr lény...
A boszorkány maga is gonoszul nevetve a fiúk ellen intéz támadást - furcsa, bódító köd von titeket körbe, mely hatására letompultok, és nehézzé válik a harc, hiába van ő egyedül, és csupán egy harcibottal harcol.
Persze, idővel azért sikerülhet győznötök - a Beowulf egy idő után nem tud hová bővülni, és egyre sebezhetőbb lesz, így elpusztul, és ekkor a boszorkány is összerogy egy fülsüketítő sikoly kíséretében.
A fejetek fájni kezd, mintha a valóságból szakadnátok ki, pedig igazából oda tértek vissza - a sivatag közepén álltok hirtelen, a hűvös köd átváltozik a Nap égető sugaraivá, az erdő sehol, homok mindenütt. Köztetek ott áll mosolyogva Gwyneira igazgatónő, és mellette piheg Lilac tanárnő is. Nyugodtan kérdezzetek tőle - készséggel fog válaszolni