Blanche Legrand

Megjelenés: Magas, 172 centiméter környékén mozog, vékony alkatú, szikár, nem kifejezetten formás, ugyanakkor a Harci Akadémia Atlasban kellőképp megedzette, így szedett magára némi izmot, amiben sokat segített fegyvere sokszori hordozása is. Súlyra még könnyűnek számít, nagyjából 64 kg-ot nyom, mozgása valahol a katonás és a játékos közé tehető – katonásság a korábbi iskolája és fegyvertípusa miatt, a játékosság vélhetően a személyiségéből eredeztethető. Haja félhosszú, válláig ér, a tincsek fehérek, enyhén hullámosak. Szemei hatalmasak, és nem azért, mert eleve olyan az arcformája – állandóan nagyra nyitja őket, néha talán azt az érzetet keltve, hogy csak azért csinálja, hogy minél többet láthasson a világból. Öltözködés szempontjából előszeretettel hord furcsa párosításokat, egymástól bőségesen elütő színeket, de egyébként elsőbbséget élveznek nála az elegáns, ugyanakkor kényelmes ruházatok. Jellegzetességei közé tartozik az bézsszínű macskafül, az ugyanilyen farok, valamint a narancsos, enyhén sárgás beütésű tekintet, melyben harc esetén felgyullad a veszély utáni vágyódás, az őrült akarás. Ugyanez van, ha valamilyen izgalmasnak talált személlyel találkozik, amúgy gyermeki kíváncsisággal szemlél mindent.

Személyiség: Nyugodt, kiegyensúlyozott, talán kissé elutasító egyéniség is, ám sajnos csak lenne, ha gyerekkorában nem történt volna annyi minden, nem látott volna annyi vért, nem kellett volna kicsiként megtapasztalnia az ölés súlyát, noha nem úgy emlékszik az eseményekre vissza, mint hatalmas tragédiára. Tagadhatatlanul egy furcsa személlyé vált ezek következtében, mely egyelőre még csak a nézésén nyilvánul meg, csupán néha cselekedetein. Egyébként a hétköznapokon teljesen normális, bár van hanghordozásában valami kellemetlen és idegen, mintha nem is igazán ott lenne, ahol van, holott tökéletesen tisztában van a körülményekkel, a helyzetekkel.
Szereti a konfliktusokat, főként azért, mert a viszálykodás állandóan nagy izgalmakkal jár. A feszültség, amit magával hordoz, lenyűgözi, mint ahogy a harchelyzetek húzóssága is. Szinte állandó jelleggel rohan bele a veszélybe, hogy minél többször tapasztalja az élet-halál szituációk okozta izgatottságot, néha már tálcán kínálva magát még a Grimmek számára is. Fegyverét azonban azonnal mocskos módon veti be: ahogy az ellenfelen erőt vett a győzelem édes előíze, az elbizakodottság, tüzet nyit, mindemellett előszeretettel alkalmazza a hátbatámadás elveit is.
Nem mondhatni, hogy olyan csípősek lennének a megjegyzései, amiket tesz, ugyanakkor az a végtelen higgadtság és szórakozottság, az állandó mosolya, mely már-már olyan, mintha nevetni készülne, sokszor idegesítő lehet, pláne az olykor megjelenő fölényeskedő, enyhén mindentudó viselkedése. Nem túlságosan jellemzőek ezek rá, legalábbis állítása szerint ő egyáltalán nem ilyen, szimplán tisztában van bizonyos körülményekkel; mindössze mások látják ennek, mert nem képesek megállapítani az egyszerű helyzetekről az egyértelműt, és irigylik őt. Egoista és nagyképű? Meglehet, viszont azt is bevallja, hogy vannak hibái, mi több, gyakran még hangoztatja is, miféle egyszerűbb vétkei vannak.
Múltjának mesélésére egyszer kérték mindösszesen, mert olyan beteg részletességgel, higgadtsággal és távolságtartással ecsetelte azt a brutális körülményt, amikor minden megváltozott, mintha csak olvasta volna, és nem is vele történt volna meg. Annyira elborzadtak a többiek ettől, hogy inkább nem kérdeztek tőle többet semmiről, mi több, némi távolságot tartottak, de ez sosem zavarta. Úgyis megvan egymagában is, mindemellett legalább nem kapja a kellemetlenebbnél kellemetlenebb megjegyzéseket, amik módszereiből adódnak (ugyanis nem arról híres, hogy a golyószórójával olyan kíméletes lenne, ha társai is a tüzébe kerülnek). Ennek ellenére a hétköznapokon nem nevezhető antiszociálisnak. Egészen nyíltan áll hozzá a legkülönfélébb témákhoz még úgy is, hogy nem kevés bántalmazás érte korábban, csak mert faunusz.
Érdekessége, hogy megpróbál a Grimmekkel valamilyen úton barátságot kötni; beszél hozzájuk, kísérletezik, hogyan tudna velük bármilyen kapcsolatot létesíteni, persze az állandó üvöltés, amit kap, majd a támadás arra sarkallja őt, hogy lemészárolja őket - legalábbis azt, amelyikhez neki is megvan a képzettsége. Nyilván igyekszik megteremteni azt a helyzetet, amikor csak egy, az erejének megfelelő Grimm van a közelében, mert a veszélyimádata nem olyan súlyos, hogy öngyilkosságba rohanjon. Bár eddig számtalan sikertelenséget könyvelhetett el, nem tántorítja el a szándéktól: beszélgessen eggyel, támogassa a feladatát, a pusztítás iránti vágyát, elvégre kíváncsi, mit eredményez. Mindezek mellett titkon a Fehér Agyar is kiváltképp vonzó szervezet a számára, ugyanakkor még nem akarta felkeresni őket egy roppant nehéznek ígérkező úton – a Haven egyelőre jobb körülményeket és információcserét biztosít, elvégre a rendőrséggel együtt dolgoznak. Honnan máshonnan lehet jobban informálódni, ha nem onnan?